Németh Ágnes: Nem tudom szavakba önteni, mennyire boldog vagyok
19
Jun
2021
Németh Ágnes: Nem tudom szavakba önteni, mennyire boldog vagyok
2021. június 19.  |  12:13
Mint arról korábban beszámoltunk már, Németh Ágnes első magyar kosárlabdázóként bekerült a FIBA Hírességek Csarnokába a 2020-as "osztály" tagjaként.
 
A jelenlegi járványügyi helyzet miatt élő beiktatásra nem került sor, online azonban június 2-án megtartották beszédeiket a beválasztottak, köztük az egykori világklasszis center is.
 
 
- Először is szeretnék gratulálni a 2020-as Hall of Fame osztály többi tagjának! Eléggé későn kezdtem el kosárlabdázni, 14 éves koromban, de már akkor is több mint 183 centi voltam. Egy nap eljött az iskolámba egy kosárlabda edző, mert hallott rólam, és azt kérdezte, akarok-e kosárlabdázni, én pedig igent mondtam. Szerencsés nap volt az számomra. Néhány évvel később már a junior válogatottban játszottam, négy évre rá pedig a felnőtt válogatott tagjaként ott voltam a moszkvai olimpián. - kezdte beszédét Németh Ágnes.
 
- 23 csodálatos évet töltöttem a pályán, persze voltak jobb és rosszabb időszakaim is. Megtanultam harcolni másokért és saját magamért is, és megtanultam keményen dolgozni még akkor is, ha fáj. Több mint 20 edzőm volt karrierem során, akik közül négyen nagyon fontosak voltak számomra: Bátor Vilmos, Bild Katalin, Szabó Ödön és Killik László. Nélkülük nem érhetett volna ez a megtiszteltetés! 1999-ben fejeztem be a játékot, és egy kicsit rossz érzés volt, hogy senki nem mondott köszönetet vagy néhány kedves szót. Úgy voltak vele, hogy túl öreg vagyok, mehetek. 22 év elteltével azonban megkaptam a jutalmam. Idén márciusban felhívtak, és életem legszebb meglepetése ért: az, hogy a FIBA Hírességek Csarnokának tagja lehetek. - folytatta a magyar kosárlabdázás egyik legendája.
 
- Magyarország egy kis ország, de a válogatottakkal és több klubcsapattal is képviselteti magát az európai kosárlabdázás krémjében. Nagyon büszke vagyok arra, hogy én vagyok az első magyar játékos, aki a Hírességek Csarnokának tagja lehet. Szeretnék köszönetet mondani a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének, hogy jelöltek, és a FIBA Bizottságának, amely beválasztott - főleg az én koromban, amikor azt gondoltam, hogy talán már senki nem emlékszik rám. Végül pedig szeretném megköszönni mindenkinek, aki a kosárlabdában dolgozik. Az elmúlt év nagyon nehéz volt, de a sportágban dolgozók miatt meg lehetett rendezni az országos bajnokságokat, az Eb-ket és a vb-ket, így életben tartották a kosárlabdát. Még egyszer köszönöm! Nem tudom szavakba önteni, mennyire boldog vagyok! - zárta szavait a magyar válogatottsági rekorder.
 
 

Vármegyei szövetségek