Női Amatőr NB I. Piros csoport- 2021/2022
2021. november 7. | 18:00
6. forduló
Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma
61 -95
(20-31, 10-33, 17-13, 14-18)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Nyíri Péter Patrik, Cservenyák-Páll Vivien Zsanett

Hazai edző nyilatkozata
Kászoni Boglárka : Nagyon puha védekezésünk volt az elején, aminek örvendek, hogy ezt a második felvonásra tudtuk korrigálni. Volt egy extra harmadik negyedünk, ami általában hullámvölgy szokott lenni, most fel tudtam pörgetni a lányokat, viszont nem lehet meccset nyerni úgy, hogy tíz perc alatt harminc pontot kap a csapat. Gratulálok a lányoknak, hogy nem adták fel és az utolsó pillanatig küzdöttek, illetve gratulálok az MTK-nak is, megérdemelten győztek.

Vendég edző nyilatkozata
Patai Benjamin : Fizikailag egy nagyon kemény meccs volt, főleg ahogy a második félidőben kijött a DEAC, dicséretes, hogy nem adták fel, meg is leptek minket. Ma nagyon odatettük magunkat támadásban, örülök, mert így a második helyre ugrottunk a tabellán. Koncentráltan játszottunk, felkészülten, a visszavágó nagyon kemény lesz ellenük. A Debrecennek minden jót kívánok!


Dobástérkép
DEAC
MTK-TFSE
DEAC
MTK-TFSE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 2 36
Legtöbb egymás után szerzett pont 8 11
Vezetés váltás 1
Egyenlő eredmények száma 1
Csapat vezetési ideje 00:15 38:45
CSAPAT %
2p köz.
DEAC
MTK-TFSE
40%
56%
2p ktáv.
DEAC
MTK-TFSE
43%
36%
3p táv.
DEAC
MTK-TFSE
31%
39%
1p bünt.
DEAC
MTK-TFSE
75%
87%
DEAC MTK-TFSE
Szerzett labda 9 16
Eladott labda 19 13
Lepattanó 27 43
Gólpassz 16 26
Fault 22 13
VAL 67 150
Statisztika
DEAC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Mezei-Göttlinger

Anna Ilona
X 20 3 7 43 1 6 17 4 8 50 8 21 38 0 0 0 2 4 6 3 2 4 4 5 0 0 23 39 -32

Holinka-Miklós

Hanna
X 14 0 2 0 2 2 100 3 6 50 5 10 50 1 2 50 6 1 7 1 3 2 5 2 1 0 21 34 -29

Baczuk

Virág Anett
X 7 1 5 20 0 1 0 1 3 33 2 9 22 2 2 100 4 0 4 1 0 3 1 4 0 0 10 33 -23

Herdon

Anna Gabriella
X 5 1 1 100 0 0 0 1 4 25 2 5 40 0 0 0 4 0 4 1 2 0 1 0 1 0 7 23 -8

Pallai

Petra Erika
X 2 1 2 50 0 0 0 0 1 0 1 3 33 0 0 0 1 0 1 1 0 3 0 1 0 0 3 10 -7

Sükei

Zsuzsa
5 1 1 100 1 3 33 0 1 0 2 5 40 1 2 50 0 1 1 0 4 4 1 0 0 0 -1 18 -21

Sós

Anna
2 0 0 0 1 1 100 0 3 0 1 4 25 0 0 0 1 2 3 1 4 1 1 2 0 0 2 16 -7

Shirian

Jázmin
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 2 9 -8

Futó

Sára
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 0 1 1 1 1 2 0 2 0 1 1 6 0

Szabó

Gréta
2 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 2 2 100 0 0 0 0 2 1 0 0 0 0 -2 6 -13

Hegedűs

Dóra
2 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 3 0

Szabó

Csenge
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 -1
Összesen 5 61 8 20 40 6 14 43 9 29 31 23 63 37 6 8 75 18 9 27 9 19 22 13 16 2 1 67 200
MTK-TFSE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Baa

Dominika
X 16 8 10 80 0 2 0 0 2 0 8 14 57 0 0 0 3 6 9 6 2 3 1 6 0 0 30 30 25

Boros

Dorka Zsófia
X 20 4 7 57 2 4 50 0 0 0 6 11 55 8 8 100 7 1 8 1 2 1 7 4 0 2 33 30 28

Burján

Laura
X 18 4 9 44 2 4 50 1 2 50 7 15 47 3 3 100 5 1 6 4 3 2 4 4 0 0 25 27 21

Király

Andrea
X 13 2 4 50 0 0 0 3 7 43 5 11 45 0 0 0 1 3 4 2 1 3 0 6 1 0 19 27 25

Gróf

Júlia
X 3 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 1 100 4 1 5 1 1 1 2 4 0 0 13 25 20

Kenyeres

Anett Beáta
11 1 2 50 0 0 0 2 4 50 3 6 50 3 5 60 0 1 1 1 2 0 4 0 0 0 10 20 13

Vígh

Bernadett Emese
4 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 1 2 50 0 2 2 1 0 2 1 0 0 0 7 15 12

Dömötör

Petra
7 0 2 0 0 1 0 1 4 25 1 7 14 4 4 100 3 2 5 0 2 1 3 1 0 0 8 13 13

Úr

Boglárka
3 0 0 0 0 0 0 1 3 33 1 3 33 0 0 0 3 0 3 0 0 0 0 1 0 0 5 13 13

Herjeczki

Patricia
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 95 20 36 56 4 11 36 9 23 39 33 70 47 20 23 87 26 17 43 16 13 13 22 26 1 2 150 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek