Négymillió beoltottnál visszatérhetnek a nézők az NB1-es mérkőzésekre
28
Apr
2021
Négymillió beoltottnál visszatérhetnek a nézők az NB1-es mérkőzésekre
2021. április 28.  |  16:25
Tárgyalt a sportmérkőzések látogatásáról szóló kormányzati enyhítésekről április 28-i ülésén a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöksége. A grémium úgy döntött, hogy a négymilliós oltásszám elérésével életbe lépő központi rendelkezéseknek megfelelően az NB1/A-s férfi, az NB1/A-s női, valamint az NB1/B-s férfi mérkőzéseket nézők előtt lehet majd megrendezni. A többi versenyrendszer vonatkozásában (beleértve az amatőr felnőtt és utánpótlás mérkőzéseket is) továbbra is érvényben marad a zártkapus korlátozás.
 
Tekintettel arra azonban, hogy a bajnokságok sorsdöntő szakaszaikba léptek, a sportolók és sportszakemberek védelme érdekében a szövetség több, a jogszabály által a csapatok jogkörébe utalt intézkedést is javasol újonnan módosított COVID protokolljában. Szerepel a javaslatok között, hogy a pályarendszabályok módosításával a játékosokon, edzőkön és játékvezetőkön kívül továbbra is írják elő a maszk kötelező használatát a mérkőzés teljes időtartamára, illetve a mérkőzésen résztvevő nézők számát és elhelyezését a fertőzésveszély maximális csökkentésének figyelembe vételével határozzák meg. A COVID protokoll korábbi előírásai – mint pl. a pályán lévő sportolók és sportszakemberek, valamint a nézők elválasztása az esemény teljes időtartama alatt, akár az első sorokban található helyekre az értékesítés korlátozásával – továbbra is hatályban marad.
 
Fontos kérdés a beléptetés. Mint ismert, a kormányzat döntésének értelmében a 18 évnél idősebb nézők csak védettségi igazolvány birtokában léphetnek be a mérkőzésekre. Ezúton szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a védettségi igazolvány csak arcképes hatósági igazolvánnyal (érvényes útlevél, jogosítvány, személyazonosító igazolvány) együtt jogosít a belépésre! Igazolnia kell továbbá életkorát a 18 évnél fiatalabbaknak is arcképes igazolványuk felmutatásával!
 
A szervezőknek meg kell tagadniuk a belépést attól, aki életkorát vagy a védettségi igazolvány érvényességéhez személyazonosságát nem tudja igazolni a jogszabályban előírt módon!
 
Az elsőosztályú férfi és női csapatok vezetőivel folytatott egyeztetések alapján a versenykiírás módosításáról is tárgyalt az elnökség. A cél az, hogy a magyar játékosok az eddigieknél több játéklehetőséghez jussanak. 
 
Ennek értelmében változik a magyar játékosok szerepeltetésére vonatkozó szabályozás a 2021/2022-es bajnokságtól kezdődően, két szezonra vonatkozóan. A női A-csoportos bajnokságban jelenleg a bajnokság alapszakaszában két magyarnak kell a pályán lennie, az első félidőben ezek egyikének 20 évnél fiatalabbnak kell lennie. A változás értelmében a két magyar szerepeltetését a rájátszásra is kiterjesztik, de a playoffban már nem lesz kötelező az U20-as játszatása.
 
A férfi A-csoportban jelenleg az alapszakasz első félidejében kell pályán lennie egy U23-as fiatalnak, illetve az egész bajnokságban egy magyarnak mindig játszania kell. Ősztől már nem csupán az alapszakaszban, hanem egészen a bajnokság végéig, illetve a magyar kupa mérkőzésein is ugyanez a szabály lesz érvényes a következő két szezonban.

Vármegyei szövetségek