Tippmix Női NB I: Továbbra is hibátlan a Sopron, a Szekszárd és a PEAC
24
Oct
2021
Tippmix Női NB I: Továbbra is hibátlan a Sopron, a Szekszárd és a PEAC
2021. október 24.  |  21:06
A 6. forduló nyitó mérkőzésén az ELTE BEAC Újbuda 77-68-as sikert aratott a PINKK Pécsi 424 otthonában.
 
Denia Davis-Stewart találatával az első percben a PINKK szerzett előnyt. Erre Mérész Beatrix válaszolt, majd Barnai Judit 2+1-es megoldásával 5-3-ra fordított a BEAC. A csapatok 7-7-ig fej-fej mellett haladtak. A hazaiak a folytatásban Jáhni Zsófia, Szücs Luca és Tenyér Zsófia révén 12-7-nél kisebb lépéselőnybe kerültek. Az ekkor kialakult különbség az első szakaszt végig meghatározta. A legnagyobb differencia hét egység volt a felek között. A negyed végén is ilyen arányban vezetett a PINKK. 10 perc után 23-16 állt az eredményjelzőn. A baranyai gárda a 14 mezőnykísérletéből 8-at értékesített ebben a periódusban. A második etap első támadásánál Szücs Luca hárompontosával 26-16-ra elszakadt Vanja Miljkovic együttese. Lendületben maradtak a hazaiak, így Révész Luca duplája után már 30-18-ra ment a PINKK.
 
A második etap közepén 32-22 után Barnai Judit duplájával indította meg a felzárkózását Balogh Judit gárdája. A következő percekben betalált Shequila Joseph és Boros Julcsi, Gergana Ivanova triplát értékesített, így 34-31-nél látótávolságba ért a fővárosi csapat. Czank Tímea büntetője és Orosz Zsófia triplája pedig 35-34-nél már vezetést hozott a BEAC-nak. Végül 39-34-nél már egy 17-2-es futást jegyezhettünk fel. Vincze Nikolett triplája törte meg a hazai kosárcsendet. Shequila Joseph büntetőivel azonban így is 41-37-re ment a nagyszünetben a BEAC. A második 10 percben a 18 mezőnykísérletükből 9-et értékesítettek Czank Tímeáék. Eközben a lepattanókban is megnőtt a különbség a két alakulat között. Egészen pontosan 21-12-re vezetett ebben a mutatóban a BEAC. A döntést a harmadik negyed eleje hozta el. Ugyan még Tenyér Zsófia szerezte az első találatot, de Czank Tímea triplájával, illetve Mérész Beatrix és Boros Julcsi pontjaival az első két percben megerősítette fölényét a vendég-gárda.
 
A PINKK gyors időkérése ellenére ebben a szakaszban már látványosan nőtt a differencia a felek között. Közel hét percig nem találtak be a hazaiak és ez idő alatt 56-39-re ellépett a BEAC. A negyed hajrájában 6-0-val 56-45-re szépített a házigazda, de Gergana Ivanova gondoskodott arról, hogy a lélektani 10 egység felett maradjon a csapata előnye. Az 58-45-ről induló záró szakaszban hasonló volt a forgatókönyv, mint a harmadik negyedben. Az első pontot a PINKK érte el, de innen egy 8-2-es szériával ismét a BEAC tudta növelni előnyt. A legnagyobb differenciát végül 69-51-nél Katona Boglárka hármasa után regisztrálhattuk. Ekkor még öt és fél perc volt hátra a találkozóból, de a győztes kiléte nem forgott veszélyben. Magabiztosan tartotta kézben a meccset a BEAC, mely a DVTK legyőzése után sorozatban második sikeréért küzdött. A mindössze egy légióssal felálló PINKK becsülettel hajtva a hajrában 10 pont alá hozta hátrányát, így alakult ki a 77-68-as végeredmény.
 
PINKK PÉCSI 424 - ELTE BEAC ÚJBUDA 68-77 (23-16, 14-25, 8-17, 23-19)
 
Bajnokság, 6. forduló
Kozármisleny, Kozármislenyi Sportcsarnok
Győrffy P., Nyilas I., Balogh Gy. (Bognár T.)
 
PINKK Pécsi 424: Szücs 5/3, Jáhni 8, Révész 9/3, Tenyér 20, Davis 10. Csere: Horváth 2, Vincze 12/6, Zsilinszky 2.
 
ELTE BEAC Újbuda: Ivanova 7/3, Czank 8/6, Boros J, 4, Mérész 22, Barnai 13. Csere: Joseph 12, Koch 1, Katona 3/3, Orosz 7/3, Dénes, Boros B., Zsámár.
 
 
 
A hazai élvonal 6. fordulójában az Atomerőmű KSC Szekszárd idegenben 59-80-ra győzte le az UNI Győr MÉLY-ÚT együttesét.
 
A találkozó Beatrice Mompremier ‘gól jó faultjával’ indult, mellyel a Győr meg is szerzett egy két pontos előnyt. Rögtön ezután Weininger Virág is becsatlakozott a pontszerzők sorába (4-0). Ebből a hátrányból támadhatott újra a szekszárdi együttes. Akciójuk végén Nikolina Milic harcolta ki magának két büntető jogát, melyből egyet értékesített is (4-1). A folytatásban felgyorsultak a történések. Előszőr Török Ágnes (UNI-Győr) szerzett egy ziccert, majd Studer Ágnes (KSC) one-man-show-ja következett, hiszen öt pontot szerzett egyhuzamban (6-6). A szekszárdiak 8-6-nál vették előszőr magukhoz a vezetést, Gereben Lívia kosarával. Mompremier hozta a hazai együttest újra egálra, ám ekkor Gereben megint csak csapatának adta vissza az előnyt. Később ehhez Studer büntetői is társultak (8-12). Fej-fej mellett haladt a két együttes, előszőr Török, majd Miklós Melinda talált be a hárompontos vonalról. Az előny maradt a Szekszárdnál (11-15). Cyesha Goree szerzett labdát jó védekezésből, 13-17-re változott az eredmény, így Iványi Dalma kért időt eligazításra. A taktikai szünetből visszatérve a vendégek átváltottak területvédekezésre, melyből sikerült is azonnal labdát, majd pontot szerezniük (13-19). A jó sorozat tovább folytatódott Zseljko Djokic csapata számára. Megint csak Goree talált be, és 13-21-re változtatta a kijelzőn látható eredményt. Ekkor Mompremier adta vissza a hazaiaknak a reményt, egy jól kivitelezett védekezésnek köszönhetően 1:0-ás ziccerből szerzett pontokat, lejjebb faragva a győriek hátrányából. Az utolsó másodpercekbe érkezve mind két fél betalált, így az első negyed 17-25-ös Szekszárdi fore-ral végződött.
 
A második etapot Mompremier támadófaultja nyitotta. Ebből Zseljko Djokic tanítványainak volt lehetősége támadni, melyből Milic szerzett kosarat. Kialakult a felek közötti 10 pontos differencia (17-27). Erre nem győri oldalról jött a válasz, hanem a vendégektől jött a ráadás, ugyanis Milic megint csak betalált, ezúttal egy triplát értékesített (17-30). Annak ellenére, hogy a vendégek zónavédekezést alkalmaztak, elképesztő agresszivitással dolgoztak a pályán, amivel a Győr számos támadását meg is hiúsították. Végül Weininger szerzett további hazai pontokat. Újabb győri időkérés következett a játékrész közepénél járva, miután Gereben egy 2+1-es akciót értékesített. Az eredmény 19-34-re változott a felek között. Visszatérve a vendégek újból taktikát váltottak, ezúttal egészpályás letámadásra váltották át védekezésüket, egy győri támadás erejéig. A szekszárdiak dominanciája volt érezhető a pályán. 23-37-es állásnál Zseljoko Djokic kérte ki első idejét. A folytatásban a szekszárdiak jól kivitelezett zónájának ellenére Ruff-Nagy Dóra talált be a tripla vonal mögül, így a hazaiak 10 pontra zárkóztak fel. Ezt követően azonban szekszárdi futam következett, pontosítottak mind a védekezésükön, mind pedig a támadásukon és 26-41-re szakadtak el ellenfelüktől. A hátralévő egy percben továbbra is inkább a vendégek érvényesítették az akaratukat, végül 26-43-ról fordulhattak a felek.
 
A második félidőt Sabina Oroszova hárompontosa indította, melyre azonnal Miklós Melinda válaszolt közelijével (29-45). Ekkor Mompremier harcolta ki két büntető jogát – amikből egyet értékesített – majd újra Oroszova talált be távolról (33-45). Ha összesítést nézünk, a nagyszünetből a győriek érkeztek vissza jobb ritmusban, ugyanis az első percekben egy 7-2-es futammal indítottak. Ám a vendégeket sem kellett félteni, magasabb sebességbe kapcsoltak és visszaállították a felek közötti 16 pontos differenciát (33-49). Mompremier büntetőből szerzett pontja, illetve Oroszova kosara faragott le a győri együttes hátrányából (40-52). Remek ritmusban zajlott a találkozó, mind a két csapat maximális küzdelmet tanúsított. 40-56-nál Iványi Dalma kért időt. Két perccel a negyed vége előtt Mányoky Réka szerezte meg első kosarát, majd jó védekezésből kétszer is labdát szerzett a szekszárdiaknak. Gereben Lívia kosarai regisztrálta a 21 pontos különbséget a felek között. Ez a differencia a játékrész végéig már nem is változott, 40-61-ről kezdődhetett a mérkőzés záró szakasza.
 
Az utolsó játékrészt Milic gyűrű alatti megmozdulásával indult, melyet Varga Zsófia sikeres büntetői váltottak fel (42-63). Ezt követően Milic újból betalált, és ezzel – Goree-hoz hasonlóan – elérte a 16 dobott pontot. Egy viszonylag hosszabb periódus következett további kosarak nélkül, majd Mompremier tempójával a Győr megint csak megtörte a felek közötti 20 pontos különbséget (46-65). Kicsivel több, mint öt perccel a találkozó vége előtt a vendégek kértek időt. A következőkben Bálint Réka szerezte meg első kosarát, három pontot adott a szekszárdi előnyhöz (46-68). Ekkor Leslie Vorpahl is pályára lépett, mellyel Zseljko Djokic hivatalosan is pályára küldte minden egyes nevezett játékosát. A folytatásban – bár az UNI-Győr MÉLY-ÚT hősiesen küzdött – sajnos érdemben nem tudtak közelebb kerülni az Atomerőmű KSC Szekszárd csapatához, így Győrben a bajnokság 6. fordulója 59-80-as szekszárdi győzelemmel zárult.
 
Érdekesség még, hogy mindkét csapat minden játékosa pályára lépett, illetve mindenki szerzett pontot is. A szekszárdi oldalon Cyesha Goree 18, Nikolina Milic 16, Gereben Lívia pedig 12 egységig jutott, míg a győriek soraiból Beatrice Mompremier nyújtott extra teljesítményt, 28 pontot jegyzett fel neve mellé.
 
UNI GYŐR MÉLY-ÚT - ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD 59-80 (17-25, 9-18, 14-18, 19-19)
 
Bajnokság, 6. forduló
Győr, Széchenyi István Egyetemi csarnok
Papp Péter, Csabai-Kaskötő Brigitta, dr. Mészáros Balázs (Dernei Gábor)
 
UNI Győr MÉLY-ÚT: Weninger 4, Ruff-Nagy 3/3, Török 7/3, Dombai 4, Mompremier 28. Csere: Colley -, Varga 2, Rozmán -, Oroszova 11/9, Milkovic -, Markovic -, Révész -.
 
Atomerőmű KSC Szekszárd: Studer 7/3, Miklós 5/3, Friskovic 5/3, Goree 18, Milic 16/3. Csere: Vorpahl 3/3, Gereben 12, Mányoky 2, Bálint 8/3, Krnjic 4.
 
 
 
A magyar bajnokság 6. fordulójában a VBW CEKK Cegléd hazai pályán 57-53-as sikert aratott a Vasas Akadémia ellen.
 
A mérkőzést Tóth Orsolya és Bodácsik Dorottya közeli kosarai indították (0-4), melyet Kobolák Cintia ziccere váltott fel. Ezt követően Papp Dia értékesítette fault után kiharcolt két büntetőjét. Majd Madár Eszter is betalált, így a budapesti együttes 2-8-ra szakadt el. Lauren Manis pontjaival zárkóztak fel a hazaiak (6-8). Miután visszaszedték saját támadólepattanójukat, Tóth és Papp szerzett újabb találatokat. A Vasas jó kezdésének ellenére nem tudott a Ceglédtől nyomósabban elszakadni. Manis közelije után 12-14-re zárkóztak fel a hazaiak, majd Baugh Vivien kiegyenlítette a mérkőzést. A csapatok ezt követően is fej-fej mellett haladtak. Végül Szirony Dorina triplájával vette át a vezetést a ceglédi együttes (18-16), innen folytatódhatott a második negyed.
 
A rövid szünet után újra egál lett a mérkőzés (18-18). Petra Holesinska 2+1-es akciójával tudott újból minimálisan elszakadni a CEKK, ám Budácsik Dorottya és Papp Dia találataival 20-22-re változott az eredmény. Kiélezett csata folyt a találkozó résztvevői között, egy viszonylag hosszabb periódushoz érkeztek, amikor egyik csapat sem tudott további pontokat szerezni. Végül a hazaiak kértek időt. Visszaérkezve is megrekedni látszottak a felek, majd mind a két fél szerzett egy-egy kosarat, így az eredmény érdemben változatlan maradt (22-24). Végül Baugh büntetőinek köszönhetően újból egál lett a párharc. Ezt követően Manis talált be távolról, amivel 27-24-nél megint csak a ceglédiek vették át a vezetést. Milos Pavlovic kérte ki idejét. Jól sikerült a taktikai eligazítás, ugyanis a visszatérést követően Tóth, illetve Papp szerzett kosarakat, amivel újból a Vasas kezében volt a találkozó (27-30). Ez Hegedűs Pétert késztette időkérésre. Pár másodperc volt hátra a nagyszünetig, ami alatt Holesinska talált be távolról, így végül 30-30-ról fordulhattak a felek.
 
A második félidőt Budácsik találata nyitotta, ám a következőkben - Szabó Flóra, illetve Lauren Manis találatával - 38-34-nél a Cegléd vette át a vezetést. Újból Budácsikon volt a reflektorfény, neki köszönhetően a Vasas ott tudott maradni a céglédiek nyakán. Manis, Holesinska, illetve Kobolák pontjainak köszönhetően a hazaiak kicsivel jobban el tudtak szakadni ellenfelüktől, végül 43-38-al végződött a harmadik negyed, így öt pont volt a Cegléd előnye. A záró szakasz elején a majdnem 10 pontot is elérte a felek közötti differencia, ám ekkor Papp Dia szerzett egy hárompontost, akihez Madár Eszter triplája is társult, így Milos Pavlovic tanítványai feljöttek két pontra (47-45). 52-45-nél Baugh, illetve Szabó Dóra szerezett további pontokat. A mérkőzés végét a hárompontosok uralták. Madár Eszter - aki immár a 12. pontot jegyezte fel neve mellé - újabb találatával 54-48-ra változott az eredmény. A mérkőzés vége előtt alig egy perccel újra hat ponttal szakadtak el hazaiak, így a Vasas kért időt eligazításra. Visszatérve Smailbegovic tempója talált be, de sajnos ez sem volt elég a győzelemhez, a VBW CEKK Cegléd 57-53-ra megnyerte a bajnokság hatodik fordulójának mérkőzését.
 
VBW CEKK CEGLÉD - VASAS AKADÉMIA 57-53 (18-16, 12-14, 13-11, 14-12)
 
Bajnokság, 6. forduló
Albertirsa, Albertirsa Újcsarnok
Praksch Péter Árpád, Sörlei Attila, Rózsavölgyi Alexandra (Schäffer Béla Róbert)
 
VBW CEKK Cegléd: Katona 2, Kobolák 4, Szabó Fa. 3/3, Szirony 4/3, Manis 20/6. Csere: Szabó D. 5/3, Baugh 6, Holesinska 10/3, Rakita -, Szabó Fl. 3.
 
Vasas Akadémia: Bach 1, Budácsik 8, Papp 12/3, Madár E. 12/6, Tóth 14. Csere: Heljic -, Smailbegovic 4, Dúl -, Pusztai -, Szerencsés -, Salamon 2.
 
 
 
A magyar bajnokság vasárnapi játéknapján az NKA Universitas PEAC 63-55-ös sikert aratott hazai pályán a BKG PRIMA Szigetszentmiklós együttesével szemben.
 
A találkozót a PEAC hazai pontjai nyitották, ám a vendégek nem hagyták őket meglépni, Raus Vivien hárompontosával 2-5-nél át is vették a vezetést. 7-7-nél lett egál a mérkőzés Angyal kosarát követően, majd Szücs Réka hárompontosával fordult is a kocka, és a PEAC ragadta magához újból a szót (10-7). A csapatok fej-fej mellett haladtak, hiszen egyszer az egyik, egyszer pedig a másik szerezte meg az előnyt. 10-11-nél éppen a BKG csapatán volt a sor - mely jó ritmust tovább folytatták Gedei Tibor tanítványai - ezúttal Sofija Zivaljevic állt be a pontszerzők soraiba (10-13). Hatalmas erőket mozgósítottak már a találkozó elején is a vendégek, ami abból is látszódott, hogy a negyedet 14-15-re sikerült megnyerniük.
 
A második játékszakasz pontok hiányában kezdődött, végül - két perc elteltével - a vendégek kértek időt eligazításra. Visszatérve a PEAC vette át a vezetést, Kiss Virág 2+1-es akciójának köszönhetően (17-15), ennek ellenére nem tudtak nagyon elszakadni. Angyal Barbara talált be a hárompontos vonalról, majd egy sportszerűtlen hibának köszönhetően 19-20-nál újra a BKG kezében volt a mérkőzés. Ekkor Wentzel Nóra triplája következett. Itt jött elő igazán a papírforma, Marshall és Kiss kosarával kialakult az eddigi legnagyobb különbség a két csapat között, három percre a nagyszünettől 32-23-at mutatott a kijelző. A szigetszentmiklósiak kértek újból időt. A folytatásban megtört a 10 pontos differencia (34-23), Vári Zita hárompontosával 36-28-ról folytatódhatott a találkozó.
 
A harmadik negyedet a szó minden értelmében a PEAC indíthatta. Kiss Virág szerzett egy triplát, mellyel egyedül 15 dobott pontig jutott el. Újból 10 pont fölé nőtt a differencia is a két csapat között, melyet ezúttal a pécsiek megtartani látszottak. A periódus felénél járva 43-32-es eredményt regisztrálhattunk. Valamennyire meglátszódott a pécsi együttesen a fáradtság, üres ziccereket hibáztak, illetve a passzok is helyenként pontatlanok voltak. Egy percig nem született újabb kosár se, végül Gedei Tibor vezetőedző szakította meg a hiányos sorozatot időkérésével. Három perccel a periódus vége előtt 47-36-ot mutatott az eredményjelző. A PEAC a továbbiakban nem, hogy megtartotta előnyét, de minimálisan növelte is azt, a záró szakasz 49-36-ról kezdhették meg a felek.
 
Az utolsó periódusban a vendégeknek továbbra is növekedni látszódott a hátránya, egészen 20 pontig jutottak a hazaiak. Ezt a differenciát végül 56-39-nél Sierra Campisano hárompontosa törte meg. A folyatatásban a nvendég együttesnek öt pontot sikerült szereznie egyhuzamban, majd 59-44-nél Gedei Tibor kért időt. A következőkben hatalmas energiákat mozgósítottak a vendégek, egészen nyolc pontra csökkentették le a pécsiek előnyét (61-53). Ezúttal Csirke Ferencnek kellett időt kérnie. A mérkőzés hátralévő másodperceiben mindent bevetett a Szigetszentmiklós, ennek ellenére nem találtak fogást ellenfelükön. A találkozót végül 63-55-re az NKA Universitas PEAC nyerte.
 
NKA UNIVERSITAS PEAC - BKG-PRIMA SZIGETSZENTMIKLÓS 63-55 (14-15, 22-13, 13-8, 14-19)
 
Bajnokság, 6. forduló
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok
Söjtöry Tamás Ferenc, Kovács Nimród János, Kapusi Gábor (Herczeg Ágoston)
 
NKA Universitas PEAC: Kiss 22/3, Marshall 9/3, Wentzel 7/3, Szücs 5/3, Nelson 12. Csere: Sarok 4/3, Laczkó -, Selcova -, Dudásova 3.
 
BKG-PRIMA Szigetszentmiklós: Angyal 12/6, Campisano 17/6, Zivaljevic 4, Raus 3/3, Aldazabal 2. Csere: Suppán 2, Benke -, Vári 7/3, Davis 6/3, Raus , Kovács 2.
 
 
 
A DVTK Aréna első magyar bajnoki mérkőzésén a DVTK 62-56-ra legyőzte a TFSE-MTK együttesét.
 
Dúl Panka és Theodoreán Alexandra tripláival a TFSE-MTK került előnybe a mérkőzés elején. Ezt követően azonban a DVTK 11-0-val válaszolt. Ezen futás alkalmával Cheridene Green, Aho Nina és Kiss Angelika jegyezte a pontokat. Magyar Bianka időkérését követően új lendületet vett a TFSE. Dúl Panka és Ja’Tavia Tapley révén 11-10-re felzárkóztak a vendégek. Innentől kezdve az első szakasz hajrájában egyik oldalra sem alakult ki nagy különbség. Zárásul 14-14 után Milica Jovanovic és Bernáth Réka találatai érkeztek, amivel a negyed végén 18-14-re a hazaiak vezettek. A második etapot Aho Nina triplája indította. Felváltva estek a kosarak, így 4-6 pont között állandósult a DVTK előnye. Az immár második meccsén Chanise Jenkins-t nélkülöző TFSE-nek 25-19-nél még volt labdája, hogy közelebb kerüljön. Ezzel nem tudott élni, a hazaiak viszont felpörgették támadásaikat. Cheridene Green, Medgyessy Dóra és Tóth Franka is megvillant, így 31-21-nél a mérkőzés során először 10 pontra ugrott a differencia.
 
A félidő hajrája fordulatos küzdelmet hozott. Előbb 31-25-re felzárkózott a TFSE, majd Milica Jovanovic triplájával, illetve Bernáth Réka és Kiss Angelika villanásaival 38-25-re elszakadt a házigazda. A döntő futást azonban nem tudta bevinni Földi Attila együttese. A második negyedet az ekkor már 10. pontját szerző Dúl Panka egy büntetője, majd triplája zárta, amivel 38-29-re visszahozta csapatát. Míg a TFSE-nél Dúl Panka, addig a DVTK-nál Aho Nina járt 10 egységnél. A DVTK a 34 mezőnykísérletéből 15-öt, a TFSE a 30-ból 11-et értékesített. A harmadik negyedet is hasonlóan nagy küzdelem jellemezte, mint a másodikat. Több, mint két percet kellett várni az első találatra. Ez Ja’Tavia Tapley nevéhez fűződött, amivel 38-31-re felhozta a TFSE-t. A folytatásban felpörgött a játék, Milica Jovanovic válaszolt triplával, majd Dúl Panka büntetői következtek.
 
A harmadik negyed felénél 41-33 állt az eredményjelzőn. Egy háromperces kosárcsend következett. Óriási kérdés volt, hogy innen ki tud elmozdulni. Németh Alma büntetőivel a TFSE 41-35-re felzárkózott. A harmadik szakaszt azonban Kányási Veronika triplája zárta, amivel 44-35-re alakította az állást. Ez a 10 perc tehát 6-6-os eredményt hozott. A záró etapra ismét ritmust váltottak a csapatok támadásban. Ja’Tavia Tapley és Cheridene Green kosárváltása rendkívül fordulatos negyedet alapozott meg. Theodoreán Alexandra triplájával, majd Ja’Tavia Tapley büntetőivel 47-43-ra felzárkózott a fővárosi gárda. Innen azonban 51-43-ra újra elszakadt a DVTK. Riválisa minden felzárkózási kísérletére volt válasza a házigazdának, mely az előző mérkőzésén elveszítette Snežana Bogičevićet. A TFSE egy pillanatra nem adta fel és Theodoreán Alexandra újabb hármasa után 54-52-nél teljesen nyílttá tette a meccset. Még négy perc volt hátra, de Cheridene Green négy pontjával és Milica Jovanovic büntetőivel újra elszakadt nyolc egységgel a DVTK, ezzel eldöntve a győztes kilétét. A 62-56-os végeredményt Ja’Tavia Tapley alakította ki.
 
DVTK - TFSE-MTK 62-56 (18-14, 20-15, 6-6, 18-21)
 
Bajnokság, 6. forduló
Miskolc, DVTK Aréna
Tőzsér D., Pozsonyi L., Makrai M. (Zalai Á.)
 
DVTK: Green 15, Aho 10/3, Medgyessy 2, Kiss 8, Jovanovic 12/6. Csere: Kányási 5/3, Tóth 6, Bernáth 4.
 
TFSE-MTK: Theodoreán 11/9, Tapley 21, Pavel 2, Burján, Dúl 12/6. Csere: Szeitl, Baa 4, Németh 4, Király 2.
 
 
 
A 6. forduló záró mérkőzésén a Sopron Basket 73-60-as győzelmet aratott a Ludovika-FCSM Csata otthonában.
 
Villámrajtot vett a Sopron Basket a Ludovika Arénában. Gabby Williams 10 pontjával, illetve Fegyverneky Zsófia és Határ Bernadett egy-egy duplájával kevesebb, mint öt perc alatt 14-5-re ellépett a címvédő. A Csata első találatait Balogh Liza 2+1-es megoldása és Zele Dorina ziccere jelentette. Tursics Krisztián időkérését követően Hegedűs Janka és Fegyverneky Zsófia értékesített egy-egy triplát. 17-8 után az első szakasz hajrája már kiegyenlítettebb játékot hozott. A különbség 20-10-nél érte el a 10 pontot a felek között. Lelik Réka triplájával zárkózott a házigazda, majd az első negyedet Nevena Jovanovic 2+1-es megoldása zárta. Így 23-13-ra vezetett Gáspár Dávid együttese. A második szakasz első percei a Csatának sikerültek jobban. Lelik Réka két triplájával 25-21-nél látótávolságba értek a hazaiak.
 
Soproni oldalon a második szakasz első öt percében mindössze Aby Gaye találatát jegyezhettük fel. 25-21 után végül Határ Bernadett törte meg a vendégek kosárcsendjét. Ekkor azonban a Csata egyértelműen tudta a lépést tartani riválisával. Sőt, a hátrányát is csökkentette. Amikor Hegedűs Janka triplája célt ért, 29-26-ra módosult az állás. Ismét a félidőig 12 pontig jutó Határ Bernadett villanásai adtak új lendületet a címvédőnek. Tursics Krisztián 35-28-nál rendelte magához tanítványait, de Nevena Jovanovic triplája után éppen a félidő hajrájára ugrott vissza 10 pontra a differencia. A nagyszünetben 40-30 állt az eredményjelzőn. Soproni oldalon Határ Bernadett és Gabby Williams járt 12-12 egységnél, a Csatánál Lelik Réka tartott 11 pontnál. A harmadik etapot Stasha Carey duplája indította, de erre Gabby Williams triplával válaszolt. A különbség 9-11 pont környékén látszott állandósulni.
 
A döntő futást 43-34 után vitte be a Sopron. Fegyverneky Zsófia, Aby Gaye és Sitku Zsuzsanna voltak a pontszerzők azon 10-2-es sorozat alkalmával, mely során 53-36-ra elszakadtak a vendégek. Tursics Krisztián időt kért, de Varga Sára, majd Határ Bernadett 20 pontra növelte csapata előnyét 59-39-nél. A harmadik szakaszt Hegedűs Janka villanása zárta, így 59-41-ről futottak neki az utolsó 10 percnek a csapatok. Nem volt kérdés a győztes kiléte. A nemzetközi menetelés terhe mellett két fáradt együttes küzdelmét láthattuk. A Sopron rutinosan kontrollálta az összecsapást, de becsülettel küzdött végig a Csata. Simon Zsófia és Nevena Jovanovic találatai indították a negyedik negyedet. Ezt követően Lelik Réka, Hegedűs Janka és Stasha Carey triója igyekezett 13-15 pontos hátrány környékén tartani a Csatát. Ennél közelebb nem engedte riválisát a Sopron. Aby Gaye, Gabby Williams vagy Határ Bernadett biztosította a címvédő fölényét. A hajrában Sitku Zsuzsanna triplát is értékesített. Végül 73-55-ös állást követően Gyöngyösi Janka és Hegedűs Janka találatai zárták le az összecsapást.
 
LUDOVIKA-FCSM CSATA - SOPRON BASKET 60-73 (13-23, 17-17, 11-19, 19-14)
 
Bajnokság, 6. forduló
Budapest, Ludovika Aréna
Frányó P., Fodor A., Lengyel Á. (Sarkadi-Nagy Á.)
 
Ludovika-FCSM Csata: Balogh 3, Horváth 4, Lelik 18/3, Zele 2, Carey 6. Csere: Simon 4, Gyöngyösi 4, Hegedűs 15/6, Toman, Böröndy 4.
 
Sopron Basket: Williams 19/9, Fegyverneky 9/3, Varga A., Jovanovic 8/3, Határ 20. Csere: Sitku 7, Gaye 8, Varga S. 2.
 
 
 
 
Fotó - peacpecs.hu

Megyei szövetségek