Női Amatőr NB I. Piros csoport- 2021/2022
2021. október 10. | 14:00
3. forduló
Csata utcai Általános Iskola
86 -50
(15-15, 21-13, 25-13, 25-9)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Jankovics Viktor Zsolt, Simon Kristóf Kolos

Hazai edző nyilatkozata
Bódi Ferenc : A tavaly elszenvedett kettős vereséget szerettük volna javítani, ami ma rendkívül jól sikerül. Az agresszív védekezésünk végig jól működött, támadásban akadtak gondjaink az első félidőben, de a második játékrészre szépen sikerült korrigálni. Dicséret illeti ellenfelünket is, mert bár az eredmény nem mutatja, de végig harcias, kemény kosárlabdát játszottak, ezzel nagy ellenállásra késztetve csapatomat. Gratulálok lányaimnak, becsületes, kemény meló volt!

Vendég edző nyilatkozata
Patai Benjamin : Úgy gondolom a mi szemszögünkből kettő meccset láthattunk. Az első 25 percet, ahol bírtuk az iramot a Csatával, és az utolsó 15 percet, ahol elfáradtunk és kijött az összeszokottság és a rutin hiánya. Úgy gondolom, hogy a Csata megérdemelten nyerte meg ezt a mérkőzést. Nyilván ez a 35 pontos különbség a végén fájó. Úgy gondolom játszhattunk volna jobban is támadásban és akkor a különbség kevesebb is lehetett volna, de ez nem oszt nem szoroz, és megérdemelten nyert a Csata. Én nagyon büszke vagyok a lányaimra, mert küzdöttek, és harcoltak, egy ilyen kemény Csata vedekezés ellen, amit is arra fogunk használni, hogy gyakoroljunk, hogy felvegyük az iramot hasonlóan védekező csapatok ellen, és komenzáljuk hiányosságainkat a jövőben.


Dobástérkép
Csata DSE
MTK-TFSE
Csata DSE
MTK-TFSE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 36 4
Legtöbb egymás után szerzett pont 18 6
Vezetés váltás 2
Egyenlő eredmények száma 4
Csapat vezetési ideje 35:00 02:00
CSAPAT %
2p köz.
Csata DSE
MTK-TFSE
62%
31%
2p ktáv.
Csata DSE
MTK-TFSE
42%
40%
3p táv.
Csata DSE
MTK-TFSE
35%
19%
1p bünt.
Csata DSE
MTK-TFSE
63%
71%
Csata DSE MTK-TFSE
Szerzett labda 19 10
Eladott labda 18 23
Lepattanó 38 31
Gólpassz 23 11
Fault 20 18
VAL 135 52
Statisztika
Csata DSE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Balogh

Liza
X 20 5 6 83 1 1 100 2 2 100 8 9 89 2 3 67 2 0 2 2 2 2 4 5 0 0 29 30 34

Toman

Petra
X 20 4 7 57 1 1 100 3 6 50 8 14 57 1 3 33 4 3 7 4 2 2 2 1 0 1 24 28 25

Jánosi

Virág Eszter
X 16 5 7 71 2 2 100 0 0 0 7 9 78 2 4 50 1 2 3 1 2 3 4 1 0 0 19 27 41

Gyöngyösi

Janka
X 12 3 8 38 1 2 50 0 4 0 4 14 29 4 5 80 2 3 5 0 3 1 4 1 2 0 10 24 18

Strausz

Edina
X 6 3 3 100 0 1 0 0 0 0 3 4 75 0 0 0 5 2 7 4 2 3 2 4 1 0 21 20 5

Kastl

Dóra
3 1 4 25 0 3 0 0 0 0 1 7 14 1 1 100 5 0 5 0 1 1 1 6 3 1 11 20 31

Toman

Dóra
4 2 2 100 0 2 0 0 2 0 2 6 33 0 0 0 2 0 2 3 1 3 0 0 0 0 4 17 -2

Bajzáth

Lili
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 2 4 2 0 3 0 0 2 13 -5

Gábor

Lili
2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 3 2 5 3 1 1 0 2 1 0 11 12 21

Toman

Réka
3 0 0 0 0 0 0 1 3 33 1 3 33 0 0 0 1 0 1 0 0 2 1 0 1 0 4 8 13

Polgári

Melinda Dóra
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 -1

Mészáros

Tánja
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 86 24 39 62 5 12 42 6 17 35 35 68 51 10 16 63 26 12 38 19 18 20 18 23 8 2 135 200
MTK-TFSE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Király

Andrea
X 15 3 3 100 0 0 0 3 6 50 6 9 67 0 0 0 6 3 9 1 4 1 3 0 1 0 22 28 -15

Vígh

Bernadett Emese
X 2 0 2 0 0 0 0 0 2 0 0 4 0 2 2 100 1 0 1 0 2 2 1 0 0 1 -2 18 -36

Kenyeres

Anett Beáta
X 0 0 3 0 0 1 0 0 0 0 0 4 0 0 0 0 2 1 3 3 2 4 0 1 1 0 2 18 -26

Burján

Laura
X 4 1 8 13 0 0 0 0 1 0 1 9 11 2 2 100 1 1 2 0 2 2 2 2 0 1 0 18 -11

Dömötör

Petra
X 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0 0 4 0 0 2 0 0 0 0 2 2 0 3 2 0 1 -1 15 -26

Gróf

Júlia
8 2 6 33 0 1 0 0 0 0 2 7 29 4 5 80 3 1 4 0 0 2 4 0 0 2 10 25 -4

Boros

Dorka Zsófia
10 3 5 60 1 1 100 0 0 0 4 6 67 2 4 50 4 3 7 1 4 1 3 1 0 0 14 25 -23

Úr

Boglárka
2 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 3 0 2 2 100 0 1 1 1 3 2 1 3 0 1 2 24 -22

Baa

Dominika
9 2 6 33 1 2 50 1 5 20 4 13 31 0 0 0 1 1 2 2 1 4 0 1 0 1 4 19 -1

Kozma

Lili Zoé
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 2 0 2 0 3 0 3 1 0 1 1 10 -16
Összesen 5 50 11 35 31 2 5 40 4 21 19 17 61 28 12 17 71 20 11 31 10 23 18 20 11 2 8 52 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek