Utánpótlás bajnokságok: Nagyszerű meccsen verte a Kaszások a Zsíros Akadémiát
14
Oct
2021
Utánpótlás bajnokságok: Nagyszerű meccsen verte a Kaszások a Zsíros Akadémiát
2021. október 14.  |  14:07
A múlt héten beindult a nagyüzem az utánpótlás bajnokságokban. Lássuk az eredményeket, a mérkőzések alakulását és főszereplőit!
 
 
 
Leány kadett
 
Az A csoportban az első negyedet három ponttal megnyerte a Tózer Nemes Boglárka (10 pont, 8 pattanó, 6 szerzett és 5 eladott labda) és Hévizi Dóra Ágnes (18 pont, 4 szerzett labda) vezette Kecskeméti KA/A Miskolcon. A DVTK Akadémia/A a harmadik felvonás végére egyenlített Fárbás Eliza (11 pont, 20 pattanó, 9 blokk, 8 eladott labda), Poczkodi Zsófia Elena (11 pont, 5-5 pattanó és szerzett labda), Albert Szidónia (14 pont, 8-8 pattanó és eladott labda, 7 gólpassz) és Kádas Boglárka (20 pont, 4 eladott labda) révén. A záró játékrészben 48-50-es állás után egy 9-2-vel fordított a DVTK, és ez elégnek is bizonyult - innen már nem engedte ki a kezéből a vezetést és a győzelmet sem a hazai együttes (64-58).
 
Hullámzó első félidő után némi meglepetésre egálra állt a Darazsak Sportakadémia/B a Csata DSE otthonában - pedig a vendégeknél egyedül Raffay Dóra (11 pont, 4 pattanó, 6 szerzett és 4 eladott labda) végzett 10 pont fölött. A fordulás után aztán már nem engedett ki a Gábor Lili (23 pont, 12 pattanó, 4 gólpassz, 3 blokk, 6 szerzett labda) és Toman Réka (24 pont, 6 pattanó, 5 blokk) jó játékára alapozó fővárosi együttes, amely végül magabiztosan nyert (57-41).
 
DVTK Akadémia/A - Kecskeméti KA/A   64-58
Csata DSE - Darazsak Sportakadémia/B   57-41
 
 
A B csoportban a Pelle Fanni (30 pont, 4 pattanó, 7 gólpassz), Harsági Lili Dorina (17 pont, 9 pattanó), Zwick Tamara Veronika (15 pont, 5 pattanó), Josepovits Kinga (9 pont, 10 pattanó), Fodor Lili (10 pont, 5 pattanó, 4 gólpassz) vezette Zsíros Akadémia Kőbánya/A végig uralta az Atomerőmű-KSC Szekszárd elleni találkozót, rendkívül magabiztos sikert aratott (53-109). A vendégeknél Balla Petra (13 pont, 4-4 pattanó és eladott labda), illetve Nyári Döniz Csenge (11 pont, 5-5 pattanó és eladott labda) jutottak 10 pont fölé.
 
Végig óriási fölényben játszott a vendég Vasas Akadémia/A a Kiss Lenke KA/A otthonában, és végül 50 pont fölötti sikert aratott Igaz Eszter (15 pont, 4 pattanó, 9 gólpassz, 8 szerezett labda), Maróty Dalma (20 pont, 9 pattanó, 4-4 blokk és eladott labda), Czirkos Anna Panka (15 pont, 6 pattanó), Benyovszki Petra (10 pont, 5 pattanó, 7 gólpassz) és Varga Petra (11 pont, 5 pattanó, 4 szerzett labda) vezetésével. A hazaiaknál Kovács Fanni Noémi (9 pont, 7 pattanó, 4 eladott labda) és Sárközi Flóra (10 pont, 4 pattanó, 5 eladott labda) voltak a leghasznosabbak, Gedó Kata (13 pont) pedig a legeredményesebb.
 
Végig jobban játszott pécsi ellenfelénél, így végül tükörsima győzelmet aratott a Darazsak Sportakadémia/A, melyben Völgyi Lili (24 pont, 10 gólpassz, 8 szerzett labda), Janzsó Alíz (24 pont, 12 pattanó, 6 blokk, 5 eladott labda), Rokob Zora (23 pont, 6 pattanó, 4 szerzett labda) és Vasi Hanna (22 pont, 13 pattanó, 4 eladott labda) nyújtották a legjobb teljesítményt. A pécsiek legeredményesebb játékosa Futó Beatrix (16 pont, 8 szerzett és 14 eladott labda) volt.
 
Atomerőmű-KSC Szekszárd - Zsíros Akadémia Kőbánya/A   53-109
Kiss Lenke KA/A - Vasas Akadémia/A   41-92
PVSK NKA/A - Darazsak Sportakadémia/A   59-113
 
 
A C csoportban az első félidőt 8 ponttal nyerte a Buglyó Janka (4 pont, 9 pattanó), Fleckenstein Kata (13 pont, 4 pattanó) és Purger Vivien (14 pont, 4 pattanó, 6 eladott labda) vezette Bajai NKK/A, a harmadik 10 percet viszont ugyanilyen arányban vitte el a Drahos Leila (18 pont, 5 pattanó, 10 szerzett és 5 eladott labda), Vercsenyés Anna (13 pont, 6 pattanó, 4 szerzett labda) és Klein Kitti Bori (12 pont, 11 pattanó) által fémjelzett Szegedi KE/A. A 37. percben is egyenlő volt még az állás (50-50), de itt futott egy 6-0-t a szegedi gárda, ez pedig döntőnek bizonyult (58-60).
 
A Zalaegerszegi KTE 10 pontos előnyben volt a Török Flóris-Törekvés SE/A otthonában, amiért a legtöbbet Molnár Hanna (10 pont, 17 pattanó, 5 gólpassz) és Óházy Julianna (14 pont, 8 pattanó, 5 eladott labda) tették. A fordulás után viszont fordult a játék összképe is: a harmadik negyedet 15 ponttal elvitte a Komlósi-Geri Tímea (20 pont, 12 pattanó, 5 szerzett és 6 eladott labda), Szikszai Franciska (15 pont, 4 pattanó, 11 gólpassz) duó vezette hazai gárda. A Törekvés a záró 10 percben is gyakorlatilag végig tartotta előnyét, így ha nem is nagy különbséggel, de győzni tudott (62-59).
 
A tegnapi találkozón az első felvonást 13 ponttal nyerte a Felső Gréta (16 pont, 8 pattanó), Kropp Anna (15 pont, 9 pattanó, 4 eladott labda) és Bojtár Bettina Beáta (7-7 pont és pattanó, 11 gólpassz, 5 szerzett és 8 eladott labda) vezette NKA Pécs U15/B, amely ezt követően már okosan gazdálkodott előnyével (57-47). A vendég Bajai NKK/A Kovács Brenda (13 pont, 8 pattanó, 5 eladott labda) és Buglyó Janka (14 pattanó) révén megnyerte a második félidőt, de ez már csak a kozmetikázásra volt elég.
 
Bajai NKK/A - Szegedi KE/A   58-60
Török Flóris-Törekvés SE/A - Zalaegerszegi KTE   62-59
NKA Pécs U15/B - Bajai NKK/A   57-47
 
 
 
Leány junior
 
Az A csoportban a Csata DSE nem hagyott nyitott kérdéseket múlt heti, pécsi vendégjátéka során: Toman Dóra (13 pont, 12 pattanó, 4 gólpassz, 6 szerzett labda), Toman Réka (22 pont, 8 szerzett labda), Jánosi Virág Eszter (20 pont, 4 pattanó, 5 szerzett labda), Bajzáth Lili (16 pont, 5 gólpassz, 6 szerzett labda), Strausz Edina (12 pont, 11 pattanó, 4 eladott labda) és Mészáros Tánja (9 pont, 7 szerzett labda) vezetésével lehengerlően kosarazott (30-115). Az NKA Pécs U17/B együttesétől senki nem érte el a 10 pontot - László Anna (7 pont) volt a leghasznosabb.
 
Hasonlóan egyoldalú találkozón győzött a Vasas Akadémia/A a Nyíregyházi Kosársuli otthonában (43-109). A pasarétieknél Van Rijs Luca Jenny (25 pont, 4 gólpassz, 5 szerzett labda), Gelei Karola (24 pont, 4 szerzett labda), Kádár Orsolya (14 pont, 8 pattanó), Hámori Bernadett Csilla (8 pont, 7 pattanó, 4 gólpassz), Tóbel Lívia Ivett (14 pont, 4 pattanó, 8 szerzett labda), Van Rijs Dóra Ágnes (10 pont, 7-7 pattanó és szerzett labda) és Bartos Blanka Éva (10 pont, 4 pattanó) voltak a legjobbak, míg a túloldalon Mátyás Eszter (15 pont, 5-5 pattanó és gólpassz, 9 eladott labda) és Karsai Zsóka (15 pont, 4 pattanó, 7 eladott labda) vitték a prímet.
 
Az első negyedet még hozta a Turi Eszter Dóra (24 pont, 22 pattanó, 4-4 blokk és szerzett labda), illetve Takács Dorina (17 pont) vezette Zsíros Akadémia Kőbánya. A két középső negyedben azonban eldöntötte a maga javára a mérkőzés sorsát az Oláh Fruzsina (28 pont, 6 pattanó) és Fárbás Eliza (17 pont, 7 pattanó, 4 szerzett labda) fémjelezte DVTK Akadémia/A, hiába kozmetikáztak a végén a fővárosiak (88-75).
 
A Csata ezen a héten sem izzadt meg nagyon, ezúttal a Nyíregyházát verte (109-27). A budapesti gárda megint tele volt kifejezetten jó produkciókkal: Toman Réka (24 pont, 9 gólpassz), Strausz Edina (16 pont, 8 pattanó, 3 blokk), Toman Dóra (12 pont, 7 pattanó, 6 gólpassz), Bajzáth Lili (14 pont, 10 gólpassz, 4 szerzett labda), Jánosi Virág Eszter (12 pont, 4 gólpassz), Gábor Lili (7-7 pont és pattanó, 3 blokk), valamint Kastl Dóra (4 pont, 12 pattanó, 5 blokk, 4 eladott labda) is jól játszottak. A nyíregyházi együttesben Mátyás Eszter (11 pont, 12 pattanó, 5 eladott labda) tudott felnőni a feladathoz.
 
NKA Pécs U17/B - Csata DSE   30-115
Nyíregyházi Kosársuli - Vasas Akadémia/A   43-109
DVTK Akadémia/A - Zsíros Akadémia Kőbánya   88-75
Csata DSE - Nyíregyházi Kosársuli   109-27
 
 
A B csoportban az Olawuyi Adenike Olayemi (24 pont, 13 pattanó), Orbán Alexandra Marti (10 pont, 9 pattanó, 5-5 gólpassz és szerzett labda), Tőczik Borbála (20 pont, 4-4 pattanó és szerzett labda) és Nagy Réka (9-9 pont és gólpassz) vezette NKA Pécs/A végig jobban játszott ellenfelénél, és megérdemelten győzött Miskolcon (64-101). A hazaiak legjobbjai Szemerszki Mária (13 pont, 7 pattanó, 4 eladott labda), Mila Vukicevic (15 pont, 6 pattanó, 9 gólpassz, 5 eladott labda) és Földi Boglárka (16 pont) voltak.
 
A két páros negyed kiegyenlített játékot hozott Kecskeméten - a mindössze hét játékossal felálló, Wolf Enikő (21 pont, 16 pattanó, 6 eladott labda) és Sámóczi Zsófia (16 pont, 9 pattanó, 5 szerzett és 4 eladott labda) vezette Atomerőmű-KSC Szekszárd ebben a két felvonásban felnőtt ellenfeléhez. A hazaiak a két páratlan negyedben játszottak jobban, így a Bibok Liza (14 pont, 11 pattanó, 4 szerzett labda), Pettner Hanna (9 pont, 4 pattanó) duó vezetésével 15 pontos sikert arattak.
 
Miskolci SI Vadmacskák - NKA Pécs/A   64-101
Kecskeméti KC/A - Atomerőmű-KSC Szekszárd   72-57
 
 
A C csoportban a Széchenyi KA rendkívül hullámzó mérkőzést játszott a Szegedi KE/A otthonában. Félidőben hat ponttal a Sághi Kata (17 pont, 7 pattanó, 5 szerzett labda) és Milkovics Réka (7-7 pont és pattanó) vezette vendég győriek álltak jobban, a záró felvonásra viszont már a Balatoni Zoé (20 pont, 11 pattanó), Perényi Lídia Dalma (13 pont, 8 pattanó, 5-5 gólpassz és eladott labda), valamint Drahos Leila (12 pont, 4-4 pattanó és gólpassz, 5 eladott labda) vezette hazaiak fordultak 3 pontos előnyben. A végjátékban Milkovics, Ferenczi Kata és Sághi hármasaival szinte végig vezetett a Széchenyi KA, de az utolsó percre fordulva döntetlen volt az állás. A találkozót végül Bogdán Réka Anna büntetője döntötte el a vendégek javára (63-64).
 
Nagyszerűen kezdett a Kiss Lenke KA/A vendégeként, három negyed után pedig 6 pontos előnyben volt a leginkább Füredi Linda (23 pont, 7 pattanó) és Zsámár Panna (15 pont, 4-4 gólpassz és szerzett labda) kosaraira alapozó Kanizsai Vadmacskák SE. A záró 10 perc során aztán gyorsan fordított, és el is döntötte a maga javára a meccset a Keszte Sára (22 pont, 15 pattanó), Juhász Réka (5 pont, 12 pattanó, 4 gólpassz, 7 eladott labda) és Gönczy Kitti Vivien (12 pont, 7 pattanó) trióra építő fővárosi alakulat (65-59).
 
A mai nap során játszották a Török Flóris-Törekvés SE/A és a Dávid Kornél KA/A mérkőzését, amelyen a vendégek folyamatosan őrölték fel a hazaiakat, és végül 12 pontos sikert arattak. A győztesnél Szőke Cintia Fanni (33 pont, 5 pattanó, 9 gólpassz, 5 szerzett és 7 eladott labda), Dávid Mia (19 pont, 8 pattanó, 5 gólpassz, 4 eladott labda), illetve Ugrics Bianka (14 pont, 12 pattanó, 4 eladott labda) voltak kiemelkedőek, míg a túloldalon Strbik Fanni Flóra (25 pont, 8 pattanó, 4 gólpassz, 7 szerzett és 4 eladott labda), Fábián Dorottya (12 pont, 8 pattanó, 4 szerzett labda) és Babosa Rozália Rozina (7 pont, 5 pattanó, 6 gólpassz) vitték a prímet.
 
Szegedi KE/A - Széchenyi KA   63-64
Kiss Lenke KA/A - Kanizsai Vadmacskák SE   65-59
Török Flóris-Törekvés SE/A - Dávid Kornél KA/A   69-81
 
 
 
 
 
Fiú kadett
 
Az A csoportban a Szombathelyi SI KA/A főleg az első félidőben kiépített előnyére, illetve Pesti Péter (34 pont, 17 pattanó, 6 szerzett és 4 eladott labda) és Sándor Péter Barnabás (27 pont, 13 pattanó) kiemelkedő játékára építve győzött (81-64). A Szedeák/A legjobbjai Lőrincz Boldizsár (17 pont, 10 pattanó, 4 szerzett labda) és Kis Viktor (12 pont, 6 pattanó) voltak.
 
Kifejezetten jó mérkőzést játszott egymással a KASI Delfinek/A és a Dávid Kornél KA/A. Egy negyed után még a Bogárdi Donát (20 pont, 10 pattanó) és Pucz Zalán (13 pont, 7 gólpassz, 4 eladott labda) húzta kaposváriak vezettek, a két középső felvonás viszont a Denk Norbert Zalán (21 pont, 11 pattanó, 4 gólpassz), Valicsek Donát (12-12 pont és pattanó) és Jánni Ákos (18 pont, 4 pattanó) fémjelezte székesfehérváriaké volt. A DKKA a végjátékban is végig őrizte előnyét, így ha nem is nagy különbségű, de fontos sikert aratott (67-71).
 
Végig nagy fölényben játszott a Budafok-PSE ellen a Zalakerámia ZTE KK/A, amely Gerencsér Botond (17 pont, 6 pattanó, 8 szerzett labda), Horváth Bálint (14 pont, 6 pattanó), Tóth Barnabás (11 pont, 7 pattanó, 6 gólpassz), Horváth Martin (14 pont, 4 pattanó), Garai Dávid (7 pont, 5 gólpassz, 4 szerzett labda) és Kustán András (8 pont, 4 gólpassz) vezetésével kiütéses sikert aratott (116-61). Budafoki oldalról leginkább Lucey Ciarán Józsefet (17 pont, 5 pattanó, 7 gólpassz, 4 eladott labda) és Kádár Barnabást (20 pont, 6 pattanó) lehet kiemelni.
 
Több mint 200 pont esett a Soproni SI KA SKC/A és a Szedeák összecsapásán, melyet a Keller Bendegúz (23 pont, 13 pattanó, 5 gólpassz, 4 eladott labda), Gadácsi Dávid (21 pont, 5-5 pattanó és gólpassz, 6 szerzett labda), Szekeres Áron András (16 pont, 5 pattanó, 7 gólpassz, 4 eladott labda), Nyerges Milán (16 pont, 4 pattanó) és Monostori Karsa (14 pont, 6 pattanó, 5 eladott labda) vezette soproniak nyertek meg (122-93). A szegedieknél Mihályi Patrik (26 pont, 5 pattanó), Kis Viktor (12 pont, 6 gólpassz, 4 szerzett labda) és Bóka Viktor Máté (12 pont, 4 szerzett labda) jól játszottak, de a védekezés nem működött.
 
A Kiss-Leizer Gergő (19 pont, 10 pattanó), Váradi Ádám Péter (14 pont, 12 pattanó, 5 eladott labda), Ménesi Miklós (13 pont, 7 pattanó, 10 gólpassz) és Szabó Soma Barnabás (16 pont, 5 pattanó) húzta Vasas Akadémia/A végig jobban játszott szombathelyi ellenfelénél, nagyon sima sikert aratott (99-29). A Szombathelyi SI KA/A együttesénél csak Horváth Roland Péter érte el a 10 pontot (11 pont, 4 pattanó, 6 eladott labda).
 
Jól kezdett, és még a negyedik negyedre is 8 pontos előnnyel fordult a Bogárdi Donát (16 pont, 12 pattanó), Bodor Csongor (19 pont, 7 pattanó, 4 gólpassz, 8 eladott labda) és Czink László Gábor (13 pont, 6 gólpassz, 5 eladott labda) vezette KASI Delfinek/A a Zalakerámia ZTE KK/A elleni tegnapi összecsapáson. A záró felvonás azonban a Tóth Barnabás (19 pont, 6 gólpassz), Garai Dávid (10 pont, 6 pattanó, 4 szerzett és 5 eladott labda), valamint Gerencsér Botond (18 pont, 5 pattanó, 4 eladott labda) húzta zalaiaké volt, akik 70-61 után futottak egy 17-2-es szakaszt, ezzel a maguk javára fordították a találkozót.
 
Szombathelyi SI KA/A - Szedeák/A   81-64
KASI Delfinek/A - Dávid Kornél KA/A   67-71
Zalakerámia ZTE KK/A - Budafok-PSE   116-61
Soproni SI KA SKC/A - Szedeák/A   122-93
Vasas Akadémia/A - Szombathelyi SI KA/A   99-29
KASI Delfinek/A - Zalakerámia ZTE KK/A   76-80
 
 
A B csoportban a Budapesti Honvéd A és B együttese csapott össze múlt hét szerdán. Az A együttes a nagyszerű első negyedére, valamint Gyenge Bálint (28 pont, 10 pattanó, 4 szerzett labda), Csordás András (17 pont, 8 pattanó, 6 eladott labda) és Kaszonyi Márk (14 pont, 5 pattanó, 6 szerzett labda) jó teljesítményére alapozva győzött (93-83). A B jelű gárda Nagy Gábor (20 pont, 8 pattanó, 4 gólpassz, 5 szerzett labda) és Humpester Tamás György (17 pont, 5 pattanó, 9 szerzett labda) révén a végén azért visszajött 10 pontra.
 
A két páratlan negyedben felnőtt ellenfele mellé a Szemerédi Levente Béla (14 pont, 9 pattanó) és Mészáros Botond (21 pont, 4 pattanó) vezette Kecskeméti KA/A. A két páros negyedben azonban a Kékesi Kolos (40 pont, 4 pattanó, 5 gólpassz), Kupai László Levente (20 pont, 13 pattanó) és Pavlik Botond Oliver (13 pont, 9 pattanó, 5 gólpassz) fémjelezte Atom City-Atomerőmű SE U16/A akarata érvényesült, amely végül simán nyert (93-69).
 
A Lukácsi Gábor (14 pont, 7 pattanó, 6 gólpassz), Fonyó Botond (6 pont, 11 pattanó, 5 gólpassz, 4 eladott labda), Angyal Medárd Ámon (11 pont, 7 pattanó) és Teszárik Márton (13 pont, 4 gólpassz) húzta NKA Pécs/A ellentmondást nem tűrő játékkal győzött az MVM-OSE Lions U16/A ellen (93-38). Az oroszlányiaknál Fetter Marcell Bálint (11 pont) és Kristyák Viktor (10-10 pont és pattanó, 5 eladott labda) voltak a legjobbak.
 
A Wratschko Péter (18 pont, 14 pattanó, 4 szerzett labda), Tallós Levente (15 pont, 9 pattanó, 4 gólpassz), Bősze Gergő (15 pont, 18 pattanó, 6 gólpassz, 10 eladott labda) fémjelezte Soproni Tigrisek SE a két páratlan negyedben döntötte el a maga javára a találkozót (51-64). A Zsíros Akadémia Kőbánya/A két legjobbjai Kerekes Ákos (22 pont, 9 pattanó, 6 szerzett labda), Barabás Dominik (16 pont, 7 pattanó, 5 szerzett és 4 eladott labda) voltak.
 
Budapesti Honvéd SE/A - Budapesti Honvéd SE/B   93-83
Atom City-Atomerőmű SE U16/A - Kecskeméti KA/A   93-69
NKA Pécs/A - MVM-OSE Lions U16/A   93-38
Zsíros Akadémia Kőbánya/A - Soproni Tigrisek SE   51-64
 
 
A C csoportban az első negyed során még csak 11 pontos előnyt szerzett magának a MAFC/A a Félegyházi TSI otthonában. Ezt követően azonban óriási különbség lett a két együttes között - végül 83 ponttal nyert a fővárosi alakulat (43-126).
 
A MAFC/A második múlt heti mérkőzésén Tompos Péter (11 pont, 10 pattanó), Irk Levente (5 pont, 7 pattanó) és Orbán Imre (12 pont, 11 pattanó) vezetésével a nagyszünetben még három ponttal vezetett. A harmadik negyedet aztán 28-7-re nyerte, így eldöntötte a találkozót a maga javára a Seregély Balázs (17 pont, 5 pattanó, 7 gólpassz, 6 szerzett és 5 eladott labda) Awung Fossong (10-10 pont és pattanó), Szamay István (14 pont, 6 pattanó) és Van Der Velde Donát (13 pont, 9 pattanó, 4 eladott labda) fémjelezte DMTK/A (50-65).
 
A harmadik felvonást leszámítva végig nagy fölényben játszott a Barabás Balázs (29 pont, 8 pattanó, 5 gólpassz, 9 szerzett és 4 eladott labda), Békesi Benedek (14 pont, 11-11 pattanó és gólpassz, 9 szerzett és 4 eladott labda), illetve Schmidt Áron (23 pont, 4 pattanó) húzta Újpest MT/A Debrecenben, így simán győzött (55-101). A DEAC KA U16/B-nél Szilágyi Péter (18 pont, 16 pattanó, 3 blokk, 11 eladott l abda) kiemelkedett a többiek közül.
 
Hét eleji veresége után nagyon szépen tartotta magát a Farkas Levente (25 pont, 15 pattanó, 6 szerzett és 8 eladott labda), valamint Abonyi Ákos Krisztián (26 pont, 7 pattanó, 8 szerzett és 9 eladott labda) vezette Félegyházi TSI Pécsett. A PVSK NKA/A azonban az első három negyedben kellő előnyt épített ki magának a találkozó megnyeréséhez (81-63) - legjobbjaik Mogyorósi Balázs (16 pont, 7 pattanó, 4-4 gólpassz és szerzett labda), Márkus Péter (19 pont, 6 pattanó, 5 szerzett labda), Takács András (15 pont, 9 pattanó), Aradi Attila (4 pont, 9 pattanó, 5 gólpassz) és Viszt Marcell (12 pont, 4 gólpassz) voltak.
 
Félegyházi TSI - MAFC/A   43-126
MAFC/A - DMTK/A   50-65
DEAC KA U16/B - Újpest-MT/A   55-101
PVSK NKA/A - Félegyházi TSI   81-63
 
 
A D csoportban jól kezdett a Takács Bence (13 pont, 4 pattanó) és Paulik Milán (14 pont) vezette Nyíregyházi Sportcentrum/A. Az első felvonás második felétől kezdve azonban magabiztosabban és pontosabban játszott Rieder Martin (16 pont, 4-4 pattanó és szerzett labda), Bohner Bálint (8 pont, 12 pattanó, 4 szerzett labda) és Kovács Márton András (14 pont, 7 pattanó, 4 szerzett és 6 eladott labda) vezettek NKA Pécs/B (81-56).
 
Az Ölbey Tamás (12 pont, 10 pattanó, 4 eladott labda), Radványi Botond (10 pont, 4-4 gólpassz és eladott labda), illetve Porrogi András (10 pont, 7 pattanó) fémjelezte Soproni SI KA SMAFC/B egy negyedig még szoros mérkőzést tudott játszani a DEAC KA U16/A ellen. Az olló azonban egyre jobban kinyílt, és végül simán győztek a Fekete Balázs (31 pont, 4 pattanó, 6 gólpassz, 9 szerzett labda), Laluska Bence Ádám (22 pont, 9 pattanó, 5 szerzett és 6 eladott labda), Fekete-Gál Csongor (15 pont, 4 gólpassz) és Váróczy Gergő István (14 pont, 4-4 pattanó és szerzett labda) húzta hajdúságiak (57-103).
 
Végig jobban játszott ellenfelénél a Biber Zsigmond (10 pont, 11 pattanó, 6 gólpassz, 4-4 szerzett és eladott labda), valamint Molnár Tamás (18 pont) vezette, csapatként is erős MAFC/B, megérdemelten győzött (61-88). A Szolnoki KA/A nem adta olcsón a bőrét, de Gusztafik Ferenc (11 pont, 9 pattanó). Forgács Gábor (17 pont, 6 szerzett labda) és Baricza Pál (10 pont, 4 szerzett labda) jó teljesítménye ezúttal nem ért győzelmet.
 
A pécsiek másik múlt heti mérkőzésén elképesztően kevés pont esett - az utolsó negyedben döntötte el a meccset a Vajda Zoltán Márk (15 pont, 5 pattanó) és Sárik-Veress Marcell (17 pont, 4-4 pattanó és eladott labda) fémjelezte Vasas Akadémia/B (54-39). Az NKA Pécs/B legjobbjai Putsay Bence (11 pont, 9 pattanó, 5 eladott labda) és Mezőfi Márk (8 pont, 14 pattanó, 6 eladott labda) voltak.
 
NKA Pécs/B - Nyíregyházi Sportcentrum/A   81-56
Soproni SI KA SMAFC/B - DEAC KA U16/A   57-103
Szolnoki KA/A - MAFC/B   61-88
Vasas Akadémia/B - NKA Pécs/B   54-39
 
 
 
Fiú junior
 
Az A csoportban, az első negyedben parádésan (24-11) kezdett a Dócs Benedek András (27 pont, 15 pattanó, 5 eladott labda) és Varsányi Áron (13 pont, 6 pattanó, 5-5 szerzett és eladott labda) fémjelezte Óbudai Kaszások/A. Ezt követően rendezte sorait a Simonics Olivér Márk (22 pont, 8 pattanó, 4 szerzett és 7 eladott labda), Simonics Levente Dávid (10 pont, 4-4 pattanó és szerzett labda), illetve Kenedi Róbert (17 pont, 4 pattanó) vezette Zsíros Akadémia Kőbánya/A - főleg a második és a harmadik negyed vége jött össze a vendégeknek, akik előbbiben 18, utóbbiban 19 pontos hátrányból jöttek vissza a 30. perc végére 9 pontra (60-51). Az Óbuda az utolsó játékrészben teljesen megállt, Magashegyi Dávid két büntetőjével már a vezetést is átvette a kőbányai együttes. Az utolsó szó azonban Dócsé volt, aki egy duplával megszerezte a győzelmet csapatának.
 
Egy pillanatig sem volt kérdés a Matejovics Máté (17 pont, 5 szerzett labda), Lőrincze Dominik (16 pont, 10 pattanó, 4 szerzett labda), Hadházy-Baráth Ádám (12 pont, 4 pattanó) és Szabó Máté (11 pont) vezette, de sok lábon álló MAFC/A körmendi sikere (50-94). A Körmendi Törpördögök gárdája leginkább a két páros negyedben tudta megszorongatni a fővárosiakat Geröly Márton András (19 pont, 4 pattanó, 7 eladott labda) révén.
 
Egy negyed után még csak egy pont volt a Reizinger Máté (29 pont, 9 pattanó, 7 eladott labda), Óliás Gergő (13 pont, 5 pattanó) duó húzta Dombóvári Kosársuli KE hátránya. Ezt követően viszont kezdett kinyílni az olló, és végül magabiztos sikert aratott a Schmera Gergely (22 pont, 14 pattanó), Pifkó Bálint (18 pont, 4 gólpassz), Meszlényi Róbert (8 pont, 11 pattanó, 9 gólpassz, 5 szerzett labda) és Todor Prodanovic (16 pont, 6 pattanó) vezette NKA Pécs/A (60-91). 
 
Óbudai Kaszások/A - Zsíros Akadémia Kőbánya/A   70-69
Körmendi Törpördögök - MAFC/A   50-94
Dombóvári Kosársuli KE - NKA Pécs/A   60-91
 
 
A B csoportban a Zalakerámia ZTE KK az első negyedben megalapozta, a harmadikban pedig bebiztosította sikerét a Vasas Akadémia/A ellen, amiért Csuti Kornél (21 pont, 13 pattanó, 4 blokk, 6 eladott labda) és Szalay Domonkos (15 pont, 10 pattanó, 4 eladott labda) tettek a legtöbbet (59-48). A vendégeknél Cseh Botond (11 pont, 7 pattanó) volt a legjobb, rajta kívül csak Várszegi Ádám (10 pont, 6 pattanó, 4 szerzett labda) jutott 10 pont fölé.
 
Gyakorlatilag végig kiegyenlített összecsapást vívott egymással a Vincze Roland (14 pont, 13 pattanó) és Nagy Ádám (10 pont, 9 pattanó) vezette Szolnoki KA, valamint a leginkább Németh Bálint Péter (25 pont) és Horváth Ádám (16 pont, 6 pattanó) jó játékára építő Falco. A negyedik negyedben némileg meg tudott lépni a szombathelyi alakulat vendéglátójától, de a Szolnok az utolsó percre fordulva már csak két pontnyi lemaradásban volt. Két lehetősége is volt a hazaiaknak arra, hogy egyenlítsenek, de mindkét dobás kimaradt, így végül győzött a vendég gárda (61-63).
 
Az első, kiegyenlített negyedet követően uralta a középső két szakaszt Debreceni KA U18/A, amely Ságodi Róbert (18 pont, 9 pattanó, 6 gólpassz, 7 szerzett labda), Fekete Csongor (18 pont, 4 pattanó, 5 szerzett labda) és Magyari Kristóf (16 pont, 7 pattanó, 5 eladott labda) vezetésével 20 pontos előnnyel várhatta a Budapesti Honvéd SE/A elleni mérkőzés utolsó felvonását. A fővárosiak Boka-Magó Áron István (17 pont, 6 pattanó, 7 eladott labda) és Hajdu Péter Márton (15 pont, 4-4 pattanó és eladott labda) vezetésével hatalmas hajrába kezdtek, kettő pontra fel is jöttek az utolsó előtti percben, Ságodi két büntetője azonban lezárta a mérkőzést.
 
Zalakerámia ZTE KK - Vasas Akadémia/A   59-48
Szolnoki KA - Falco-Vulcano Energia KC Szombathely/A   61-63
Budapesti Honvéd SE/A - Debreceni KA U16/A   73-76
 
 
A C csoportban a Szedeák/A és a VUKE - Veszprém/A szombaton és vasárnap lejátszotta két egymás elleni találkozóját. Az elsőn a Veszprém nem hagyott nyitott kérdéseket a második félidőre: kitűnő első 20 percének, illetve a Kiss Levente (15 pont, 4 szerzett labda), Osztoics Milán (15 pont, 10 pattanó), Végh Mátyás (13 pont, 5 pattanó, 4-4 gólpassz, szerzett és eladott labda) triónak köszönhetően simán győzött (74-90). A Szegednél a Káposzta Szabolcs (27 pont, 8 pattanó, 10 eladott labda), Tóth-Vízhúzó Albert (9 pont, 8 pattanó, 6 eladott labda) és Pálfi Erik (13 pont, 6 pattanó) hármas vitte a prímet.
 
A másnapi visszavágón a  Káposzta Szabolcs (23 pont, 8 pattanó, 4 eladott labda) fémjelezte szegedi együttes csak a második negyedben tudott egyenrangú ellenfele lenni a veszprémieknek. A hazaiak a másik három játékrész során az 58 VAL-ig jutó Kiss Levente (38 pont, 6-6 pattanó és szerzett labda, 5 gólpassz), illetve Kalincsák Péter Kolos (16 pont, 10 pattanó, 5 szerzett és 4 eladott labda) és Osztoics Milán (9 pont, 12 pont, 3 blokk) uralták az összecsapást (97-68).
 
Szedeák/A - VUKE - Veszprém/A   74-90
VUKE - Veszprém/A - Szedeák/A   97-68
 
 
A D csoportban a Budapest Basket Román Barnabás (14 pont, 5 pattanó, 4-4 gólpassz és szerzett labda), Rózsahegyi Dominik (20 pont, 5 pattanó), Horvat Olivér Márk (12 pont, 8 pattanó, 4 gólpassz, 6 szerzett és 11 eladott labda) jó játéka, illetve kiváló harmadik negyede révén magabiztos sikert aratott az Egri VSI KOK/A ellen (75-57). A negyedik negyedet megnyerő egrieknél Holecz Gergő (18 pont, 9 pattanó) és Lengyel Dániel (21 pont, 6 pattanó, 4 szerzett és 11 eladott labda) voltak a legjobbak.
 
Az első három játékrész után mindössze három pontja volt a Sütő Márton (13 pont, 4-4 pattanó és szerzett labda, 10 eladott labda), Gulyás Patrik (9-9 pont és pattanó, 6 eladott labda), illetve Varga Márk Roland (11 pont) pontjaira, valamint Farkas Dominik (4 pont, 15 pattanó, 3 szerzett labda) hasznos játékára építő Félegyházi TSI hátránya az Alba Fehérvár ellen. A székesfehérváriak az utolsó negyedben Kiss Benedek (13 pont, 15 pattanó, 4 szerzett és 7 eladott labda) és Katona Balázs (12 pont) vezetésével eldöntötték a mérkőzést a maguk javára (46-68).
 
A Bor Gábor (17 pont, 9 pattanó, 5 gólpassz), Egédi Balázs (24 pont, 5 pattanó, 4 eladott labda), Bohdan Korszunszkij (5 pont, 11 pattanó), Pap Levente (6 pont, 4 pattanó, 5 gólpassz) és Antal Donát Gergő (10 pont, 4 pattanó) fémjelezte NKA Pécs/B egy félidő alatt eldöntötte a DMTK elleni találkozót. A hazaiak legjobbjai Fiedor Patrik Ádám (11 pont, 8 pattanó, 4 gólpassz), Puskás Bendegúz Artúr (16 pont, 10 pattanó, 8 eladott labda) és Márkus Dániel (20 pont, 5 eladott labda) voltak.
 
Budapest Basket - Egri VSI KOK/A   75-57
Félegyházi TSI - Alba Fehérvár   46-68
DMTK - NKA Pécs/B   69-95
 
 
 
 
 
 
Fotó - kaszasok.hu

Vármegyei szövetségek