Kikaptunk Ukrajnától
22
Feb
2021
Kikaptunk Ukrajnától
2021. február 22.  |  21:28
Annak ellenére, hogy az ukrán szervezők - szinkronban a helyi törvényekkel – megnyitották a csarnokot a nézők előtt, mindössze 300 hazai szurkoló előtt dobták fel a labdát a kijevi Sportpalotában. A Magyarország - Ukrajna találkozó arról volt hivatott dönteni, hogy ki nyeri az F-csoport küzdelmeit.
 
Sztojan Ivkovics komolyan gondolta, hogy olyanok is megkapják a lehetőséget, akik a jövő csapatának lehetnek a tagjai. Lukács a kezdőben kapott helyet és a mérkőzés első kosarát is ő szerezte. Kifejezetten bátran, jól kezdtük a mérkőzést, Keller közelijét még a hazai szurkolók is megtapsolták. Hiába védekeztünk ki két ukrán támadást is, pontot nem tudtunk dobni. A harmadik jó védekezést azonban már nem hagyta szó nélkül Keller, fantasztikusat zsákolt. Rendl dobott egy jó tempót, de Filipovity mindenkinél gyorsabb volt az ellentámadásnál és ráadásbüntetőt is dobhatott. Bement az is. Nagyon elkaptuk a fonalat, Filipovity szenzációs zsákolása és ukrán időkérés következett. A Bobrov zsákolásával folytatódott a mérkőzés, de Filipovity triplája méltó válasz volt rá. Lipovij triplája után Sztojan Ivkovics kért időt. Gyorsan egyenlítettek az ukránok, de Perl betörésénél tehetetlenek voltak. Pongó Marcell villant, a palán alól kaptuk a "válasz" kosarat. A negyed vége az ukránoké volt, de Pongó Marcell a végén ismét megmutatta, miért van a keretben. 20-24.
 
Szabó szerezte a második negyed első kosarát, Pavlov a sarokból válaszolt. Rosszul védekeztünk, hét ponttal megléptek a hazaiak. Karahodzic talál be. 26-31, 26-34 a táblán, nem tudtunk közelebb férkőzni. 26-37 volt az állás, amikor Sztojan Ivkovics időt kért. Tovább nyílt az olló, Pavlov is betalált. Folyamatosan növelte előnyét Ukrajna, Perl büntetőkkel kozmetikázott. Az ellenfélnek minden sikerült, ráadásul a játékvezetők sípja is "könnyű volt", amikor ellenünk kellet faultot fújni. Pongó Máté dobott remek tempót, Filipovity zsákolt, feljöttünk 13 pontra, azonnal időt kértek az ukránok. Lipovij triplája szottyant a gyürünkben. 34-50.
 
A nagy hátrány ellenére jó felfogásban jött ki a második félidőre a magyar válogatott, de nem volt könnyű dolgunk. Az ukránok a hazai közönség előtt mindenképpen bizonyítani akartak és minden sikerült is nekik, nagyon jó százalékkal dobtak. Az olló folyamatosan nyílt. Húsz pont fölé növelték előnyüket. A negyed közepéig mindössze öt pontot engedélyeztek nekünk, Sztojan Ivkovics időt is kért. Perl kosarával folytatódott a mérkőzés, de Rendl azonnal válaszolt rá. Bobrov duplájával 30 pont volt a hazaiak előnye. Nagyon elkapták a fonalat az ukránok. 45-77.
 
Perl szerezte a negyed első pontjait, mindkét büntetőjét bedobta. A játék képe azonban nem változott, az ukránok nagyon elkapták a fonalat, a sok fiatalnak bizonyítási lehetőséget biztosító magyar válogatott ellen. A lényegi kérdések eldőltek, de az utolsó percig küzdöttek azok, akik lehetőséget kaptak. 63-97.
 
A magyar válogatott úgy jutott ki az Európa-bajnokságra, hogy mindössze egy találkozónk volt hazai pályán. (Ukrajnának és Szlovéniának három, Ausztriának szintén egy). Ez a hat mérkőzés is megmutatta, ott a helyünk a kontinens legjobbjai között.
 
Magyarország - Ukrajna 63-97 (20-24, 14-26, 11-27, 18-20)
 
Eb-selejtező, F-csoport
Kijev, Sports Palace
V.: Özlem Yalman, Paulo Marques, Mhkel Manniste
 
Magyarország: Pongó Má. 7, Vojvoda 4, Lukács 2, Filipovity 17/6, Keller 6. Cserék: Pongó Ma. 6, Szabó 2, Somogyi 2, Horti 1, Perl 10, Karahodzic 2, Fazekas 2.
 
Ukrajna: Rendl 9/3, Blizsnyuk 4, Petrov 2, Lipovij 11/9, Herun 12. Cserék: Bobrov 19/3, Pavlov 12/3, Vojnalovics -, Sanon 4, Mishula 18/18, Zotov 4/3, Skapintszev 2.
 
 
 
 
Fotó - fiba.basketball

Vármegyei szövetségek