Az ULEB versenyjogi keresetet nyújtott be az Európai Bizottságnál az Euroliga szervezőjével szemben
11
Oct
2020
Az ULEB versenyjogi keresetet nyújtott be az Európai Bizottságnál az Euroliga szervezőjével szemben
2020. október 11.  |  15:22
A 11 nagy európai bajnokságot tömörítő szövetség, az ULEB versenyjogi keresetet nyújtott be az Európai Bizottságnál az Euroligát szervező ECA (Euroleague Commercial Assets) ellen.
 
Tomas Van Den Spiegel, az ULEB elnöke azt mondta, hogy hozzájuk tartozó bajnokságok csapataival együtt folyamatosan azon dolgoznak, hogy megtartsák a játék alapelveit a hazai és a nemzetközi sorozatokban is. Hisznek abban, hogy minden klubnak lehetőséget kell adni arra, hogy a lehető legmagasabb szinten szerepelhessen, és a nemzetközi kupaküzdelmek álmát minden együttes számára lehetővé kell tenni. Amikor világossá vált, hogy az ECA a következő években sem hajlandó országonkénti indulási jogot adni, úgy érezték, hogy itt az ideje lépni, hogy megvédjék a jogaikat. Az ULEB ezért panaszolta be az Európai Bizottságnál az ECA-t a versenyegyenlőség-ellenes viselkedése miatt. Van Den Spiegel hozzátette, hogy szerintük ez egy fontos lépés annak irányába, hogy megvédjék az európai sportmodellt a kosárlabdában. Ennek érdekében küldtek levelet az Európai Bizottságnak arról, hogy az ECA hogyan okoz kárt az európai kosárlabdázásnak hazai és nemzetközi szinten is.
 
Az ULEB bizonyítékokkal támasztja alá, hogy az ECA és az őt tömörítő 11 klub hogyan játszottak és játszanak össze annak érdekében, hogy egy zárt sorozat maradjon az Euroliga. Először is a 11 csapat hosszútávú, 10 éves licenszeket kapott mindenféle eredményességi feltétel megléte nélkül. Másrészt a 24-es létszámot 18-ra csökkentette az ECA, így a 11 klubbal többségbe került az Euroligában. Harmadrészt az ECA és a 11 klub teljes mértékben átvette az irányítást afelett, hogy ki, hogyan és mi alapján indulhat az Euroligában - az indulási feltételeknek már semmi köze nincs az elért eredményekhez, csak az számít, hogy mit szeretne a 11 csapat és az ECA.
 
Az ECA célja világos: a médiajogokból származó bevételek 90%-át a 11 csapatnak akarják megtartani. Az ULEB közleménye szerint a szóban forgó 11 Euroliga csapat tisztességtelen versenyelőnybe került a nemzeti bajnokságokban a nem euroligás együttesekkel szemben, hiszen a legjobb játékosokat tudja leigazolni, a legjobb szponzori szerződéseket tudja kötni, és a legtöbben az ő meccseikre kíváncsiak. Eközben az Euroligából kizárt bajnokságok csapatai anyagilag jóval rosszabb helyzetben vannak, ez pedig nagyon rossz hatással van az európai kosárlabdázásra. Mindezt azzal tetézte az ECA, hogy a második számú sorozatában, a EuroCupban való indulást is Euroliga-helyhez kötötte - ezzel még inkább biztosította, hogy a 11 érintett klub számára a többi csapat nagyon nehezen jelenthessen kihívást. Az ULEB sérelmezi továbbá azt is, hogy az Euroliga más hazai vagy nemzetközi sorozatokat figyelmen kívül hagyva készítette el a versenynaptárját.
 
A koronavírus miatt abban reménykedett az ULEB, hogy az ECA átgondolja a működését, és az európai kosárlabdázás érdekeinek megfelelően fogja működtetni az Euroligát. Mivel ez nem történt meg, ezért az ULEB a panasz benyújtása mellett döntött. Az ULEB úgy gondolja, hogy versenyjogi szempontból ez egy kartel, amely kisajátította magának a piacot és annak bevételeit, ez pedig az egyik legsúlyosabb EU versenyjogi szabályszegés.
 
Az ULEB hangsúlyozza, hogy nem akarja tönkre tenni az Euroligát - egy jó sorozatot szeretne Európa legjobb csapataival. Ehhez azonban meg kell adni az esélyt mindenkinek, hogy eljuthasson erre a szintre, és ehhez kéri az ULEB az Európai Bizottság segítségét, hogy tisztességes, átlátható és diszkriminációtól mentes legyen az Euroligába való jutás lehetősége.
 
A FIBA Europe több éves pereskedés után, pár hónappal ezelőtt már jogerősen pert nyert az Euroliga ellen, most pedig már az ULEB számára is egyértelmű a sport szellemével ellentétes magatartás.

Vármegyei szövetségek