MKOSZ logo
MKOSZ logo Hunbasket TV logo

Tippmix Női NB I. A csoport- 2021/2022

2021. 09. 26 | 18:00

1. forduló

first teams logo

TFSE-MTK

2021. 09. 26 | 18:00

73 - 81

NKA Universitas PEAC

second teams logo

(15-18, 22-21, 19-22, 17-20)

Helyszín: MTK Kosárlabda Csarnok

Játékvezetők: Farkas Gábor , Györfy Rúben , Kapusi Gábor

Ellenőr: Hartyáni Zsolt

mérkőzés fotók

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata

Magyar Bianka : Először is szeretnék gratulálni a PEAC-nak, amiért pár nap leforgása alatt két nehéz mérkőzést is játszottak. Úgy gondolom, hogy egy nagyon fizikális mérkőzést láthattak a kilátogatók. Szerintem játékosaim némileg túlizgulták a helyzeteket, hiszen a lehetőség meg volt, de ilyen dobószázalékkal nem lehet nyerni. Elismerés illeti fiatal játékosainkat, hiszen első NBI/A-s szereplésük során már pontokat tudtak szerezni. Ki kell elemeznünk a mérkőzést és menni kell tovább! Védekezésünk precíz volt, ebből merítve készülünk a Sopron ellen.

Vendég edző nyilatkozata

Csirke Ferenc : Gratulálok mind a két csapatnak, elsősorban a saját játékosaimnak. A héten közel 40 órát utaztunk, így ez a mai 3 óra már meg se kottyant. Az volt a legfontosabb ezen a mérkőzésen, hogy a friss TF ne rohanjon át rajtunk. Úgy gondoltuk, hogy ha nem adunk nekik teret és önbizalmat, akkor meg tudjuk nyerni a mérkőzést. Ki kell elemeznünk az itt látottakat és fejlődni még, amiben lehet. Idegenben fáradtan dobtunk 81 pontot, tehát a támadásunkkal nem volt gond, ellenben a védekezésünkkel. Sosem szabad hagynunk azt, hogy egy játékos 27 pontot dobjon, legyen szó akármilyen klasszisról. Mindazonáltal nagyon örülök a győzelemnek!

Hazai játékos nyilatkozata

Chanise Jenkins : Nagyon jó és erős ellenfélnek bizonyult a PEAC. Sokat hibáztunk, számos dobás, ziccer maradt ki ma este. Precízebb játékra és javuló koncentrációra van szükségünk, ha nyerni szeretnénk. Ezeken mind mind lehet változtatni, szóval most dolgozunk tovább, hogy minél jobbak legyünk!

Vendég játékos nyilatkozata

Nikola Dudásová : Nagyon nehéz mérkőzés volt a mai, pláne az Európa-kupa találkozónkat követően. Örülünk az ilyen megmérettetéseknek, ezek kovácsolnak minket jobb csapattá. Természetesen jó érzéssel tölt el a győzelem, de nem szabad elmennünk a hibáink mellett. Védekezés terén előre kell lépnünk. Örülök a sikernek!

Statisztika

team logo TFSE-MTK
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
13 Jenkins Chanise Monique Jenkins Chanise Monique * 27 37 4 11 36.4 1 3 33.3 5 11 45.5 2 2 100 2 2 4 3 2 3 5 3 0 1 25 110.8 99.5 51.9 50
3 Theodoreán Alexandra Theodoreán Alexandra * 11 34 2 4 50 0 0 0 2 3 66.7 1 1 100 4 0 4 2 0 2 4 4 0 0 22 164.3 98.4 78.6 71.4
22 Stonewall Chante Kamaria Stonewall Chante Kamaria * 11 30 3 7 42.9 0 0 0 1 3 33.3 2 3 66.7 2 1 3 1 0 2 2 1 0 1 11 100 107.5 50 45
11 Pavel Elisabeth Pavel Elisabeth * 8 29 1 5 20 0 1 0 0 1 0 6 10 60 6 4 10 2 2 3 6 3 2 1 19 72.6 85.5 33.3 14.3
8 Baa Dominika Baa Dominika * 2 21 1 3 33.3 0 0 0 0 1 0 0 0 0 3 3 6 0 2 4 0 3 0 2 6 92.8 99.9 25 25
33 Dúl Panka Dulcinea Dúl Panka Dulcinea 4 24 0 0 0 0 2 0 0 4 0 4 6 66.7 1 3 4 0 2 2 3 3 0 0 4 78 111 22.2 0
14 Németh Alma Németh Alma 8 20 2 2 100 1 2 50 0 1 0 2 4 50 1 0 1 1 1 4 2 1 0 0 8 89.8 102.4 57.1 60
17 Burján Laura Burján Laura 2 3 0 0 0 1 1 100 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 2 111 57.1 50 50
9 Tóth Tímea Tóth Tímea 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 -1 0 89.5 0 0
4 Herman Aliz Herman Aliz 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
7 Szeitl Vanessa Szeitl Vanessa 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
73 200 13 32 40.6 3 9 33.3 8 25 32 17 26 65.4 19 13 32 10 10 22 22 18 2 5 96 96.1 109.5 47.1 42.4
team logo NKA Universitas PEAC
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk VAL Fejlett statisztika
# Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
15 Marshall Tyaunna Dominique Marshall Tyaunna Dominique * 15 34 6 9 66.7 1 1 100 0 2 0 1 3 33.3 5 1 6 1 2 1 3 2 0 0 18 113.4 91.6 57.7 58.3
2 Kiss Virág Csilla Kiss Virág Csilla * 17 31 4 10 40 1 2 50 0 1 0 7 8 87.5 2 5 7 1 2 1 7 4 1 1 26 106.7 94.2 50 38.5
77 Dudásová Nikola Dudásová Nikola * 18 30 3 4 75 0 1 0 2 4 50 6 6 100 3 0 3 0 1 3 4 4 1 0 25 147.1 89.7 75 66.7
19 Wentzel Nóra Judit Wentzel Nóra Judit * 11 25 1 3 33.3 1 4 25 1 2 50 4 4 100 3 1 4 2 2 3 2 3 2 1 16 101.7 75.6 50 38.9
5 Nelson Chelsea Keiana Nelson Chelsea Keiana * 9 18 2 3 66.7 1 3 33.3 0 0 0 3 4 75 4 3 7 1 0 4 3 2 0 0 18 124.8 62.2 56.3 50
3 Sarok Nikolett Sarok Nikolett 3 23 0 0 0 0 0 0 1 5 20 0 0 0 0 0 0 1 0 3 1 0 0 0 1 50.5 109.1 30 30
8 Szűcs Réka Szűcs Réka 6 21 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 3 0 3 1 4 3 1 3 1 0 11 107 83.5 100 100
55 Brajkovic Ivana Brajkovic Ivana 2 9 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 2 3 0 0 0 0 1 38 80.8 100 100
12 Selcova Ilina Selcova Ilina 0 9 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 1 1 2 0 0 1 1 1 0 0 1 59.8 130.5 0 0
10 Laczkó Sára Laczkó Sára 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
13 Kötő Luca Rebeka Kötő Luca Rebeka 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
16 Csényi Anna Csényi Anna 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
81 200 19 33 57.6 4 11 36.4 4 16 25 23 27 85.2 22 11 33 7 13 22 22 19 5 2 117 109.5 96.1 56.3 48.3

Dobástérkép

TFSE-MTK
NKA Universitas PEAC
TFSE-MTK
NKA Universitas PEAC

eredmény alakulása

Legnagyobb vezetés 1 9
Legtöbb egymás után szerzett pont 5 9
Vezetés váltás 2
Egyenlő eredmények száma 4
Csapat vezetési ideje 00:11 36:58
CSAPAT %
2p köz.
TFSE-MTK
NKA Universitas PEAC
41%
58%
2p ktáv.
TFSE-MTK
NKA Universitas PEAC
33%
36%
3p táv.
TFSE-MTK
NKA Universitas PEAC
32%
25%
1p bünt.
TFSE-MTK
NKA Universitas PEAC
65%
85%
TFSE-MTK NKA Universitas PEAC
Szerzett labda 10 7
Eladott labda 10 13
Lepattanó 32 33
Gólpassz 18 19
Fault 22 22
VAL 96 117