Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2021/2022
2021. szeptember 22. | 17:30
14. forduló
Zalaegerszegi Városi Sportcsarnok
80 -84
(20-16, 22-22, 22-27, 16-19)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Cziffra Csaba Zsolt, Söjtöry Tamás Ferenc, Kovács Nimród János (Forrai Sámuel)

Hazai edző nyilatkozata
Teo Cizmic : Két hasonló csapat a ZTE és a Körmend. A mai összecsapás is mutatja, hogy nem lesz könnyű senki számára az idei szezon. Nehéz meccset vártunk. Amiben egyértelműen hibáztunk az az eladott labdáink, amiből 30 pontot szerzett az ellenfelünk. A Körmend a hajrában sokkal jobb helyzeteket vállat el mint mi, és ez sokba került nekünk. Támadásban elveszítettük az önbizalmunk és innen nehéz volt elmozdulni. Innentől azon dolgozunk, hogy a Kaposvár ellen kijavítsuk a hibáinkat és megnyerjük a mérkőzést.

Vendég edző nyilatkozata
Antonis Constantinides : Tudtuk, hogy nagyon kemény találkozó vár ránk a ZTE ellen. Biztos voltunk abban is, hogy másik arcát fogja mutatni a hazai csapat, mint az elmúlt években. Erre pedig Teo Cizmic a garancia. Sok problémával telt a felkészülésünk, hiszen új centert kellett beépítenünk rövid idő alatt, és nem tudtunk a megszokott környezetünkben edzeni. Az első félidőben egyáltalán nem koncentráltunk védekezésben és ezért a támadásink sem voltak megfelelőek. A második félidőben megmutattuk azt, amin a felkészülés alatt sokat dolgoztunk. Jó döntéseket hoztunk, jó vállalásaink voltak és ez döntött a javunkra. Ez egy fontos győzelem a csapatnak és a szurkolóknak is!

Hazai játékos nyilatkozata
Chris Harris : Nem úgy alakult ez a mérkőzés, ahogy szerettük volna. Hosszú a szezon, lesz lehetőségünk a javításra. Nem szabad sokáig bánkódnunk. A második félidőben a Körmend nagy nyomást helyezett ránk és sok labdát veszítettünk, amiből a sikerült megfordítaniuk a mérkőzést.

Vendég játékos nyilatkozata
Mócsán Bálint : Nagyon fizikális mérkőzés volt az elejétől kezdve. Az első félidőben a ZTE keményen védekezett, ellenben velünk. A második félidőben megváltozott a védekezésünk és támadásban a végén jó dobásokat vállaltunk el és ez vezetett a sikerhez.


Dobástérkép
Zalakeramia ZTE KK
Kormend
Zalakeramia ZTE KK
Kormend
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 12 7
Legtöbb egymás után szerzett pont 8 10
Vezetés váltás 3
Egyenlő eredmények száma 3
Csapat vezetési ideje 26:20 12:18
CSAPAT %
2p köz.
Zalakeramia ZTE KK
Kormend
56%
57%
2p ktáv.
Zalakeramia ZTE KK
Kormend
25%
29%
3p táv.
Zalakeramia ZTE KK
Kormend
33%
50%
1p bünt.
Zalakeramia ZTE KK
Kormend
77%
83%
Zalakeramia ZTE KK Kormend
Szerzett labda 8 11
Eladott labda 14 10
Lepattanó 30 23
Gólpassz 18 15
Fault 19 19
VAL 109 114
Statisztika
Zalakeramia ZTE KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Barnett

Jordan Kahlil
X 7 1 4 25 0 1 0 1 3 33 2 8 25 2 2 100 5 0 5 0 3 1 1 1 1 2 6 37 0

Simó

Bence Zoltán
X 7 2 4 50 0 0 0 1 2 50 3 6 50 0 0 0 4 1 5 1 2 4 0 1 0 0 9 29 9

Wilson

Derrick
X 21 6 13 46 0 0 0 1 2 50 7 15 47 6 7 86 1 3 4 2 1 2 7 5 0 1 29 28 0

Harris

Chris
X 20 9 9 100 0 0 0 0 0 0 9 9 100 2 4 50 3 2 5 1 0 0 3 0 2 0 29 22 0

Bonifert

Bendegúz
X 9 1 2 50 1 1 100 1 3 33 3 6 50 2 2 100 1 1 2 0 3 3 1 2 0 0 8 16 -6

Guyton

Carlton
3 1 2 50 0 2 0 0 1 0 1 5 20 1 2 50 3 1 4 2 3 2 2 5 0 1 8 22 -3

Németh

Ákos
2 0 2 0 0 0 0 0 1 0 0 3 0 2 2 100 2 0 2 1 1 1 1 4 0 0 6 21 -4

Horti

Bálint
10 3 5 60 0 0 0 1 1 100 4 6 67 1 1 100 1 1 2 1 0 2 3 0 0 0 14 12 2

Révész

Ádám
1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 0 1 4 1 0 1 0 1 7 -5

Polster

Attila
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 -1 6 1

Makkos

Dávid
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szalay

Domonkos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 80 23 41 56 1 4 25 5 15 33 29 60 48 17 22 77 21 9 30 8 14 19 19 18 4 4 109 200
Kormend
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Savic

Stefan
X 12 2 3 67 0 1 0 1 3 33 3 7 43 5 6 83 3 2 5 1 0 3 6 2 0 0 21 32 0

White

Maliek Azziek
X 17 7 8 88 0 1 0 1 2 50 8 11 73 0 0 0 0 0 0 5 1 4 2 4 0 0 24 31 0

Stokes

Kamau Thutmoses
X 23 5 8 63 0 1 0 3 4 75 8 13 62 4 4 100 2 0 2 0 0 1 8 4 0 1 32 31 0

Martinez

Ralf Ádám
X 2 1 2 50 0 0 0 0 2 0 1 4 25 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 11 -1

Krivacevic

Markó
X 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 1 1 0 7 -9

Garett

Brandon Dominique
15 5 7 71 2 3 67 0 0 0 7 10 70 1 2 50 5 3 8 1 3 4 3 1 3 0 24 28 0

Mócsán

Bálint
6 0 2 0 0 1 0 2 4 50 2 7 29 0 0 0 2 1 3 2 2 2 0 2 0 1 6 27 -2

Ferencz

Csaba
9 0 1 0 0 0 0 3 5 60 3 6 50 0 0 0 2 0 2 1 1 2 0 0 0 0 8 24 -2

Kenéz

Csaba László
0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 1 1 0 0 1 0 0 0 5 -3

Balogh

Máté
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 1 2 0 0 0 1 -1 4 0

Durázi

Krisztofer
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Érsek

Marcell
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 84 20 35 57 2 7 29 10 20 50 32 62 52 10 12 83 17 6 23 11 10 19 19 15 4 4 114 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek