A végére minden a helyére került
24
May
2019
A végére minden a helyére került
2019. május 24.  |  12:58
29 év után került újra fel az élvonalba az Oroszlány, amely 6-0-s playoff mérleggel, a Honvédot, az elődöntőben a MAFC-ot, majd a fináléban az alapszakaszt megnyerő Veszprémet is 2-0-ra legyőzve nyerte meg az NB I B piros csoportját. Az oroszlányi klubot korábban játékosként és vagy másfél évtizede elnökként szolgáló Beck Ferenccel beszélgettünk.

- Gratulálunk, elnök úr!

- Köszönjük! - felelte Beck Ferenc.

- Kissé fáradt, fátyolos a hangod - jeleztük a régi ismertség kapcsán tegező hangnemben.

- A spontán ünneplésről hajnali öt óra körül értem haza, aztán már jönnöm is kellett dolgozni, nem láttam értelmét rövid időre lefeküdni, de már fáradok - mondta délután fél 5 tájban az immáron újra élvonalbeli klub elnöke.

- Kicsit azért feltarthatunk?

- Nem tartasz fel, beszélgessünk.

- Hogyan emlékszel vissza a közel három évtizede történtekre, az oroszlányi együttes ezt megelőző utolsó NB I-es évadjára?

- Akkor tértem haza, amikor ment a huzavona, az egyeztetés annak kapcsán, hogy a szövetség nem engedte az ezüstérmes év utáni szezonban is éremesélyesnek tartott csapatot saját csarnokában játszani a rájátszásban, hanem Székesfehérvárra kellett volna menni. Már otthon voltam, amikor megszületett a döntés, hogy visszalép a csapat.

- Hosszú évek, évtizedek következtek NB II-ben, ami a harmadik vonalnak számított. Ennek a korszaknak játékosként, majd elnökként is részese voltál... Hogyan emlékszel ezekre az évekre?

- 2004-ig játékosként szerepeltem az NB II-ben, majd szinte rögtön a pályafutásom befejezése után felkértek elnöknek. Amíg játszottam, majd miután sportvezető lettem is előfordult, talán mindkét időszakban több ízben is, hogy megnyertük az NB II-t, és esetleg feljebb léphettünk volna. Egyrészt a csarnokunk sem volt NB I B-kompatibilis, másrészt azért az anyagi lehetőségek sem igazán tették lehetővé az osztályváltást, egészen 2014-15-ig. Hozzá kell tennem, a régi csarnokban itthon az NB II-ben is rendre telt ház előtt játszottunk.

- Az ismerkedés éve után rögtön meghatározója lett az OSE az NB I B-nek, döntős szerepléssel, elődöntősökkel, Hepp-kupa győzelemmel. Az NB I B-s OSE-korszak milyen volt az elnök szemével?

- Óriási mérföldkő volt, hogy elkészült a szép, új csarnok. Amikor feljebb léptünk, akkor sem titkoltuk, hogy idővel szeretnénk újra a legmagasabb osztályba kerülni. Az első évadban, amikor még keleti és nyugati csoport volt, a tizenharmadik helyen végeztünk. Utána döntőbe jutottunk, a Vasas vert meg minket, majd mindig akadt valaki, aki jobbnak bizonyult nálunk. Két éve a Debrecen kiemelkedett, tavaly az elődöntőben az akkor a bajnokságot megnyerő TF-fel szemben kiestünk - úgy látszik, most jött el a mi időnk...

- Pedig nem így indult, a rangadók elvesztése mellett be-becsúsztak fájó vereségek...

- Elég jelentős volt nyáron a játékosmozgás, gyakorlatilag a keret fele kicserélődött. Emellett új edző érkezett, új, szerintem modernebb szemlélettel. Idő kellett hogy összeálljon, valamint ahhoz is, hogy a játékosok elfogadják azt a nemzetközi szinten is bevett rotációs szisztémát, hogy nem nagyon játszik senki huszonöt percnél többet egy meccsen, és senki nincs nagyon a pályán egyhuzamban hat-hét percnél tovább. E tekintetben, más vonatkozásban is több, korábbi csapataikban kulcsembereknek számító játékosainknak bizonyos mértékig hátrébb kellett lépniük. Fokozatosan állt össze a kép...

- Szezon közben is voltak változások a keretben...

- A két váltás egyike volt szakmai jellegű, Veljko Dragasevic helyére, mint kiderült, más típusú játékos kellett. A másik távozónk tanulmányait helyezte előtérbe, ő ott volt a döntőn, szurkolt a csapatnak. Hozzáteszem, mindketten rendesen, becsülettel dolgoztak, mint ahogy a helyükre igazolt Kucsora Csaba és Bán Tibor is.

- Hogyan mentek az igazolások, váltások, hiszen a szlovén edző, Sebastjan Krasovec nem igazán ismerhette a magyar mezőnyt...

- Az edző videók alapján választott, de a játékosoknak a személyiségüket nem nagyon ismerhette, itt próbált a vezetés, a stáb segíteni, informálódni.

- Volt a szezon során valami fordulópont, amikor úgy érezted, na, most sikerülhet?

- Úgy gondolom, kétlépcsős a történet. Az alapszakasz hajrájában előbb Törökbálinton, majd a Honvéd otthonában is kikaptunk. A vezetőség a szezon közben folyamatosan kommunikált a stábbal, a játékosokkal, s a Honvéd elleni vereség után is volt egy ilyen egyeztetés. Na, azt követően láttam a srácokon, hogy vért ittak, és innentől nincs pardon. Nem is volt, attól kezdve mind a nyolc meccset megnyertük, a hátralévő két alapszakasz mérkőzést, a Budafok elleni hazai meccset, majd a Vasas elleni idegenbelit. A második lépcső az a MAFC idegenbeli, hosszabbítás után történt legyőzése volt. Ez szerintem végképp egységbe kovácsolta a társaságot, attól fogva nem volt megállás. A MAFC-ot a visszavágón huszonnégy, a Veszprémet a döntő első meccsén tizenhat, a visszavágón pedig huszonkilenc ponttal győztük le.

- Mint említetted, legalább az elődöntőig az előző években is eljutottatok. Mi volt most a különbség az előző évekhez képest - azon túlmenően, hogy új edző volt, és a keret is változott?

- Bár mint mondtam, a kerettel és a stábbal folyamatosak voltak az egyeztetések, próbáltunk mi, vezetők türelmesek maradni, és a csapat mögött álló szurkolótábortól is ezt kérni, hogy ne legyen pánik egy-egy gyengébb meccs után. Ahogy egy mérkőzést, a bajnokságot is a végén kell megnyerni, akkor kell a legjobbnak lenni. És a végére tényleg minden a helyére került. A keretet ismerve volt, aki tartott tőle, egy labda nem is lesz elég... Nos, mint már említettem, a siker érdekében mindenki háttérbe tudta tenni egyéni érdekeit. Volt, aki arról volt ismert, hogy nagyon szereti a labdát, ő védekezésben alkotott nagyot a rájátszásban több ellenfélnél is megfogva egy-egy kulcsembert, és amikor a srácok látták, kinek megy igazán, ki kapta el a fonalat, őt tömték labdákkal.

- Egy játékost azért feltétlenül ki kell emelni, mert ő rájátszásra a statisztikák alapján abszolút előlépett, ez pedig a légiós, Remy Abell. Közel 9 ponttal és több mint 9 VAL-lal átlagolt többet, mint az alapszakaszban...

- Pedig szezon közben kérdezték, hogy miért nem küldjük haza... Mondhatnám azt, hogy ezért, de ezt azért mi sem sejtettük, vártuk tőle, de szerintem nem is ez a legfontosabb. A légiós kiválasztásánál edzőnk olyan játékost akart igazolni, aki jó védő és emellett igazi csapatember. Ami Remy esetében a legfontosabb volt a rájátszásban, hogy nem egyénieskedően kosarazva emelt tényleg sokat az átlagain, hogy emellett hatékonyan védekezett, és igazi csapatember maradt. Az utolsó meccsen amellett, hogy ő dobta a legtöbb pontot, a legtöbb gólpasszt is ő adta. De még egyszer szeretném hangsúlyozni, mi csapatként lettünk a legjobbak. Riválisaink többségénél két-három kulcsjátékosé volt a főszerep, nálunk az utolsó meccsen ugyan csak ketten jutottak tíz pont fölé, de öten is kilenc-kilenc ponttal zártak.

- A döntő második meccsén mikor érezted, hogy sikerülhet, és ős-oroszlányiként mit éreztél akkor?

- A harmadik negyed közepén már közel harminc ponttal vezettünk. Hozzáteszem, a Veszprém nagyot harcolt, akart, de mi hihetetlen egységesek voltunk. Többször voltunk már közel, de nem sikerült... most egyszerűen örülni akartam, élvezni a sikert.

- Az egyik hálót te vágtad le...

- Igen, előbb, ha jól emlékszem, Illés Máté vágta le a hálót, majd pedig talán Kiss Kornél és Hegedűs Gergely kézen fogott, átvitt a másik palánkhoz. Ott a srácok felemeltek, s úgy vágtam le. Nos, ezt amíg élek, nem felejtem el, ez azért jelent valamit. Ezért a pillanatért érdemes volt ennyit dolgozni, szenvedni, kudarcokat átélni. A szó szoros és átvitt értelmében is felemelő volt...

- Nagy ünneplést csaptatok?

- Ez alapvetően spontán volt. Hétköznap játszottunk, kint ráadásul elég hűvös is volt. Szeretnénk szervezett keretek között is megünnepelni, az időpontról még egyeztetnem kell a polgármesterrel. De itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy megköszönjem a játékosok és a szakmai stáb munkáját, valamint a sok-sok támogatást, biztatást, segítséget, amit kaptunk, akár a vezetőség, a városvezetés tagjaitól, szülőktől, családtagoktól és persze csodálatos szurkolóinktól, akik idegenbe is rendre - Veszprémbe például vagy százötvenen - elkísérik a csapatot.

- Végezetül egy kérdést engedj még meg a jövőről. Körvonalazódik már valami terv, elképzelés az élvonalra?

- A keret tagjainak többségével tavaly két évre állapodtunk meg, tehát őket jövőre is szerződés köti a klubhoz. Nem szeretnénk liftezni az első és a másodosztály között, hanem meg akarunk maradni stabilan az élvonalban. Első lépésben egy hároméves koncepcióban, az anyagi háttér megteremtésének vonatkozásában pedig városi, vállalkozói összefogásban, több lábon állásban gondolkodom - de előbb még a bajnoki címet rendesen is meg akarjuk ünnepelni.

 

Fotó: OSE Lions facebook

Megyei szövetségek