Férfi NB I. A csoport- 2018/2019
2019. március 20. | 18:00
23. forduló
Kaposvári Városi Sportcsarnok
89 -72
(17-16, 20-17, 28-20, 24-19)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Papp Péter, Kulcsár Tibor, Hervay Tibor (Valovics István)

Hazai edző nyilatkozata
Fekete Ádám : Köszönöm a szurkolóinknak ezt a biztatást és kiváló hangulatot, amelyre immár nem csak hazai pályán, de idegenben is számíthatunk! Nagyon kemény meccset vívtunk, védekezésben pedig sikerült megvalósítani, amire készültünk. Kevesebb gyors indítás gólt kaptunk a Pécstől, mint legutóbb. Amivel nem számoltunk, az Spica kiválása volt az első negyedben. Bízunk benne, hogy össze tudja szedni magát a sérülés után és számíthatunk rá.

Vendég edző nyilatkozata
Csirke Ferenc : Gratulálok a Kaposvárnak a győzelemhez! Minden elismerést megérdemel mindkét szurkoló tábor, sokkal több ilyen hangulatú meccs nincs ebben a bajnokságban. A kevés kulcsemberünk hullámzó teljesítményt nyújtott és hoztuk a szokásos tripla dobószázalékunkat. Ezzel nem lehet meccset nyerni. Látszott a fáradtság a játékosaimon, nem tudom mi lesz szombaton a sokkal pihentebb Paks ellen. Hazai pályán azonban ha a fáradunk pótolhatja a szívünk.

Hazai játékos nyilatkozata
Harazin Tamás : Jó hangulatú rangadó volt, amit sikerült megnyerni. Amikor elléptünk tíz ponttal beesett pár extra dobás és ezzel leszakítottuk a Pécset. Nem gondolom, hogy a közel húsz pont reális különbség a két csapat közt, de ezúttal így jött ki.

Vendég játékos nyilatkozata
Horti Bálint : Parázs hangulat uralkodott a pályán és azon kívül is, igazi rangadó volt. Jól kezdünk az első két negyedet, de a szünet után nagyon szétesett a védekezésünk. A 89 kapott pont nagyon sok, ha ennyit kapunk, akkor nem tudunk nyerni.


Dobástérkép
Kaposvári KK
PVSK
Kaposvári KK
PVSK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Kaposvári KK
PVSK
59%
53%
2p ktáv.
Kaposvári KK
PVSK
50%
50%
3p táv.
Kaposvári KK
PVSK
47%
24%
1p bünt.
Kaposvári KK
PVSK
95%
72%
Kaposvári KK PVSK
Szerzett labda 7 7
Eladott labda 9 10
Lepattanó 34 25
Gólpassz 15 19
Fault 21 20
VAL 130 94
Statisztika
Kaposvári KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Johnson Jr.

Reginald
X 20 2 6 33 2 4 50 2 5 40 6 15 40 6 6 100 4 0 4 0 1 3 4 2 0 2 20 35 15

Ubilla

Emmanuel
X 16 2 3 67 1 1 100 3 4 75 6 8 75 1 1 100 4 0 4 3 3 3 4 6 0 0 28 33 12

Hendlein

Roland
X 14 5 7 71 0 0 0 0 1 0 5 8 63 4 4 100 8 1 9 1 2 2 3 0 1 0 23 33 17

Markovic

Luka
X 8 3 6 50 0 0 0 0 0 0 3 6 50 2 2 100 6 0 6 0 1 3 2 0 0 0 12 27 7

Spica

Marko
X 4 2 5 40 0 0 0 0 0 0 2 5 40 0 0 0 0 1 1 1 0 0 1 1 0 0 5 7 -3

Pustahvar

Aliaksandr
18 3 3 100 0 0 0 3 8 38 6 11 55 3 4 75 3 2 5 0 0 3 3 1 1 0 22 30 0

Halász

Ákos
5 1 1 100 0 1 0 1 1 100 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 0 2 1 4 0 0 11 18 9

Harazin

Tamás Gábor
4 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 2 2 100 3 2 5 0 1 4 1 1 0 0 10 12 6

Baki

Gergely
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 -1 5 1

Hock

Gergő János
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Bogdán

Benedek
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kocsis

Zalán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 89 19 32 59 3 6 50 9 19 47 31 57 54 18 19 95 28 6 34 7 9 21 19 15 2 2 130 200
PVSK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Taylor

Kameron
X 13 1 7 14 1 2 50 1 4 25 3 13 23 6 6 100 3 1 4 4 4 3 6 1 2 0 16 37 -13

Pongó

Máté
X 8 1 3 33 0 0 0 2 7 29 3 10 30 0 3 0 3 1 4 1 1 4 3 4 0 0 9 37 -12

Budimir

Veljko
X 14 5 7 71 1 1 100 0 3 0 6 11 55 2 2 100 3 1 4 1 1 1 3 5 0 0 21 37 -14

Ciric

Andrija
X 12 2 5 40 0 1 0 2 3 67 4 9 44 2 2 100 3 0 3 0 3 3 3 3 0 0 13 30 -9

Horti

Bálint
X 13 6 9 67 0 0 0 0 2 0 6 11 55 1 1 100 5 2 7 0 1 3 3 3 0 1 20 25 -8

Dr. Demeter

Attila
4 2 2 100 0 0 0 0 2 0 2 4 50 0 0 0 0 1 1 0 0 3 0 1 0 0 4 17 -13

Vrajt

Rajan Brejdli
8 3 5 60 0 0 0 0 0 0 3 5 60 2 4 50 1 1 2 0 0 1 2 0 0 1 8 12 -7

Bíró

Levente
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 2 0 2 0 0 3 5 -9

Olasz

Ádám Zsolt
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Popgyákunik

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Benke

Krisztián
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Antoni

Csanád Zoltán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 72 20 38 53 2 4 50 5 21 24 27 63 43 13 18 72 18 7 25 7 10 20 20 19 2 2 94 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek