Férfi NB I. B Zöld csoport - Rájátszás a 9-14. helyért- 2018/2019
2019. április 10. | 19:00
1. forduló
Sport Akadémia
70 -61
(18-17, 19-14, 19-19, 14-11)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Varga Zoltán, Válé Flórián, Vadász Csaba (Kis Balázs Ferenc)

Hazai edző nyilatkozata
Váradi Kornél : Ez egy igazi rájátszás-mérkőzés volt, az volt a célunk, hogy megvédjük a hazai pályánkat. Álmosan kezdtünk, majd a védekezésünk feljavult és támadásban is megvalósítottuk azokat a szituációkat, amelyeket megbeszéltünk. Gratulálok a csapatnak, nagyot küzdöttek.

Vendég edző nyilatkozata
Molnár József : Az ellenfél kulcsjátékosait nem tudtuk semlegesíteni, az egy-egyek nagy részét elveszítettük. Egy rájátszásmeccsen sokkal keményebben kell védekeznünk ahhoz, hogy nyerni tudjunk.

Hazai játékos nyilatkozata
Molnár Dániel : Nagyon örülök, hogy sikerült megnyernünk a mérkőzést. Jövőhéten is győzni szeretnénk, minél hamarabb le akarjuk zárni a párharcot. Azt gondolom, hogy azokat a dolgokat, amelyekben fejlődtünk a szezonban, ma is megvalósítottuk, egész meccsen jól játszottunk mind támadásban, mind pedig védekezésben. Persze voltak hibáink, de ezeket megpróbáljuk kijavítani a következő mérkőzésre.

Vendég játékos nyilatkozata
Czukor Bence : Gratulálok a Kecskemétnek! Amit a mérkőzés elején megbeszéltünk, azt nem tudtuk megvalósítani. Molnár Dánielt nem tudtuk megállítani, nagyon jól játszott, egyszerűen nem volt fegyverünk a KTE ellen. Igyekszünk jobban felkészülni a hazai mérkőzésre, szeretnénk még egyszer visszautazni Kecskemétre.


Dobástérkép
KTE-Duna Aszfalt
SMAFC
KTE-Duna Aszfalt
SMAFC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
KTE-Duna Aszfalt
SMAFC
74%
52%
2p ktáv.
KTE-Duna Aszfalt
SMAFC
45%
67%
3p táv.
KTE-Duna Aszfalt
SMAFC
26%
21%
1p bünt.
KTE-Duna Aszfalt
SMAFC
50%
59%
KTE-Duna Aszfalt SMAFC
Szerzett labda 9 8
Eladott labda 6 16
Lepattanó 32 31
Gólpassz 7 10
Fault 23 19
VAL 92 83
Statisztika
KTE-Duna Aszfalt
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Molnár

Dániel
X 30 6 6 100 1 5 20 3 10 30 10 21 48 7 9 78 2 0 2 2 1 2 5 3 0 1 28 38 0

Plézer

Gábor
X 21 3 4 75 4 5 80 2 5 40 9 14 64 1 2 50 3 0 3 1 1 2 1 1 2 1 22 35 0

Fülöp

Bence
X 4 2 4 50 0 0 0 0 0 0 2 4 50 0 6 0 4 5 9 1 0 5 5 1 0 1 12 31 0

Kucsera

Dániel
X 8 2 2 100 0 0 0 1 4 25 3 6 50 1 3 33 6 1 7 2 0 3 3 0 0 0 15 29 0

Lukács

Döme
X 0 0 1 0 0 1 0 0 1 0 0 3 0 0 0 0 2 1 3 1 1 4 1 1 0 1 2 19 0

Orgona

Gergő Milán
2 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 3 0 2 4 50 7 1 8 0 3 3 2 0 1 1 5 31 0

Nagy

Joel
4 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 2 2 100 0 0 0 2 0 3 1 1 0 0 7 12 0

Huszka

Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0

Vizi

Zalán
1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 1 1 0

Popa

Erik
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 70 14 19 74 5 11 45 6 23 26 25 53 47 14 28 50 24 8 32 9 6 23 19 7 3 5 92 200
SMAFC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Füzi

Róbert János
X 13 1 4 25 1 1 100 2 11 18 4 16 25 3 6 50 5 1 6 0 2 0 6 1 0 1 9 37 0

Soós

Bence
X 4 0 0 0 1 1 100 0 3 0 1 4 25 2 2 100 2 0 2 0 4 1 3 3 0 0 5 32 0

Kovács

Benedek
X 15 5 9 56 1 1 100 0 0 0 6 10 60 3 6 50 5 6 11 4 4 5 6 1 4 1 30 32 0

Csaplár Nagy

Arnold
X 15 5 9 56 1 1 100 0 0 0 6 10 60 3 4 75 5 2 7 1 2 4 2 1 1 1 20 30 0

Czukor

Bence
X 13 3 4 75 0 2 0 2 4 50 5 10 50 1 2 50 2 1 3 1 2 5 5 1 0 0 15 27 0

Németh

Levente
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 -2 14 0

Garab

Dávid
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 2 0 1 0 0 2 10 0

Tukovits

Balázs
1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 0 1 0 0 0 1 0 0 0 2 10 0

Szegedi

Márton Dezső
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 1 1 2 0 1 0 0 2 8 0

Pongrácz

Levente
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 61 14 27 52 4 6 67 4 19 21 22 52 42 13 22 59 21 10 31 8 16 19 23 10 5 3 83 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek