Tippmix Női NB I. A csoport- 2021/2022
2021. október 16. | 17:00
5. forduló
Gabányi László Sportcsarnok
79-73
(26-17, 17-14, 16-18, 20-24)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Csabai-Kaskötő Brigitta, Balog György Attila, dr. Németh Patrik (Schäffer Béla Róbert)

Hazai edző nyilatkozata
Balogh Judit : 16 éve várok egy ekkora diadalra, türelmes ember vagyok, de remélem, a következőre nem kell újabb tizenhatot várni. Abban bízom, hogy ha egy szekér beindul, akkor azt nehéz megállítani. Pár éve egy francia edzőnek azt mondtam, hogy a lehetetlen nem létezik. Valójában nem gondoltam komolyan, de most szembesültem vele, hogy de, létezik. Innentől, remélem, nincs megállás és bízom benne, hogy ezt a lányok is így gondolják!

Vendég edző nyilatkozata
Földi Attila : Először is gratulálok a BEAC-nak, a teljesen megérdemelt győzelemhez. A vereség oka egyértelműen a kezdés, ahogy belementünk ebbe a mérkőzésbe. Annak ellenére volt ez így, hogy az Európa Kupa mérkőzés óta folyamatosan arról beszéltünk, hogy az agresszivitás a mérkőzés elején perdöntő lehet. Muszáj elgondolkodnom azon, hogy miért nem sikerült átadnom a lányoknak ezt, ahhoz, hogy kellően komolyan vegyék ezt a feladatot. A második félidőben korrektül játszottunk, nyilván a hátrány miatt kapkodtunk, de ez természetes. Át kell gondolnom, mi az oka annak, hogy nem tudok kellően hatni a csapatomra.

Hazai játékos nyilatkozata
Barnai Judit : Álomszerű volt a visszatérés sérülés után, hogy így tudtam segíteni a csapatot és ezt megkoronáztuk egy ilyen gyönyörű győzelemmel. Nagyon nagyot küzdöttünk a pályán és nagyon jó mérkőzés volt. Köszönjük a szurkolóinknak, hogy kijöttek és így bíztattak minket, ez is nagyon sokat számított a pályán. Remélem, megyünk tovább, ugyanígy!

Vendég játékos nyilatkozata
Kiss Angelika : Nehéz egy ilyen mérkőzés után mit mondani. Az első félidő megpecsételte a sorsunkat, utána tudtunk faragni a hátrányunkon, de valóban nem tudtuk megvalósítani azt, amit a vezetőedzőnk kért. Az első félidőtől kezdve csak rohantunk az eredmény után. Gratulálni szeretnék én is a BEAC-nak, nagyon szívós és kemény mérkőzést játszottunk. Most egy kicsit pihenünk, összeszedjük fejben a gondolatainkat, és megpróbálunk felállni minél gyorsabban.


Dobástérkép
ELTE BEAC Újbuda
DVTK
ELTE BEAC Újbuda
DVTK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 19 2
Legtöbb egymás után szerzett pont 14 6
Vezetés váltás 1
Egyenlő eredmények száma 2
Csapat vezetési ideje 38:12 00:59
CSAPAT %
2p köz.
ELTE BEAC Újbuda
DVTK
44%
53%
2p ktáv.
ELTE BEAC Újbuda
DVTK
46%
17%
3p táv.
ELTE BEAC Újbuda
DVTK
33%
29%
1p bünt.
ELTE BEAC Újbuda
DVTK
76%
79%
ELTE BEAC Újbuda DVTK
Szerzett labda 9 8
Eladott labda 13 14
Lepattanó 41 35
Gólpassz 21 21
Fault 21 25
VAL 120 103
Statisztika
ELTE BEAC Újbuda
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Barnai

Judit Eszter
X 18 6 10 60 1 1 100 0 0 0 7 11 64 4 6 67 15 4 19 4 2 4 3 1 1 1 38 35 10

Boros

Júlia
X 18 2 3 67 3 4 75 2 3 67 7 10 70 2 4 50 0 0 0 1 3 0 3 2 1 1 17 33 -4

Czank

Timea
X 10 2 3 67 1 4 25 1 2 50 4 9 44 1 1 100 2 1 3 0 2 5 4 3 0 0 13 31 11

Mérész

Beatrix
X 7 1 8 13 0 2 0 0 1 0 1 11 9 5 6 83 5 5 10 2 1 1 4 3 0 0 14 25 3

Ivanova

Gergana Ivanova
X 10 1 1 100 0 0 0 2 3 67 3 4 75 2 2 100 0 0 0 1 2 4 4 3 0 0 15 14 12

Boros

Berta Panna
6 2 5 40 1 1 100 0 3 0 3 9 33 0 0 0 0 3 3 1 2 1 2 5 0 0 9 23 -1

Joseph

Shequila Latifa Rochelle
8 1 3 33 0 0 0 1 5 20 2 8 25 3 4 75 4 1 5 0 0 3 3 2 0 1 11 20 -1

Koch

Dóra
2 0 1 0 0 1 0 0 1 0 0 3 0 2 2 100 0 1 1 0 0 3 2 2 0 0 4 15 6

Orosz

Lea Zsófia
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -1 4 -6

Juhász

Angéla Blanka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Dénes

Diána
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Zsámár

Lili
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 79 15 34 44 6 13 46 6 18 33 27 65 42 19 25 76 26 15 41 9 13 21 25 21 2 3 120 200
DVTK
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Kiss

Angelika
X 15 6 9 67 1 1 100 0 0 0 7 10 70 1 2 50 5 2 7 0 1 1 2 2 0 0 21 31 -17

Green

Cheridene
X 14 3 9 33 0 0 0 0 1 0 3 10 30 8 9 89 9 4 13 3 4 3 9 6 1 0 34 31 -3

Kányási

Veronika
X 11 4 6 67 0 1 0 1 2 50 5 9 56 0 0 0 0 1 1 2 1 4 1 4 1 0 15 30 2

Jovanovic

Milica
X 10 3 4 75 0 2 0 1 8 13 4 14 29 1 1 100 3 1 4 0 2 5 0 2 1 0 5 28 -5

Kravjánszki-Medgyessy

Dóra
X 8 1 4 25 0 1 0 2 4 50 3 9 33 0 0 0 5 1 6 1 4 4 4 3 0 1 12 28 -14

Aho

Nina Daniella
7 0 3 0 0 1 0 2 4 50 2 8 25 1 2 50 1 0 1 1 1 5 2 3 0 1 6 25 4

Tóth

Franka Emilia
6 3 3 100 0 0 0 0 0 0 3 3 100 0 0 0 1 0 1 1 1 0 0 1 0 0 8 13 8

Bernáth

Réka
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 0 0 0 9 -3

Bogicevic

Snezana
2 1 2 50 0 0 0 0 1 0 1 3 33 0 0 0 0 1 1 0 0 3 1 0 0 0 2 5 -2

Bacsó

Zsófia
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Vég-Dudás

Anna
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 73 21 40 53 1 6 17 6 21 29 28 67 42 11 14 79 24 11 35 8 14 25 19 21 3 2 103 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Megyei szövetségek