Férfi NB I. A csoport, rájátszás az 1-8. helyért- 2020/2021
2021. május 4. | 18:15
 
Oláh Gábor utcai sportcsarnok
94-86
(22-10, 17-19, 27-24, 28-33)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Cziffra Csaba Zsolt, Praksch Péter Árpád, Tóth Cecília (Várhalmi Zsolt László)

Hazai edző nyilatkozata
Kovács Adrián : Igazi hullámvasút volt számunkra ez a mérkőzés. Remekül kezdtünk, agresszív védekezésünk által sok könnyű kosárhoz jutottunk a korai szakaszban. A nagy energiák mozgósításában elfáradtunk, így többször is közel engedtük magunkhoz ellenfelünket. Faultproblémáink miatt beszűkült a rotációnk, így ez is közre játszott abban, hogy kiélezett lett a végjáték. Szeretném kiemelni Stefan Moody-t, aki végig vezére volt a csapatnak, és Somogyi Ádámot, aki fiatal korát meghazudtolóan teljesített a kulcsszituációkban. Köszönjük a közönségünk buzdítását, hatodik emberként kiváló hangulatot teremtettek a csarnokban.

Vendég edző nyilatkozata
Gasper Potocnik : A mérkőzés egészét tekintve megérdemelt hazai győzelem született. Mondom ezt úgy, hogy a találkozó végén minden esélyünk megvolt fordítani. A találkozó jelentős részében nem voltunk elég agresszívak, a DEAC pedig ellépett. Közel húszpontos hátrányból már nagyon nehéz fordítani, különösen idegenben. Innentől már csak a harmadik meccs lebeg szemeink előtt.

Hazai játékos nyilatkozata
Stefan Moody : Voltunk már jelentős hátrányban, ezt nem engedhettük még egyszer megtörténni. Mindent megtettünk, hogy megvédjük saját pályánkat, mindvégig koncentráltan, csapatként működtünk, így értékes sikert arattunk.

Vendég játékos nyilatkozata
Shane Gibson : Az első félidőben nagyon hiányzott a keménység a játékunkból, engedtük, hogy a DEAC diktálja a tempót. A fordulás után szemléletet váltottunk, hiszen a hátrány ellenére is úgy éreztük, hogy még lehet keresnivalónk. Úgy tűnik, túl nagy előnyt adtunk a Debrecennek.


Dobástérkép
DEAC
Szolnoki Olajbányász
DEAC
Szolnoki Olajbányász
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
DEAC
Szolnoki Olajbányász
62%
66%
2p ktáv.
DEAC
Szolnoki Olajbányász
40%
67%
3p táv.
DEAC
Szolnoki Olajbányász
54%
23%
1p bünt.
DEAC
Szolnoki Olajbányász
83%
85%
DEAC Szolnoki Olajbányász
Szerzett labda 10 10
Eladott labda 18 12
Lepattanó 31 25
Gólpassz 19 11
Fault 23 22
VAL 131 105
Statisztika
DEAC
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Drenovac

Djordje
X 14 3 8 38 2 4 50 1 4 25 6 16 38 1 2 50 4 0 4 1 3 3 3 3 0 0 11 34 0

Moody

Stefan Tyler
X 36 5 5 100 0 0 0 5 9 56 10 14 71 11 11 100 6 3 9 5 3 4 7 6 1 0 57 33 0

Somogyi

Ádám
X 10 2 3 67 0 1 0 2 3 67 4 7 57 0 0 0 6 2 8 1 3 2 2 2 0 0 17 29 0

Tóth

Ádám
X 13 4 6 67 0 0 0 0 0 0 4 6 67 5 6 83 2 1 3 0 3 4 6 0 0 0 16 27 0

Hines

Shaqiulle Savan
X 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 4 50 0 0 0 1 3 3 2 0 0 0 0 14 0

Guyton

Carlton
8 1 2 50 0 0 0 2 4 50 3 6 50 0 0 0 4 0 4 0 0 3 0 2 0 0 11 27 0

Ronald

Moore
9 0 0 0 0 0 0 3 4 75 3 4 75 0 0 0 1 0 1 2 3 2 2 5 0 0 15 22 0

Molnár

Márton
2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 2 0 2 0 0 2 0 1 0 0 4 14 0

Molnár

Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Balázsi

Soma Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Asszú

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 94 16 26 62 2 5 40 13 24 54 31 55 56 19 23 83 25 6 31 10 18 23 22 19 1 0 131 200
Szolnoki Olajbányász
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Badzim

Roko
X 19 2 2 100 1 1 100 2 7 29 5 10 50 7 8 88 3 0 3 2 1 4 8 1 0 0 26 34 0

Subotic

Bojan
X 8 3 4 75 0 0 0 0 4 0 3 8 38 2 4 50 4 3 7 2 2 2 4 0 0 0 12 30 0

Cakarun

Marjan
X 22 5 10 50 1 1 100 0 0 0 6 11 55 10 11 91 4 1 5 0 2 2 7 0 0 1 26 27 0

Warner

Angelo Curtis
X 14 5 5 100 0 1 0 0 0 0 5 6 83 4 4 100 4 1 5 0 4 2 3 1 0 0 18 23 0

Kovács

Péter
X 2 1 1 100 0 0 0 0 4 0 1 5 20 0 0 0 1 0 1 3 1 1 0 2 0 0 3 15 0

Pongó

Máté
2 1 3 33 0 0 0 0 3 0 1 6 17 0 0 0 0 0 0 2 1 5 0 4 0 0 2 25 0

Gibson

Shane Marqui
11 1 3 33 0 0 0 3 8 38 4 11 36 0 0 0 0 2 2 0 1 3 0 2 0 0 7 23 0

Zsíros

Péter
6 0 0 0 0 0 0 2 4 50 2 4 50 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 1 0 0 6 15 0

Juhos

Levente
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 0 1 1 0 2 1 0 0 0 5 8 0

Pallai

Tamás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Rudner

Gábor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Taiwo

Samuel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 86 19 29 66 2 3 67 7 30 23 28 62 45 23 27 85 18 7 25 10 12 22 23 11 0 1 105 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Megyei szövetségek