Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2021/2022
2022. február 5. | 18:00
21. forduló
Zalaegerszegi Városi Sportcsarnok
91 -67
(24-17, 19-12, 23-20, 25-18)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
dr. Mészáros Balázs, Tőzsér Dénes Kelemen, Söjtöry Tamás Ferenc (Forrai Sámuel)

Hazai edző nyilatkozata
Emir Mutapcic : Büszke vagyok a csapatra és a játékosokra. Nagyon fontos mérkőzést nyertünk Debrecen ellen. Reméljük, hogy ezt tudjuk folytatni a következő mérkőzésen is.

Vendég edző nyilatkozata
Jorgosz Vovoras : Először is gratulálok a ZTE-nek és edzőjének nagyon energiával játszottak a mérkőzésen. Sorozatban ez a harmadik mérkőzés, ahol nem megfelelő koncentrációval játszunk. Vállalom a felelősséget a vereségért. Ez nagyon rossz képet fest rólunk az utóbbi időben. Sajnos nem tudjuk azokat a dolgokat megcsinálni, amit edzésen, de innentől azon leszünk, hogy a következő edzéstől kijavítsuk ezeket a hibákat.

Hazai játékos nyilatkozata
Polster Attila : Ez a győzelem nagyon fontos volt nekünk. Reméljük, hogy ebből erőt tudunk meríteni és behozni az előttünk álló csapatokat. Úgy gondolom, hogy a mérkőzésen nagyon jól védekeztünk, és voltak extra dobásaink, amivel el tudtunk lépni ellenfelünktől és végig tudtuk tartani az előnyünket.

Vendég játékos nyilatkozata
Polyák László : Ez már nem az első alkalom, hogy idegenben gyenge teljesítményt nyújtunk. Az utóbbi három idegenbeli mérkőzésünkön is hasonló teljesítményt nyújtottunk. Úgy gondolom, hogy az ötödik percig voltunk partiban, utána nem választottunk jó dobóhelyzeteket, az alapvető hibákat követtünk el, a legegyszerűbb labdákat, pattanókat nem szedtük össze. Sokszor volt olyan alkalom, hogy az egyedül lévő ZTE játékos kaparintotta meg három ember között a labdát. Most gödörben vagyunk. Sokat kell fejlődnünk a dobások terén, és rendbe kell tenni a dolgainkat. Ez egy nagyon fontos mérkőzés volt számunkra, és ezzel a vereséggel most magunknak tettük nehézzé a felsőházba kerülést


Dobástérkép
Zalakeramia ZTE KK
DEAC-Tungsram
Zalakeramia ZTE KK
DEAC-Tungsram
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 30 5
Legtöbb egymás után szerzett pont 9 7
Vezetés váltás 3
Egyenlő eredmények száma 3
Csapat vezetési ideje 32:47 04:51
CSAPAT %
2p köz.
Zalakeramia ZTE KK
DEAC-Tungsram
65%
50%
2p ktáv.
Zalakeramia ZTE KK
DEAC-Tungsram
67%
38%
3p táv.
Zalakeramia ZTE KK
DEAC-Tungsram
43%
35%
1p bünt.
Zalakeramia ZTE KK
DEAC-Tungsram
100%
69%
Zalakeramia ZTE KK DEAC-Tungsram
Szerzett labda 5 7
Eladott labda 13 11
Lepattanó 38 23
Gólpassz 13 11
Fault 19 19
VAL 129 77
Statisztika
Zalakeramia ZTE KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Barnett

Jordan Kahlil
X 12 2 3 67 1 2 50 2 5 40 5 10 50 0 0 0 9 1 10 2 1 1 2 1 1 0 22 34 25

De Cosey

Quenton Darell
X 12 1 2 50 2 2 100 2 4 50 5 8 63 0 0 0 8 0 8 0 2 2 4 2 0 0 21 30 19

Wilson

Derrick
X 18 5 8 63 1 1 100 1 2 50 7 11 64 3 3 100 2 3 5 1 3 3 9 6 0 0 32 26 15

Holton

Jonathan Leon
X 17 6 7 86 1 1 100 1 3 33 8 11 73 0 0 0 2 4 6 0 0 4 0 1 1 0 22 22 20

Takács

Martin
X 2 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 2 2 100 0 0 0 1 1 2 1 1 0 0 2 22 15

Parks JR

Deondre Kendrell
19 2 3 67 1 2 50 4 5 80 7 10 70 1 1 100 2 2 4 1 4 0 1 1 1 0 20 22 11

Németh

Ákos
2 1 2 50 0 1 0 0 0 0 1 3 33 0 0 0 3 0 3 0 2 2 0 1 0 0 2 17 15

Horti

Bálint
7 2 4 50 0 0 0 0 1 0 2 5 40 3 3 100 2 0 2 0 0 4 2 0 0 0 8 15 4

Polster

Attila
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 4 -1

Révész

Ádám
2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 4 3

Makkos

Dávid
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 -3

Csuti

Kornél
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 2 -3
Összesen 5 91 20 31 65 6 9 67 10 23 43 36 63 57 9 9 100 28 10 38 5 13 19 19 13 3 0 129 200
DEAC-Tungsram
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Thames

Xavier Raynard
X 16 2 5 40 1 2 50 3 6 50 6 13 46 1 2 50 3 0 3 3 0 4 4 1 0 2 19 36 -16

Hagins

Joshua Akeem
X 15 2 4 50 0 0 0 3 9 33 5 13 38 2 2 100 6 1 7 1 2 4 3 4 0 1 20 34 -22

Drenovac

Dorde
X 16 3 4 75 2 5 40 1 4 25 6 13 46 3 3 100 3 0 3 2 2 0 3 1 0 0 16 33 -13

Aska

Ivan
X 6 2 5 40 1 3 33 0 0 0 3 8 38 0 2 0 2 1 3 0 2 0 3 0 0 0 3 26 -19

Kovács

Ákos Bence
X 2 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 1 0 0 3 10 -7

Polyák

László
5 1 1 100 0 2 0 1 3 33 2 6 33 0 0 0 0 1 1 0 0 4 0 1 0 0 3 24 -10

Tóth

Ádám
7 2 4 50 0 0 0 0 0 0 2 4 50 3 4 75 3 3 6 1 3 1 6 2 0 0 16 23 -17

Valerio Bodon

Vincent
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 1 0 0 0 0 -2 6 -5

Kerpel-Fronius

Gáspár
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 4 -9

Neuwirth

Bence
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 -2 4 -2

Gáspár

Mátyás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Balázsi

Bence Soma
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 67 12 24 50 5 13 38 8 23 35 25 60 42 9 13 69 17 6 23 7 11 19 19 11 0 3 77 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek