Másodszor is legyőztük a horvátokat
29
Jun
2019
Másodszor is legyőztük a horvátokat
2019. június 29.  |  12:15

Két nap alatt másodszor is összecsapott egymással a magyar és a horvát U18/19-es válogatott – pénteken remek védekezésének köszönhetően 68-41-re győzött Völgyi Péter együttese.

Wentzel büntetőivel kezdődött a mérkőzés, az első percek kevés pontot hoztak – a játékrész felénél mindössze 5-4-et mutatott az eredményjelző a javunkra. A lassú kezdést követően némileg felpörögtek a csapatok, Mányoky triplájára még válaszolt Vuksic, de Boros Júlia beszórt egy távolit, majd egy tempót is (14-11). Kiss Angelika ziccere zárta az etapot, 18-11-re sikerült ellépni szomszédainktól.

A folytatásban Bosnjak hármasával zárkóztak a horvátok, Boros újabb kosarai kellettek, hogy megtartsa előnyét a Völgyi-alakulat (24-18). Varga Aliz trojkájával, valamint büntetőkkel tíz ponttal is elléptünk, ez a különbség nagyjából ki is tartott a nagyszünetig (39-30).

A harmadik felvonás Budácsik Dorottya közelijével indult, erre Keita tett rá még egy duplát, jó ritmusban jöttek ki tehát a lányok az öltözőből. Az első félidőben is eredményes Vuksic azonban öt gyors ponttal ismét nyílttá tette az összecsapást, 43-37-re hozva fel csapatát. Jókor jött Boros második távoli találata, tartotta néhány pontos előnyét a magyar csapat, de az látszott, hogy az előző derbi védekezését most nem sikerül reprodukálni – persze az bravúros teljesítmény volt. Lőtávolságon belül maradt a horvát gárda, sőt négy ponttal meg is nyerte a harmadik etapot, így54-49-cel fordulhattak az utolsó negyedre a csapatok.

Első mezőnykosarunkat ismét Budácsik szerezte, Horvátország négy perc elteltével még pont nélkül állt – a Vasas centerének büntetőivel így újfent el tudott lépni csapatunk tízzel (59-49). Vuksic 18 ponttal húzta a délieket, nálunk Boros ugyanennyinél járt, de Budácsik is hozzátett 12 pontot. Ez a páros húzta a magyarokat a továbbiakban is, előbbi triplával, utóbbi duplával növelte tovább a mieink előnyét – 10-0-val kezdett a Völgyi-csapat, immáron 7 perce állt pont nélkül a horvát gárda (66-49). A végjátékra egyetlen nyitott kérdés maradt, méghozzá az, hogy sikerül-e feliratkoznia a negyedben a táblára ellenfelünknek – ez végül sikerült az utolsó percben. 13-4-re nyerte a záró etapot Magyarország, így Angyal Barbara, Szirony Dorina és Dombai Réka nélkül is könnyedén győzte le a horvát válogatottat.

 

U18/19-es felkészülési mérkőzés, Székesfehérvár
Magyarország - Horvátország 67-53 (18-11, 21-19, 15-19, 13-4)

Magyarország: Boros J. 21/9, Wentzel 4, Boros B. 3, Varga 7/3, Kiss 2. Csere: Mányoky 7/3, Horváth 1, Keita 8, Budácsik 14, Madár -.

Horvátország legjobb dobói: Vuksic 18/12, Juric 11, Tuftan 10.


 

A mérkőzés statisztikája ide kattintva érhető el.

 

 

Vármegyei szövetségek