Férfi NB I. A csoport- 2019/2020
2019. október 18. | 18:00
4. forduló
Tiszaligeti Városi Sportcsarnok
80 -62
(19-20, 24-14, 19-16, 18-12)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Győrffy Pál Attila, TÖRÖK RÓBERT, Nyilas István (Farkas Zoltán)

Hazai edző nyilatkozata
Aleksic Dragan : Gratulálok a csapatnak! A támadás sokkal inkább relatív, míg a védekezés attól függ, hogy készek vagyunk e harcolni. Egész héten azon dolgoztunk, hogy mentálisan visszatérjünk a helyes útra. A körmendi mérkőzés után nagyon mélyen voltunk. Sok nyitott helyzetet dolgoztunk ki. A jó védekezésünknek köszönhetően azt is kibírtuk, hogy megannyit ezekből kihasználatlanul hagytunk. A fiúk remekül harcoltak! Csapatkapitányunk, Kovács Peti, sérülése ellenére mutatott példát, hogyan kell küzdeni. Magunkért, a csapatért és a szurkolóinkért, akik ilyen fantasztikusan álltak ki mellettünk a nehéz mérkőzéseink után is. Köszönjük nekik! Még egyszer gratulálok a csapatnak!

Vendég edző nyilatkozata
Kovács Adrián : Nagyon jól felkészült az Olaj, gratulálok nekik! Agresszív védekezésükkel nagyon megnehezítették a dolgunkat. Sok eladott labdára kényszerítettek bennünket. Emellett hiányzott az a kis szikra védekezésben és támadásban is, ami eddig jelen volt. Ez egy nagyon jó mérkőzés volt arra, hogy tanuljunk. Ki kell elemeznünk a hibáinkat, és ki kell javítanunk azokat a következő találkozókra. Teljes erőbedobással készülünk a Paks ellen.

Hazai játékos nyilatkozata
Rudner Gábor : Úgy érzem, ma este sokkal jobban kezdtünk, nem úgy, mint a korábbi mérkőzéseken. Ez nagy hatással volt az egész meccsre. Sikerült összeszedetten, erősen védekeznünk, ami segített felépíteni egy jobb támadójátékot. S bár a dobásainkban még érezni lehetett a körmendi meccs hatását, tudtunk váltani, és képesek voltunk azt megtartani a negyedik negyed végéig. Köszönjük a Debrecennek ezt a remek mérkőzést!

Vendég játékos nyilatkozata
Manigat Jahenns-Ley : Gratulálok a Szolnoknak! Nagyon erőteljesen léptek fel. Jól használták a szolnoki aréna félelmetes hangulatát, ami extra motivációt hozott nekik. Keményen vállalták a fizikai játékot, alaposan felkészültek. Remek munkát végeztek. Semmit nem tudtunk megvalósítani abból, amit terveztünk. Tanulnunk kell ebből a leckéből. Pozitív hozzáállással jobb csapattá tudunk válni.


Dobástérkép
Szolnoki Olajbányász
DEAC
Szolnoki Olajbányász
DEAC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Szolnoki Olajbányász
DEAC
42%
29%
2p ktáv.
Szolnoki Olajbányász
DEAC
0%
40%
3p táv.
Szolnoki Olajbányász
DEAC
36%
36%
1p bünt.
Szolnoki Olajbányász
DEAC
73%
74%
Szolnoki Olajbányász DEAC
Szerzett labda 14 4
Eladott labda 10 21
Lepattanó 32 40
Gólpassz 16 14
Fault 25 20
VAL 107 82
Statisztika
Szolnoki Olajbányász
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Tucker

Dakarai
X 13 1 5 20 0 0 0 3 6 50 4 11 36 2 3 67 6 2 8 5 2 2 3 3 1 1 23 34 0

Krstic

Nemanja
X 11 1 4 25 0 0 0 1 9 11 2 13 15 6 9 67 2 0 2 0 3 4 5 1 0 2 2 33 0

Smith

Speedy
X 7 1 5 20 0 0 0 1 5 20 2 10 20 2 2 100 2 1 3 4 1 4 3 9 0 0 17 26 0

Morant

Demetris
X 6 3 8 38 0 0 0 0 0 0 3 8 38 0 0 0 4 4 8 0 1 1 1 0 1 0 10 22 0

Rudner

Gábor
X 8 1 1 100 0 0 0 2 4 50 3 5 60 0 0 0 2 0 2 2 1 5 0 0 0 0 9 17 0

Jones

Andre
28 5 5 100 0 2 0 5 9 56 10 16 63 3 4 75 3 1 4 1 2 2 6 2 1 0 33 31 0

Tóth

Norbert Péter
5 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 3 4 75 3 1 4 1 0 4 2 1 0 0 12 23 0

Kovács

Péter
2 1 4 25 0 0 0 0 0 0 1 4 25 0 0 0 1 0 1 1 0 3 0 0 0 1 1 14 0

Pallai

Tamás Ottó
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Frank

Áron
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Csák

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 80 14 33 42 0 2 0 12 33 36 26 68 38 16 22 73 23 9 32 14 10 25 20 16 3 4 107 200
DEAC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Manigat

Jahenns-Ley
X 11 1 1 100 0 0 0 2 8 25 3 9 33 3 6 50 4 0 4 2 2 4 6 5 0 0 17 31 0

Borisov

Milos
X 13 0 4 0 2 3 67 3 5 60 5 12 42 0 0 0 10 0 10 0 4 2 1 1 0 1 14 31 0

Tóth

Ádám
X 14 3 6 50 0 0 0 2 2 100 5 8 63 2 2 100 1 2 3 0 3 2 2 4 1 0 18 29 0

Armwood

Gerald Isaiah
X 8 2 8 25 0 1 0 0 1 0 2 10 20 4 4 100 6 4 10 1 4 3 3 0 3 0 13 28 0

Harrison

Demarcus Jamal
X 10 3 4 75 0 0 0 1 4 25 4 8 50 1 1 100 3 0 3 0 3 3 4 0 0 1 10 27 0

COSTA MARTINEZ

LLUIS
0 0 3 0 0 1 0 0 0 0 0 4 0 0 0 0 1 2 3 0 5 1 2 2 0 1 -2 18 0

Polyák

László
1 0 3 0 0 0 0 0 1 0 0 4 0 1 2 50 2 1 3 0 0 0 3 0 0 0 2 14 0

Bognár

Kristóf
5 1 3 33 0 0 0 0 0 0 1 3 33 3 4 75 1 2 3 0 0 2 4 0 0 0 9 11 0

Somogyi

Ádám
0 0 2 0 0 0 0 0 1 0 0 3 0 0 0 0 1 0 1 1 0 3 0 2 0 0 1 10 0

Omenaka

Godwin Ekene
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0

Gáspár

Mátyás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Tóth

Bence Miklós
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 62 10 34 29 2 5 40 8 22 36 20 61 33 14 19 74 29 11 40 4 21 20 25 14 4 3 82 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek