Tippmix Női NB I. A csoport- 2021/2022
2021. október 9. | 18:30
4. forduló
Ludovika Aréna
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Makrai Márton, Balog György Attila, Rózsavölgyi Alexandra (Mocsai László)

Hazai edző nyilatkozata
Tursics Krisztián : Az első félidőben teljesen összezavarodtunk, nem volt önbizalmunk, az üres dobóhelyzeteket nem vállaltuk el, rosszul dobtunk. Fordulást követően elkezdtük gyorsabban járatni a labdát, meg is lettek az üres helyzeteink, melyeket igen jó százalékkal értékesítettünk is, ültek a kinti dobásaink és sikerült eljutnunk ennek köszönhetően huszonnégy asszisztig. Örülök a fiatalok jó játékának, éltek a lehetőséggel, így bő rotációt tudtunk alkalmazni.

Vendég edző nyilatkozata
Gedei Tibor : Ellenfelünk jól játszott, szoros első félidőt sikerült vívnunk. Sajnos azon taktikai elemeket, amelyeket hetek óta gyakorlunk nem látom vissza. Hiányoznak az extra passzok, nem találjuk egymást a pályán, ez meg is határozta a támadójátékunkat. Igyekszünk javítani hibáinkat. Arra viszont büszke vagyok, hogy sikerült megnyerni a lepattanó harcot.

Hazai játékos nyilatkozata
Gyöngyösi Janka : Az első félidőből tanulva, a másodikban próbáltunk nagyobb iramot diktálni és javítani a támadásainkon. Örülök, hogy megvan a negyedik győzelmünk.

Vendég játékos nyilatkozata
Angyal Barbara : Jól kezdtük a meccset, ment a játék, jó volt az iram és betartottuk a taktikai utasításokat. A második félidőre kevesebb jutott, fejben elfáradtunk, a Csata pedig változtatott a védekezésén. A lepattanóharcot viszont megnyertük, ebben szerettünk is volna fejlődni.


Dobástérkép
Ludovika-FCSM Csata
BKG-PRIMA Szigetszentmiklós
Ludovika-FCSM Csata
BKG-PRIMA Szigetszentmiklós
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 21 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 8 5
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 38:36 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Ludovika-FCSM Csata
BKG-PRIMA Szigetszentmiklós
38%
37%
2p ktáv.
Ludovika-FCSM Csata
BKG-PRIMA Szigetszentmiklós
17%
33%
3p táv.
Ludovika-FCSM Csata
BKG-PRIMA Szigetszentmiklós
41%
17%
1p bünt.
Ludovika-FCSM Csata
BKG-PRIMA Szigetszentmiklós
54%
92%
Ludovika-FCSM Csata BKG-PRIMA Szigetszentmiklós
Szerzett labda 11 4
Eladott labda 8 14
Lepattanó 35 39
Gólpassz 24 9
Fault 19 19
VAL 107 65
Statisztika
Ludovika-FCSM Csata
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Lelik

Réka
X 7 0 1 0 0 1 0 2 3 67 2 5 40 1 2 50 6 0 6 1 1 4 3 3 0 0 15 24 10

Zele

Dorina
X 3 0 2 0 0 1 0 1 2 50 1 5 20 0 0 0 6 1 7 1 1 2 0 4 1 1 11 23 11

Gyöngyösi

Janka
X 14 1 4 25 0 0 0 4 7 57 5 11 45 0 0 0 4 1 5 2 1 0 2 0 0 0 16 19 7

Hegedűs

Janka
X 7 1 3 33 0 1 0 1 3 33 2 7 29 2 2 100 3 2 5 2 1 4 3 2 0 0 13 19 9

Simon

Zsófia
X 5 1 2 50 0 0 0 1 2 50 2 4 50 0 1 0 0 1 1 1 0 1 2 1 0 0 7 16 15

Carey

Stasha Marlan
17 4 7 57 0 0 0 2 3 67 6 10 60 3 4 75 3 4 7 2 0 3 4 1 2 0 28 26 12

Horváth

Bernadett Katalin
3 0 0 0 0 1 0 1 6 17 1 7 14 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 10 0 0 8 23 14

Böröndy

Vivien
4 0 3 0 0 0 0 1 3 33 1 6 17 1 2 50 1 1 2 1 0 2 3 2 0 0 6 18 6

Balogh

Liza
7 2 2 100 0 0 0 1 2 50 3 4 75 0 2 0 0 0 0 1 0 1 1 1 0 0 7 16 8

Toman

Petra
2 0 0 0 1 1 100 0 2 0 1 3 33 0 0 0 2 0 2 0 2 1 0 0 0 0 0 12 7

Angyal

Nikolett
0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 -4 4 3
Összesen 5 69 9 24 38 1 6 17 14 34 41 24 64 38 7 13 54 25 10 35 11 8 19 19 24 3 1 107 200
BKG-PRIMA Szigetszentmiklós
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Aldazabal Berroa

Laura Solanch
X 14 3 6 50 1 2 50 1 4 25 5 12 42 3 3 100 13 3 16 2 2 5 3 0 1 1 27 34 -13

Davis

Camesha Rochell
X 3 1 3 33 0 0 0 0 1 0 1 4 25 1 1 100 2 2 4 1 1 3 1 0 0 0 5 25 -13

Zivaljevic

Sofija
X 3 0 2 0 0 1 0 0 2 0 0 5 0 3 4 75 4 1 5 0 4 1 4 2 0 0 4 21 -13

Campisano

Sierra Kathleen
X 10 3 7 43 1 3 33 0 3 0 4 13 31 2 2 100 2 3 5 0 1 4 3 2 0 1 10 21 -19

Vári

Zita
X 0 0 2 0 0 0 0 0 1 0 0 3 0 0 0 0 1 1 2 0 2 2 1 1 0 0 -1 19 -7

Angyal

Barbara
10 2 3 67 0 0 0 1 7 14 3 10 30 3 3 100 4 0 4 0 4 1 7 4 0 0 14 36 -20

Suppán

Anna
3 0 1 0 0 0 0 1 2 50 1 3 33 0 0 0 1 0 1 1 0 2 0 0 0 0 3 22 -12

Raus

Vivien
5 1 2 50 0 0 0 1 1 100 2 3 67 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 1 5 12 -3

Kovács

Vanessza Luca
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 6 -3

Mudra

Viola
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -2 4 -2
Összesen 5 48 10 27 37 2 6 33 4 23 17 16 56 29 12 13 92 29 10 39 4 14 19 19 9 1 3 65 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Megyei szövetségek