Férfi NB I. B Piros csoport- 2021/2022
2021. október 2. | 18:00
2. forduló
Salgótarjáni Városi Sportcsarnok
56 -54
(14-13, 15-13, 15-12, 12-16)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Jurák Krisztián, Bagi Bálint, Kruk Melinda (Vághy Tamás János)

Hazai edző nyilatkozata
Szabó Zoltán : Gratulálok a csapatnak a győzelemhez! Úgy kezdtük a mérkőzést, ahogy megbeszéltük, jó ritmusban, szépen megtaláltuk egymást bent és kint is. Azt kell belátniuk a fiúknak, hogy amikor megfelelő sebességgel és csapatként játszunk, akkor üres dobóhelyzeteket tudunk egymásnak kialakítani. Ezek ma is megvoltak, de nagyon rossz százalékkal használtuk ki a lehetőségeinket. Azt is megmutatta ugyanakkor ez a találkozó, hogy amint elkezdünk egyénieskedni és lelassulunk, erőlködéssé válik a játékunk.

Vendég edző nyilatkozata
Kálmán László : Gratulálok a salgótarjániaknak, akik végletekig kiélezett küzdelemben bizonyultak jobbnak. Úgy érzem, a hajrában a kezünkben volt a mérkőzés, de a kulcspillanatokban, főként a rutin hiányának betudhatóan, nagyon buta hibákat vétettünk, így csak magunkat okolhatjuk azért, hogy nem sikerült nyernünk. Még egyszer gratulálok a Salgótarjánnak, nagyon erős csapat, amellyel rendkívül fizikális csatát, igazi háborút vívtunk a pályán, s fel tudtuk venni a kesztyűt ebben a kemény játékban a hazaiakkal. Sajnálom, hogy a vége így alakult, mert újabb nagy skalpot gyűjthettünk volna be, de dolgozunk tovább, még ha most nagyon szomorú vagyok és gondolom a srácok is…


Dobástérkép
Salgótarján
Conoil Pápa KC
Salgótarján
Conoil Pápa KC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 9 2
Legtöbb egymás után szerzett pont 7 8
Vezetés váltás 4
Egyenlő eredmények száma 2
Csapat vezetési ideje 36:00 02:00
CSAPAT %
2p köz.
Salgótarján
Conoil Pápa KC
48%
55%
2p ktáv.
Salgótarján
Conoil Pápa KC
20%
29%
3p táv.
Salgótarján
Conoil Pápa KC
22%
16%
1p bünt.
Salgótarján
Conoil Pápa KC
88%
85%
Salgótarján Conoil Pápa KC
Szerzett labda 9 6
Eladott labda 12 13
Lepattanó 40 34
Gólpassz 15 10
Fault 16 13
VAL 80 66
Statisztika
Salgótarján
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Dragasevic

Veljko
X 16 2 6 33 0 2 0 3 8 38 5 16 31 3 3 100 0 0 0 3 1 3 6 4 0 1 17 33 12

Takács

András
X 12 6 11 55 0 1 0 0 1 0 6 13 46 0 0 0 6 4 10 0 2 1 1 1 2 2 17 31 5

Kuttor

Gergő
X 2 1 4 25 0 0 0 0 1 0 1 5 20 0 0 0 3 2 5 1 1 2 1 1 0 0 5 29 0

Molnár

Dániel
X 7 1 2 50 1 2 50 0 3 0 2 7 29 3 3 100 7 0 7 1 2 1 3 3 0 0 14 27 6

Karanfilovski

Valentino
X 6 1 1 100 0 0 0 1 2 50 2 3 67 1 2 50 7 0 7 3 2 3 1 1 0 0 14 20 -2

Bán

Tibor
0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 1 0 0 -2 15 -8

Molnár

Marcell József
2 0 1 0 1 3 33 0 2 0 1 6 17 0 0 0 1 0 1 0 1 3 1 2 0 0 0 14 -4

Hargitai

Krisztián
2 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 3 0 3 0 1 1 0 1 0 0 4 11 2

Monye

Martin
5 1 1 100 0 0 0 1 2 50 2 3 67 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 5 11 0

Donakovski

Stefan
4 2 4 50 0 1 0 0 1 0 2 6 33 0 0 0 4 2 6 0 1 2 0 1 0 0 6 9 -3

Gulyás

Botond
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Monye

Jonatán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2
Összesen 5 56 15 31 48 2 10 20 5 23 22 22 64 34 7 8 88 32 8 40 9 12 16 13 15 2 3 80 200
Conoil Pápa KC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Sonyák

Béla Ádám
X 9 1 2 50 0 0 0 1 7 14 2 9 22 4 4 100 3 0 3 3 3 1 4 3 0 0 12 33 -4

Németh

András
X 4 1 3 33 0 2 0 0 3 0 1 8 13 2 3 67 5 1 6 0 2 1 2 1 0 0 3 32 0

Koma

Dániel
X 12 5 8 63 0 2 0 0 0 0 5 10 50 2 2 100 2 2 4 1 1 2 5 0 2 1 18 30 -1

Murai

Gábor
X 16 3 5 60 0 0 0 3 7 43 6 12 50 1 1 100 1 0 1 1 3 1 2 2 0 1 13 29 -5

Hódi

Patrik
X 7 0 0 0 2 2 100 1 8 13 3 10 30 0 0 0 4 0 4 0 2 3 0 0 0 0 2 23 -12

Varga

Balázs Péter
6 2 4 50 0 0 0 0 1 0 2 5 40 2 3 67 10 2 12 0 1 2 2 2 1 0 18 24 6

Horváth

Attila
0 0 0 0 0 1 0 0 6 0 0 7 0 0 0 0 1 0 1 1 0 0 1 2 0 0 -2 18 5

Németh

Gábor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 0 1 2 0 0 0 0 1 8 -2

Kocsis

Tamás Zoltán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 3 3

Kovács

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kasza

Krisztián
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Parcsami

Kornél
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 54 12 22 55 2 7 29 5 32 16 19 61 31 11 13 85 29 5 34 6 13 13 16 10 3 2 66 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek