Egy szezon, három arany
14
Jun
2019
Egy szezon, három arany
2019. június 14.  |  13:15
Másfél éve, 2017 végén vette át a TFSE női kosárlabdacsapatánál a szakmai munka irányítását a soproni születésű, fiatal Magyar Bianka. Az előző évad második felében még bukdácsolt csapata, amely a nemrég befejeződött szezonban azonban "mindent vitt", megnyerte a Női Amatőr Nemzeti Bajnokságot, a Nemzeti Egyetemi Bajnokságot és a Hepp-kupában sem talált legyőzőre. Ennek kapcsán beszélgettünk vele.
 
- Sopronban játékosként meddig vitted?
 
- A felnőtt, első csapatnak nem kerültem a közelébe. Amikor az utánpótlás együttes elindult az akkor még NB I B-nek nevezett másodosztályban, akkor azt megnyertük, és utánpótlás szinten, a korosztályokat végigjárva több szép siker részese lehettem, de profi játékos sosem voltam. Edzőm, Horváth József viszont, aki talán a kosárlabda, a játék iránti szeretetet látta bennem, biztatott, hogy folytassam. Bár érettségi idején nem gondoltam, hogy edző leszek, a TF-re kerültem, és elindultam ebbe az irányba. Most már nyolcadik éve edzősködöm, különböző korosztályos csapatoknál dolgoztam, a legkisebbektől kezdve kadett együttesig fiúknál és lányoknál egyaránt.
 
- Bekerülve a "mélyvízbe", a kezdeti "kalimpálás" után megtaláltad az ideális "vízfekvést". Amikor átvetted a csapatot, az utána következő időszak nem volt éppen diadalmenet...
 
- Picit korábbra mennék vissza az időben. Úgy két éve, amikor számomra véglegessé vált, hogy nem leszek profi kosaras, úgy döntöttem, abbahagyom a játékot, és teljes erőmmel az edzői pályára koncentrálok. Odakerültem a felnőtt csapathoz, Borisz, azaz Boros Zoltán mellé segítőnek, nagyon sokat tanultam e rövid időszak alatt tőle. Amikor kineveztek, valóban ért minket jó néhány vereség, én szoktam az új feladatkört, a lányok pedig engem...
 
- Mennyire volt nehéz irányítani a korábbi játékostársakat, különösen úgy, hogy te azért nem meghatározó, inkább fontos és hasznos kiegészítő játékosa voltál a csapatnak?
 
- Két teljesen más területről van szó. Úgy érzem, csak hasznomra van, hogy ismerem ezt a csapatot teljes mértékben, hiszen játékosként magam is tagja voltam. Miután átvettem a csapat irányítását, csupán egy lány döntött a távozás mellett, de ő is inkább magánéleti, mint szakmai okok miatt. Egyáltalán nem éltem meg úgy ezt az időszakot, mintha hátrányból indulnék azért, mert játékosból lettem nagyon rövid idő alatt vezetőedző. Nem hiszem, hogy ez problémát jelentene a munkámban. Talán erre az eredményeink a legjobb bizonyítékok. Meg kell azonban említenem, hogy tisztában vagyok annak a felelősségével, hogy óriási lehetőséget kaptam Dr. habil Sterbenz Tamástól, a TFSE szakmai igazgatójától, az egyetem rektorhelyettesétől. Hitt bennem, és ez óriási lendületet adott. Ugyancsak hálás vagyok, amiért Borisz és Lukas Trzaskoma erőnléti edző is sok segítséget nyújtottak nekem az indulásnál. Ami még nagyon fontos a csapat és az én személyes szakmai utamon, hogy folyamatosan tanulok, képzem magam. Jelenleg a második master diplomám megszerzése az egyik célom, hiszen végzős vagyok a Testnevelési Egyetem kosárlabda szakedző szakán. Idén nagy megtiszteltetés ért, hogy a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége engem választott be egy másik fiatal edző kollégámmal a FIBA Coaching Programba. Ez egy újabb tanulási folyamat, ami három évig tart, és mindig más európai országban tartják a tanfolyamokat. Ebben az évben felkérést kaptam a női Universiade kosárlabda válogatott másodedzői feladatainak ellátására is az ugyancsak soproni Horváth József vezetőedző mellett. Úgy vélem, ezek mind újabb tapasztalatszerzésekre adnak lehetőséget, amiből az egész csapatom profitálhat.
 
- Múlt nyáron már mint vezetőedző voltál a jelenlegi csapat gerincét alkotó játékosokkal Portugáliában az Európai Egyetemi Játékokon. Annak, hogy ott hosszabb időn át együtt volt a társaság, lehet valami szerepe az idei remek menetelésben?
 
- Feltétlenül. Ha egy társaság időnként együtt tölt egy hosszabb időszakot, az mindenképpen jót tehet egy csapat egységének, akár oly módon is, hogy felszínre kerülnek ellentétek, konfliktusok. Ilyen körülmények között még jobban megismerhetik egymást a lányok. Nagyon fontos és hasznos időszak volt, mint a szezon előtt a portugáliainál azért jóval rövidebb besztercebányai torna.
 
- Térjünk rá a nemrég befejeződött szezonra. Három sorozat, három aranyérem. Van-e számodra sorrend a győzelmek, elsőségek között?
 
- Úgy mondanám, mindegyikben volt valami leg... A szívemhez legközelebb mégis talán az amatőr bajnoki cím áll. A tavalyi hatodik hely és az edzőváltás után ez a győzelem csak a legszebb álmainkban szerepelt. Ráadásul az is nehezítő körülmény volt, hogy a csoportokat nem területi elvek, hanem az előző évad erősorrendje alapján osztották csoportokba. Éppen ezért senki nem várta, hogy megnyerjük a bajnokságot. Ebben a szezonban nagyon erős volt a piros csoport. Mi a klubban az első négybe jutást tűztük ki célnak. Ami az egyetemi bajnokságot illeti, ott is büszke voltam a lányokra. Tudni kell, hogy három meghatározó játékosunk, az előző évek egyetemi MVP-je Németh Alma, valamint Fuisz Viki és Sándorfi Réka ott már a koruknál fogva nem szerepelhettek. A torna megnyerése után is azt nyilatkoztam, hogy akkor ezek a lányok megmutatták, milyen remek emberek, fantasztikus sportemberek, hiszen pár nappal az amatőr bajnokság megnyerése után mind a Közgáz elleni elődöntőn, mind pedig a házigazda Debrecen elleni döntőn szenzációs második félidőt produkálva nyerték meg a bajnokságot, és voltak, akik a hiányzók helyett elő tudtak lépni. Ami pedig a Hepp-kupát illeti, ott pedig egy színvonalas döntőn tudtunk nyerni egy nagyon erős, s belőlünk, a mi játékunkból is kitűnően felkészített Ajka ellen. Velük szemben volt is némi revansvágyunk, hiszen az amatőr bajnokságban először pont tőlük kaptunk ki.
 
- Csapatod összmérlege a három sorozatban: 45-2. Kicsit ünneprontó módon térjünk a két vereségre, mindkettőt az amatőr bajnokságban szenvedtétek el. Az első volt a már említett Ajka meccs, majd jött a legnagyobb rivális, a Csata elleni hazai vereség. Ezeket hogyan élted meg, milyen hatással voltak ezek a csapatra?
 
- Az Ajka elleni meccs előtt éreztem a lányokon egy kis - talán tudat alatti - túlzott megnyugvást, magabiztosságot. Azt kell mondjam, jól is jött kicsit az a pofon, utána még koncentráltabban készültek, s játszottak a lányok. Ami a Csata elleni hazai vereséget illeti, tudni kell: január 6-án a szezon talán legjobb játékával, tizenkilenc ponttal (72-53) tudtunk nyerni a Csata otthonában, mint végül kiderült ez egy kulcsfontosságú győzelem volt. Amellett, hogy a bajnokság csúcsrangadója volt, amelyen eldőlt a bajnoki cím sorsa, elég speciális lélektani helyzetben kellett lejátszani a mérkőzést: másnap utaztunk a Fülöp-szigetekre. Talán akadt, aki fejben már ott volt, de legalábbis már a repülőn ült, ráadásul a Csata - nagyon helyesen egyébként - presztízskérdést csinált abból, hogy egy húszassal megverjen minket. A kilencedik percben huszonnégy-kilenc volt az állás - nem ide. Mindent egybevetve ezen a meccsen az lehetett a reális cél, hogy egy szoros, jó mérkőzést játszunk az A-csoportban edződő játékosokkal felálló Csatával. Szerencsére sikerült rendezni a sorokat, végül hét ponttal győzött ellenfelünk.
 
- A három sorozatot gyakorlatilag egy héten belül nyertétek meg. Mennyire volt nehéz, vagy kellett-e "féken tartani" a társaságot egy-egy végső diadal után?
 
- Mivel felnőtt emberekről beszélünk, semmit nem tiltottam a játékosoknak. A szezon végén azonban tisztában voltak a feszített tempóval, s bár örültek a sikereknek, a megünneplésükkel visszafogták magukat. Úgy igazán most hétvégén ünnepeljük meg ezt a valóban nem mindennapi szezont.
 
- A te karrieredben mit jelent, jelenthet ez az évad?
 
- Érdekes, hogy újabban minden ötödik évben ér valami nagy siker. Kétezerkilencben a soproni utánpótlással nyertük meg a másodosztályú bajnokságot, amelyet akkor még NB I B-nek hívtak, annak a Horváth Józsefnek a vezetésével, akinek elszántságát látva lényegében én is kedvet kaptam az edzősködéshez. Öt évre rá, tizennégyben szintén játékosként a TF-fel lettünk másodosztályú bajnokok, Farkas Péter irányításával, most pedig edzőként sikerült bajnokságot nyerni. Ami pedig a karriert illeti, óriási megtiszteltetés, hogy bekerültem az Universiade-válogatott szakmai stábjába, ahol most együtt dolgozhatok a már említett Horváth Józseffel, akinek hatására kezdtem edzősködni. Emellett több igen megtisztelő felkérés is érkezett élvonalbeli csapatoktól másodedzői pozícióra.
 
- Ezek után szinte adja magát a kérdés: mi lesz az amatőr bajnokságot megnyerő csapattal és veled?
 
- Reményeink szerint jövő héten várható döntés, elindulunk-e az NB I-ben, s ha igen, hol, milyen formában. Játékosaink között többen is voltak korosztályos válogatottak, de az élvonalban nem volt meghatározó a szerepük, ők nagy kihívásnak tekintenék a feljutást. Reálisan nézve azért a feljutó csapatot jelentősen meg kellene erősíteni. A háttérben most folynak a tárgyalások. A cél, hogy a feljutást kiharcoló TF-es "maggal", s azt megerősítve néhány meghatározó magyar és külföldi kosarassal belevágjunk ebbe a nagy feladatba. A magam részéről készen állok, de hogy pontosan hogyan is alakul ez, az még a jövő zenéje.
 
 
 
Fotó - TFSE

Megyei szövetségek