Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2021/2022
2021. december 23. | 18:00
13. forduló
Körmend Városi Sportcsarnok
89 -70
(22-25, 23-15, 24-21, 20-9)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Benczur Tamás, Csabai-Kaskötő Brigitta, Minár László Balázs (Bodrogváry Iván József)

Hazai edző nyilatkozata
Antonis Constantinides : Először is szeretnék gratulálni a játékosaimnak, nagyon boldog vagyok a mai napon látottak miatt. De van még két hazai mérkőzésünk hátra, amin ugyan ilyen koncentráltan kell játszanunk. Gratulálok a Kaposvár csapatának tisztességesen küzdöttek. Boldog Karácsonyt kívánok és is mindenkinek.

Vendég edző nyilatkozata
Szőke Balázs : Tudtuk, hogy egy jó formában lévő Körmendhez érkezünk. Jól kezdtük a mérkőzést és egészen a második negyed végéig tartottuk magunkat. A második félidőben kicsit elfáradtunk és sokat hibáztunk, amit a Körmend jól kihasznált. Gratulálok a Körmendnek megérdemelten nyertek. Boldog Karácsonyt kívánok mindenkinek.

Hazai játékos nyilatkozata
Durázi Krisztofer : Érzésem szerint végig kontroláltuk a mérkőzést, de az első félidőben még a Kaposvár tudta magát tartani. A második játékrészben nagyon jól játszottunk és ennek is köszönhetjük a győzelmet. Kellemes Ünnepeket kívánok minden szurkolónak.

Vendég játékos nyilatkozata
Csorvási Milán : Először is gratulálok a Körmendnek, megérdemelten nyertek a mai mérkőzésen. Úgy gondolom az első félidőben jól tartottuk magunkat, de a Körmend felőrölt minket az egészpályás védekezésével, amire már nem tudtunk reagálni. Boldog Karácsonyt kívánok mindenkinek.


Dobástérkép
Kormend
Kaposvari KK
Kormend
Kaposvari KK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 20 8
Legtöbb egymás után szerzett pont 16 8
Vezetés váltás 9
Egyenlő eredmények száma 5
Csapat vezetési ideje 30:08 08:28
CSAPAT %
2p köz.
Kormend
Kaposvari KK
57%
54%
2p ktáv.
Kormend
Kaposvari KK
33%
33%
3p táv.
Kormend
Kaposvari KK
36%
27%
1p bünt.
Kormend
Kaposvari KK
75%
83%
Kormend Kaposvari KK
Szerzett labda 5 3
Eladott labda 6 13
Lepattanó 28 35
Gólpassz 25 13
Fault 20 21
VAL 119 94
Statisztika
Kormend
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

White

Maliek Azziek
X 17 3 8 38 0 1 0 3 5 60 6 14 43 2 3 67 1 1 2 0 3 2 1 7 0 1 15 33 7

Gordon

Wesley Jamaal
X 9 3 5 60 0 0 0 0 0 0 3 5 60 3 5 60 3 2 5 0 0 0 4 4 1 0 19 24 22

Stokes

Kamau Thutmoses
X 12 1 1 100 2 4 50 1 5 20 4 10 40 3 4 75 2 0 2 0 1 4 5 6 0 0 17 22 15

Savic

Stefan
X 6 2 5 40 0 0 0 0 5 0 2 10 20 2 2 100 2 3 5 0 0 2 1 2 0 0 6 21 12

Martinez

Ralf Ádám
X 3 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 1 1 100 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 6 6 3

Ferencz

Csaba
12 1 1 100 0 0 0 3 6 50 4 7 57 1 1 100 1 0 1 1 1 2 2 2 1 0 15 28 13

Henry

Jalen Joseph
10 2 3 67 0 1 0 2 5 40 4 9 44 0 0 0 3 2 5 0 0 4 0 1 0 0 11 18 -1

Krivacevic

Markó
7 2 3 67 0 0 0 0 0 0 2 3 67 3 4 75 3 2 5 0 0 2 3 0 0 0 13 16 -3

Durázi

Krisztofer
13 2 3 67 0 0 0 3 5 60 5 8 63 0 0 0 1 1 2 2 0 2 0 0 0 0 14 16 21

Kiss

Mátyás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 1 3 0 0 5 12 12

Kenéz

Csaba László
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 -2 4 -6

Takács

Kristóf
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 89 17 30 57 2 6 33 12 33 36 31 69 45 15 20 75 17 11 28 5 6 20 19 25 2 1 119 200
Kaposvari KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Hilliard IV

Nimrod Andrew
X 21 2 4 50 0 2 0 2 3 67 4 9 44 11 11 100 2 0 2 0 5 5 12 4 0 0 29 33 -10

Martin Jr.

Wayne Ernest
X 20 6 13 46 2 5 40 1 1 100 9 19 47 1 2 50 5 2 7 0 1 3 1 3 1 0 20 33 -16

Hendlein

Roland
X 6 3 4 75 0 0 0 0 1 0 3 5 60 0 0 0 5 4 9 0 1 0 0 2 0 0 14 25 -8

Ford

Xavier Teronne
X 3 0 4 0 1 3 33 0 1 0 1 8 13 1 3 33 0 1 1 1 2 4 3 0 0 2 -3 22 -22

Plézer

Gábor
X 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 2 0 2 0 0 2 0 1 0 0 1 18 -5

Krnjajski

Boris
6 2 4 50 0 0 0 0 2 0 2 6 33 2 2 100 4 2 6 2 2 2 4 3 0 0 15 33 -16

Csorvási

Milán
14 6 6 100 1 1 100 0 0 0 7 7 100 0 0 0 2 2 4 0 2 3 0 0 0 0 16 20 -13

Bogdán

Benedek
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 2 0 2 0 0 0 0 0 0 0 1 8 -2

Puska

Bence
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 2 0 2 0 0 2 0 0 0 0 1 8 -3

Hajduk

Attila Dominik
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Paár

Márk
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Fehér

Benjamin
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 70 19 35 54 4 12 33 3 11 27 26 58 45 15 18 83 24 11 35 3 13 21 20 13 1 2 94 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek