Férfi NB I. A csoport, rájátszás az 1-8. helyért- 2020/2021
2021. május 1. | 18:00
221. forduló
Tiszaligeti Városi Sportcsarnok
80 -65
(20-17, 12-21, 22-16, 26-11)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Kapitány Gellért, Ádám József, dr. Mészáros Balázs (Hartyáni Zsolt)

Hazai edző nyilatkozata
Gasper Potocnik : Gratulálok a csapatomnak, mindkét fél számára igen nehéz mérkőzés volt a mai, küzdöttünk, a második negyedben voltak nehézségeink, de a játékosaimnak sikerült felpörögni a második félidőben. Hangsúlyozom, ez csak egy meccs volt, holnaptól ezt el kell felejtenünk, és készülnünk a következő felvonásra Debrecenben, hiszen a rájátszásban egy győzelmet követően sem lehet hátradőlni.

Vendég edző nyilatkozata
Kovács Adrián : Gratulálok a Szolnoknak, abszolút megérdemelt a győzelmük, és gratulálok a szolnoki szurkolóknak is, hiszen nagyon hiányzott már ez a fajta atmoszféra ennek a sportágnak is. Jól kezdtük a meccset, a rövid felkészülési idő alatt begyakorolt figurákat betartottuk, gondolok itt főleg a védekezésbeli dolgokra. Támadásban nem voltunk annyira pontosak, a második félidőben pedig összességében fásultabban is kosárlabdáztunk. A párharcnak azonban közel sincs vége, készülünk, kijavítjuk a hibáinkat és a keddi összecsapáson megpróbálunk egyenlíteni.

Hazai játékos nyilatkozata
Pongó Máté : Pont ilyen kemény mérkőzésre számítottunk, az első félidőben csak kerestük a ritmusunkat, de a szünet után rendeztük a sorokat, és az is sokat jelentett, hogy végre a szurkolóink előtt játszhattunk, nekik is köszönhető, hogy a magunk javára tudtuk fordítani a találkozót. Pihentebben vártuk a meccset, mint a Debrecen, a rotációnk is bővebb volt, ezen az úton kell tovább mennünk, amit az utolsó negyedben mutattunk.

Vendég játékos nyilatkozata
Somogyi Ádám : Két napunk maradt felkészülni az Olajból, úgy gondolom, ezt meg is tettük. Az első félidőben a megbeszélteket sikerült közel tökéletesen megvalósítanunk. A negyedik negyedben mentálisan is elfáradtunk, elengedtük a Szolnokot, és már nem maradt időnk arra, hogy visszajöjjünk a meccsbe.


Dobástérkép
Szolnoki Olajbányász
DEAC
Szolnoki Olajbányász
DEAC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Szolnoki Olajbányász
DEAC
77%
47%
2p ktáv.
Szolnoki Olajbányász
DEAC
0%
0%
3p táv.
Szolnoki Olajbányász
DEAC
38%
29%
1p bünt.
Szolnoki Olajbányász
DEAC
87%
80%
Szolnoki Olajbányász DEAC
Szerzett labda 4 3
Eladott labda 11 11
Lepattanó 27 26
Gólpassz 18 18
Fault 16 21
VAL 117 77
Statisztika
Szolnoki Olajbányász
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Badzim

Roko
X 10 1 2 50 0 0 0 2 6 33 3 8 38 2 2 100 2 1 3 1 1 1 5 4 0 0 17 30 0

Subotic

Bojan
X 21 4 6 67 0 0 0 3 6 50 7 12 58 4 4 100 2 1 3 0 0 3 5 0 1 0 25 30 0

Kovács

Péter
X 10 2 3 67 0 0 0 2 7 29 4 10 40 0 0 0 2 0 2 1 1 1 1 0 0 0 7 28 0

Warner

Angelo Curtis
X 8 2 2 100 0 0 0 1 2 50 3 4 75 1 1 100 4 0 4 1 4 1 3 6 0 0 17 24 0

Taiwo

Samuel
X 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 2 0 0 2 0 2 2 0 6 9 0

Pongó

Máté
9 3 3 100 0 0 0 1 4 25 4 7 57 0 0 0 4 1 5 0 2 2 1 4 0 0 14 19 0

Cakarun

Marjan
16 5 5 100 0 1 0 0 0 0 5 6 83 6 8 75 3 0 3 0 3 4 4 1 0 0 18 19 0

Gibson

Shane Marqui
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 2 0 2 1 0 0 1 1 0 0 3 18 0

Zsíros

Péter
6 0 0 0 0 0 0 2 2 100 2 2 100 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 7 11 0

Juhos

Levente
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 1 0 1 0 2 8 0

Rudner

Gábor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0

Pallai

Tamás Ottó
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0
Összesen 5 80 17 22 77 0 1 0 11 29 38 28 52 54 13 15 87 23 4 27 4 11 16 21 18 4 0 117 200
DEAC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Drenovac

Dorde
X 16 6 9 67 0 0 0 0 3 0 6 12 50 4 5 80 2 1 3 1 2 1 6 2 0 1 19 36 0

Hines

Shaqiulle Savan
X 2 1 2 50 0 1 0 0 2 0 1 5 20 0 0 0 5 2 7 2 2 2 0 3 0 0 8 30 0

Tóth

Ádám
X 14 5 9 56 0 1 0 0 0 0 5 10 50 4 6 67 0 4 4 0 1 2 4 0 0 0 14 25 0

Moody

Stefan Tyler
X 9 2 4 50 0 0 0 1 6 17 3 10 30 2 2 100 2 0 2 0 0 3 1 1 0 1 6 25 0

Guyton

Carlton
X 2 0 2 0 0 0 0 0 1 0 0 3 0 2 2 100 2 0 2 0 1 3 1 3 0 2 4 22 0

Ronald

Moore
8 1 4 25 0 0 0 2 7 29 3 11 27 0 0 0 1 0 1 0 3 3 2 8 0 0 8 30 0

Somogyi

Ádám
12 0 3 0 0 0 0 4 5 80 4 8 50 0 0 0 4 1 5 0 1 3 2 1 0 0 15 21 0

Molnár

Márton
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 2 0 2 0 1 4 0 0 0 0 3 11 0

Molnár

Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Balázsi

Bence Soma
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Asszú

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 65 16 34 47 0 2 0 7 24 29 23 60 38 12 15 80 18 8 26 3 11 21 16 18 0 4 77 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek