Továbbra is a török Turgay Demirel vezeti a FIBA Europe szervezetét - döntöttek szombaton a nemzeti szövetségek küldöttei. A török sportvezető a lehetséges 50 szavazatból 27-et kapott.

A sportdiplomata a megválasztását követően köszönetét fejezte ki a rá szavazóknak, s valamennyi jelöltnek.

- Izgalmas korszaknak áll előttünk, s ahogy már korábban mondtam, csak akkor lehetünk erősebbek, ha nem csak Európában, de a világ minden táján egységben maradunk - mondta Turgay Demirel. Pontosan tudjuk, hogy milyen kihívásokkal kell szembe néznünk, és készek vagyunk arra, hogy keményen dolgozzunk a következő négy évben.

A FIBA Europe Board-nak, a szervezet vezető testületének tagjait is megválasztották, s abban újra helyet kapott a magyar jelölt, Bodrogváry Iván is.

- Bodrogváry Iván az egyedüli Board-tag, akit ötödik alkalommal választanak meg ebbe a fontos testületbe - mondta a Hunbasketnek Bodnár Péter, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének főtitkára, aki a magyar szövetséget képviselte a tisztújító küldöttgyűlésen. - Ez a siker egyrészt Bodrogváry Iván remek munkájának a gyümölcse, másrészt a magyar kosárlabda pozíciójának az erősödése is a FIBA-n belül, amit nagyon meg kell becsülnünk!

 

Fotó - origo.hu