Férfi U20-as B divíziós Eb: Megvan az első magyar siker
17
Jul
2018
Férfi U20-as B divíziós Eb: Megvan az első magyar siker
2018. július 17.  |  19:05
Luxemburg az örmények elleni siker mellett két vereséggel, míg a magyar válogatott még nyeretlenül várta a szófiai férfi U20-as B divíziós Eb negyedik játéknapját.

Az első negyedben a mieink gyorsan tudatták mindenkivel, hogy ezt a találkozót már nem akarják elveszíteni, Kerpel-Fronius Gáspár és Németh Ákos egy-egy duplájával, valamint Fazekas Csaba két triplájával bekezdtek az első bő két percben (2-10). Kozma Gergő kosarával, az ötödik perc elején volt meg a közte 10 (2-12), de ezt követően nagyon megálltunk, és a támadásban kifejezetten sokat hibázó Luxemburg fel is jött a kilencedik perc közepére (9-14). Krnjajski Boris előbb kiszolgálta Kovács Gábort, majd saját maga fejezte be az akciót, ezekkel a kosarakkal távolodtunk el a negyed végén (11-18).

A második felvonásban Filipovic Stefan, Fazekas és Kucsora Csaba révén gyorsan 10 pont fölé nőtt a magyar alakulat előnye, de következett egy újabb bő három perces kosárcsend a negyed közepéig (15-27). Nem nagy léptekben, de megint elkezdtünk távolodni ellenfelünktől, Bonifert Bendegúz is betalált kintről, amivel 17 pontra nőtt már a távolság a két gárda között a 18. percben (20-37). Pillanatok alatt futott egy 8-0-t Luxemburg, de a félidő Pápai Máté és Kovács összesen 5 pontjával, így 14 pontos magyar vezetéssel zárult (28-42).

A nagyszünetet követően Fazekas, Pápai és Németh egy 7-0-s rohanást intéztek a magyar csapatnak, amivel 20 pont fölé kúszott a különbség (28-49). A 22. perc után azért visszaesett a mieink teljesítménye támadásban, de Völgyi Marcell vezetésével szépen folyamatosan szereztük a pontokat, míg védekezésünk ebben a szakaszban kiválóan működött, alig-alig jutottak el tiszta helyzetig a luxemburgiak. Mindez azt jelentette, hogy a sokáig 20 pont környékén mozgó differencia a játékrész végére 28 pontosra nőtt, eldőlt a találkozó (36-64).

Az utolsó 10 perc kezdetén Bonifert és Filipovic kosaraival a különbség egészen 33 pontra rúgott (36-69), és itt a mieink gyakorlatilag teljesen ki is engedtek támadásban, amit Luxemburg kihasznált. Bő négy perccel a vége előtt még mindig 29 ponttal álltunk jobban ellenfelünknél (44-73), a mérkőzést azonban egy 18-0-s szakasszal zárták le a lelkesen játszó luxemburgiak, akik így jócskán kozmetikáztak az eredményen a végére. A tényen azonban ez nem változtatott: 73-62-re győzött Pór Péter csapata, így a magyar válogatott megszerezte első győzelmét az idei kontinensviadalon.


Férfi U20-as B divíziós Európa-bajnokság, Bulgária, Szófia

C-csoport, 4. forduló

Luxemburg (1-3) - Magyarország (1-3) 62-73 (11-18, 17-24, 8-22, 26-9)

Luxemburg legjobb dobói: Chaussy 17/3, Wolff 14/6, Andjelkovic 10, Arendt 10.

Magyarország: Kerpel-Fronius 4, Németh 10/6, Fazekas 15/9, Bonifert 5/3, Pápai 4. Csere: Anda 5, Kovács 5/3, Kucsora 5, Völgyi 9, Filipovic 7, Kozma 2, Krnjajski 2.

A meccs teljes statisztikáját ezen a linken találjátok:

http://www.fiba.basketball/europe/u20b/2018/game/1707/Luxembourg-Hungary 


Fotó - fiba.basketball

Vármegyei szövetségek