Női NB I. A csoport rájátszás a 9-12. helyért- 2018/2019
2019. április 6. | 18:30
1. forduló
Kozármislenyi Sportcsarnok
60 -77
(17-21, 13-26, 17-17, 13-13)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Gál János, Nyilas István, Radnóti Miklós (Farkas János)

Hazai edző nyilatkozata
Laczka Miklós : Jobb ritmusban edzettünk és játszottunk, mint a korábbi hetekben, ez látszott a meccs bizonyos szakaszaiban. Ennek ellenére mentálisan gyengék voltunk. A védekezésünkbe hibák csúsztak, a dobásoknál többször is rossz döntéseket hoztunk.

Vendég edző nyilatkozata
Balogh Judit : Évek óta olyanok vagyunk, mint az ananász: az elején éretlennek tűnünk, aztán egyre zamatosabbá válunk. Mindig abban reménykedünk, hogy a befejezésre sem rohadunk meg.

Hazai játékos nyilatkozata
Csutorás Fanni : Nem úgy alakult a mérkőzés, ahogyan terveztük. Egész héten keményen edzettünk, nehéz volt 4-4-ben készülni, sérülések is voltak a csapatban, de ez nem ad okot a mai vereségre. Folytatjuk a munkát, remélem a Vasas ellen tudunk javítani.

Vendég játékos nyilatkozata
Kovács Vanessza : Nagyon örülök a győzelemnek, örülök, hogy a Vasas elleni mérkőzés után újból fel tudtunk pörögni. Az első perctől próbáltuk a kezünkben tartani a mérkőzést, kontrollálni az ellenfél játékát. Remélem a lendület kitart a Playout végéig.


Dobástérkép
PINKK-Pécsi 424
BEAC Újbuda
PINKK-Pécsi 424
BEAC Újbuda
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
PINKK-Pécsi 424
BEAC Újbuda
0%
0%
2p ktáv.
PINKK-Pécsi 424
BEAC Újbuda
53%
49%
3p táv.
PINKK-Pécsi 424
BEAC Újbuda
13%
40%
1p bünt.
PINKK-Pécsi 424
BEAC Újbuda
60%
81%
PINKK-Pécsi 424 BEAC Újbuda
Szerzett labda 6 9
Eladott labda 15 15
Lepattanó 20 38
Gólpassz 14 22
Fault 17 21
VAL 66 113
Statisztika
PINKK-Pécsi 424
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Sánta

Petra
X 1 0 0 0 0 5 0 0 0 0 0 5 0 1 2 50 0 1 1 1 3 4 2 4 0 0 0 33 0

Cukic

Tijana
X 6 0 0 0 3 5 60 0 3 0 3 8 38 0 1 0 0 1 1 0 2 1 3 2 0 1 4 27 0

Podrug

Emilija
X 8 0 0 0 4 4 100 0 0 0 4 4 100 0 0 0 6 1 7 2 4 2 4 2 0 0 19 24 0

Markovic

Jovana
X 13 0 0 0 6 11 55 0 3 0 6 14 43 1 2 50 5 0 5 1 2 2 1 2 0 0 11 23 0

Csutorás

Fanni
X 15 0 0 0 5 6 83 1 5 20 6 11 55 2 2 100 2 0 2 0 1 1 3 1 0 0 15 22 0

Vári

Zita
7 0 0 0 2 5 40 1 3 33 3 8 38 0 3 0 0 0 0 0 2 2 3 1 0 0 1 23 0

Szűcs

Lilla Katalin
2 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 2 2 100 2 0 2 2 0 2 1 1 1 0 7 23 0

Zsilinszki

Lilla
6 0 0 0 1 2 50 0 0 0 1 2 50 4 6 67 0 1 1 0 1 1 3 0 0 0 6 13 0

Jáhni

Zsófia Anna
2 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 2 2 100 0 1 1 0 0 2 1 1 0 0 3 10 0

Szabó

Laura
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0

Raus

Vivien
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Dzankic

Ruzica
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 60 0 0 0 21 40 53 2 16 13 23 56 41 12 20 60 15 5 20 6 15 17 21 14 1 1 66 200
BEAC Újbuda
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Szabó

Dóra
X 14 0 0 0 1 4 25 4 5 80 5 9 56 0 0 0 4 2 6 0 1 3 0 2 0 0 17 29 0

Laklóth

Anna
X 4 0 0 0 1 1 100 0 3 0 1 4 25 2 2 100 3 0 3 2 2 3 2 6 0 0 12 28 0

Beckley

Jacinta Anne
X 17 0 0 0 4 8 50 2 7 29 6 15 40 3 4 75 4 3 7 2 0 2 4 1 0 1 21 25 0

Kostowicz

Stephanie Emma
X 12 0 0 0 5 7 71 0 0 0 5 7 71 2 4 50 4 2 6 1 2 4 3 1 1 0 18 19 0

Mandic

Jovana
X 9 0 0 0 3 4 75 1 1 100 4 5 80 0 0 0 1 5 6 1 3 1 3 2 0 0 17 17 0

Galántai

Alma Eszter
7 0 0 0 1 1 100 1 2 50 2 3 67 2 2 100 1 1 2 1 1 2 1 4 0 0 13 25 0

Dúl

Panka Dulcinea
0 0 0 0 0 3 0 0 2 0 0 5 0 0 0 0 3 0 3 1 2 0 2 2 0 0 1 16 0

Kovács

Vanessza Luca
12 0 0 0 5 9 56 0 0 0 5 9 56 2 2 100 4 1 5 0 0 1 1 2 0 0 16 14 0

Tóth

Dorina
0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 1 0 2 0 0 -2 13 0

Vincze

Virág
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 5 0

György

Tímea
2 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 2 0 2 2 100 0 0 0 1 1 2 1 0 0 0 1 5 0

Nagy

Eszter
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 0 0 0 0 -1 4 0
Összesen 5 77 0 0 0 20 41 49 8 20 40 28 61 46 13 16 81 24 14 38 9 15 21 17 22 1 1 113 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek