Elhunyt Török Katalin
10
Sep
2021
Elhunyt Török Katalin
2021. szeptember 10.  |  19:00

Újfent gyászol a magyar kosárlabda, hosszantartó betegség után 70 esztendős korában elhunyt Török Katalin edző, szakmai tanácsadó.

Török Katalin már a középiskolában kitűnt kortársai közül, a BSE elődjében, a VTSK-ban játszott, hat évig atletizált a Budapesti Honvédban, gerelyhajításban magyar bajnok is volt. A TF-en diplomázott, majd 1975-től egy évig a XI. kerületi Sportiskola lányait edzette. Ezt követte több mint két évtized az MTK kötelékében, ahol a női szakosztály edzője volt, ebből 15 évig utánpótlás vezetőedző. 1997 és 2006 között a BSE-nél, a MAFC-nál és a BEAC-nál dolgozott, 2006-tól pedig 12 éven át a Vasas utánpótlás gárdáit trenírozta. Legutóbb a BSC szakmai tanácsadójaként találkozhattunk vele.

10 országos bajnoki cím mellett több későbbi NB1-es játékos, korosztályos, valamint felnőtt válogatott kosaras nevelésében játszott kulcsszerepet (Sárosi Judit, Meskó Bea, Gerencsér Zsuzsa, Seres Éva, Ujvári Eszter, Donkó Orsolya, Papp Kriszta, Vajda Anna, Ruják András, Somogyi Ádám).

1980-ban a „Kiváló nevelőmunkáért” díj aranyfokozatában részesült.

Temetése Budajenőn a Római Katolikus Egyház szertartása szerint lesz 2021. szeptember 29-én 14 órakor.

A temetést követően a hálaadó szentmisét a Szent Mihály templomban mutatják be 15 órakor.

Kérjük, hogy tiszteleteteket a temetésen egy szál virággal fejezzétek ki.

 

Hiánya nagy veszteség a magyar kosárlabdának, nyugodjék békében!

Vármegyei szövetségek