Tippmix Női NB I. A csoport- 2021/2022
2021. október 16. | 16:30
5. forduló
Szekszárd Városi Sportcsarnok
75 -66
(20-28, 20-19, 13-4, 22-15)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Praksch Péter Árpád, Nyilas István, Varga-Záray Katalin (Téczely Tamás)

Hazai edző nyilatkozata
Zseljko Djokics : Nagyon jó meccset játszottunk egy olyan Csata ellen, amely extra dobóformát mutatott. Az első félidőben tizenkét kísérletből kilenc triplájuk ment be, ami nem mindennapi. Ezt a csapatot tudtuk a harmadik negyedben négy ponton tartani. A játékunkon látszott, hogy a héten betegséggel küzdöttünk és mindössze két edzésünk volt a két mérkőzés mellett. Kiestünk a ritmusból, de remélem, hogy ez hosszú távon nem lesz kihatással ránk.

Vendég edző nyilatkozata
Tursics Krisztián : Le a kalappal a csapatom előtt, hiszen fontos játékosaink hiányában is végig helyt álltunk az Euroligás csapat ellen, és nagyon-nagyon jól kosárlabdáztunk. Nagyon biztató jeleket láttam; a fiataljaink extrán játszottak, amikor beszálltak a meccsbe, az veterán játékosaink pedig felvették a kesztyűt, és küzdöttek. A szerdai DVTK elleni meccs után most megmutattuk, hogy így is tudunk játszani.

Hazai játékos nyilatkozata
Sara Krnjic : A mérkőzés elején nagyon sokat hibáztunk a védekezésben, de a második félidőre sikerült ezt helyrehozni. Nagyon hosszú hét után vagyunk, betegségek miatt nem tudtunk normálisan készülni, ráadásul hétközi nemzetközi fordulónk volt, de remélem, még ha hosszabb folyamat alatt is, de sikerül előrébb lépnünk.

Vendég játékos nyilatkozata
Horváth Bernadett : Nagyon büszke vagyok a lányokra, mert nagyon jól felálltunk a szerdai vereséget követően. Ami nem sikerült akkor jól, ma sikerült rajta javítani, úgyhogy én maximálisan elégedett vagyok, és remélem ezeket a dolgokat sikerül a következő meccseken is hasonlóan sikeresen végrehajtanunk.


Dobástérkép
KSC-Szekszárd
Ludovika-FCSM Csata
KSC-Szekszárd
Ludovika-FCSM Csata
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 15 10
Legtöbb egymás után szerzett pont 11 12
Vezetés váltás 4
Egyenlő eredmények száma 2
Csapat vezetési ideje 14:05 25:01
CSAPAT %
2p köz.
KSC-Szekszárd
Ludovika-FCSM Csata
59%
38%
2p ktáv.
KSC-Szekszárd
Ludovika-FCSM Csata
42%
56%
3p táv.
KSC-Szekszárd
Ludovika-FCSM Csata
17%
55%
1p bünt.
KSC-Szekszárd
Ludovika-FCSM Csata
79%
73%
KSC-Szekszárd Ludovika-FCSM Csata
Szerzett labda 14 5
Eladott labda 9 21
Lepattanó 33 29
Gólpassz 26 14
Fault 19 21
VAL 120 88
Statisztika
KSC-Szekszárd
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Friskovec

Zala
X 16 2 3 67 2 2 100 2 7 29 6 12 50 2 2 100 1 2 3 4 0 3 2 0 1 0 20 30 3

Goree

Cyesha Damian
X 15 3 6 50 2 2 100 0 2 0 5 10 50 5 6 83 4 6 10 2 2 1 5 1 1 0 26 27 -3

Studer

Ágnes
X 6 1 1 100 1 3 33 0 3 0 2 7 29 2 2 100 1 0 1 2 4 3 4 9 0 0 13 25 6

Mányoky

Réka
X 2 1 2 50 0 0 0 0 2 0 1 4 25 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 2 0 0 1 20 -15

Milic

Nikolina
X 11 5 6 83 0 2 0 0 0 0 5 8 63 1 2 50 4 4 8 0 0 2 1 1 2 0 19 20 3

Miklós

Melinda
8 1 4 25 0 0 0 2 5 40 3 9 33 0 0 0 1 0 1 5 1 4 1 2 0 3 10 20 15

Vorpahl

Leslie
0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 3 1 4 0 2 1 0 5 0 0 5 20 8

Krnjic

Sara
15 5 8 63 0 2 0 0 0 0 5 10 50 5 7 71 3 1 4 0 0 1 7 2 0 0 21 20 12

Bálint

Réka
2 1 2 50 0 0 0 0 4 0 1 6 17 0 0 0 1 1 2 1 0 3 1 4 0 0 5 16 18

Holcz

Rebeka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 -2

Pop

Anamaria
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Gereben

Lívia
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 75 19 32 59 5 12 42 4 24 17 28 68 41 15 19 79 18 15 33 14 9 19 21 26 4 3 120 200
Ludovika-FCSM Csata
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Carey

Stasha Marlan
X 9 3 6 50 0 1 0 0 1 0 3 8 38 3 6 50 7 3 10 3 3 3 4 2 1 2 18 35 -7

Lelik

Réka
X 8 2 4 50 1 1 100 0 3 0 3 8 38 2 2 100 7 0 7 0 4 2 5 3 1 2 15 32 -6

Horváth

Bernadett Katalin
X 20 0 1 0 0 1 0 6 6 100 6 8 75 2 2 100 3 0 3 1 6 0 3 5 0 0 24 32 -9

Toman

Petra
X 5 1 1 100 1 1 100 0 4 0 2 6 33 1 1 100 2 0 2 0 0 2 1 1 0 0 5 25 -7

Hegedűs

Janka
X 2 0 1 0 1 1 100 0 1 0 1 3 33 0 0 0 0 0 0 1 1 5 1 1 0 0 2 16 10

Böröndy

Vivien
5 0 1 0 1 2 50 1 1 100 2 4 50 0 0 0 2 1 3 0 4 3 3 1 0 0 6 23 -11

Gyöngyösi

Janka
17 0 2 0 1 1 100 5 5 100 6 8 75 0 0 0 2 0 2 0 1 1 1 0 1 0 18 19 -4

Angyal

Nikolett
0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 2 0 2 0 2 4 0 1 0 0 -1 9 -8

Balogh

Liza
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 1 9 -3

Simon

Zsófia
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Zele

Dorina
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 66 6 16 38 5 9 56 12 22 55 23 47 49 8 11 73 25 4 29 5 21 21 19 14 3 4 88 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek