Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2021/2022
2021. december 11. | 17:00
11. forduló
Alba Regia Sportcsarnok
103 -93
(29-24, 29-14, 16-28, 29-27)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Papp Péter, Söjtöry Tamás Ferenc, JAKAB László Imre (Schäffer Béla Róbert)

Hazai edző nyilatkozata
Matthias Zollner : Kellően fáradtan kezdtünk, de aztán nagyon gyorsan visszajöttünk a meccsbe, és az első félidő tizenöt percével kimondottan elégedett voltam. A második félidőben viszont visszaköszöntek azok a problémák, amelyek a korábbi mérkőzéseken. Elég volt ma tizenöt jó perc ahhoz, hogy nyerjünk, ezt a percszámot minden egyes mérkőzésen növelni kell, az a cél hogy negyven percig fókuszáljunk, és nem szabad azokba a hibába esni, amelyek a korábbi hónapokban történtek a csapattal.

Vendég edző nyilatkozata
Emir Mutapcic : Nagyon jól kezdtünk, de aztán a mérkőzést lényegében elveszítettük már az első félidőben. Arra azonban büszke vagyok, hogy valamelyest visszajöttünk, és négy-öt pontra megközelítettük ellenfelünket, ám aztán olyan hibákat vétettünk, amelyeket megbosszulta az Alba, és megérdemelten nyert.

Hazai játékos nyilatkozata
Michael Fakuade : Új edző mutatkozott be csapatunk kispadján, aki több dolgon változtatott a korábbi szakvezetőhöz képest. Álmosan kezdtünk, a ZTE nagyon jól dobott az elején, aztán gyorsan visszajöttünk a meccsbe, jól támadtuk a labdát, megérdemelt győzelmet arattunk.

Vendég játékos nyilatkozata
Deondre Parks Jr. : Kimondottan jó meccs volt, nagy irammal. Remekül kezdtünk, jól dobtunk, gyorsan elléptünk, azonban a hazaiak már az első negyedben rendezték a soraikat, nagy különbséggel vezettek. A második félidőben visszajöttünk a meccsbe, közelítettünk, végül megérdemelten nyert a Fehérvár.


Dobástérkép
Alba Fehervar
Zalakeramia ZTE KK
Alba Fehervar
Zalakeramia ZTE KK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 23 6
Legtöbb egymás után szerzett pont 14 15
Vezetés váltás 1
Egyenlő eredmények száma 2
Csapat vezetési ideje 34:10 01:53
CSAPAT %
2p köz.
Alba Fehervar
Zalakeramia ZTE KK
57%
73%
2p ktáv.
Alba Fehervar
Zalakeramia ZTE KK
33%
50%
3p táv.
Alba Fehervar
Zalakeramia ZTE KK
58%
39%
1p bünt.
Alba Fehervar
Zalakeramia ZTE KK
84%
77%
Alba Fehervar Zalakeramia ZTE KK
Szerzett labda 13 7
Eladott labda 12 14
Lepattanó 27 28
Gólpassz 20 11
Fault 23 18
VAL 138 120
Statisztika
Alba Fehervar
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Stark

Jonathan
X 8 1 4 25 1 2 50 0 3 0 2 9 22 4 4 100 1 0 1 2 1 1 2 6 0 1 11 31 5

Laksa

Martins
X 22 2 2 100 2 2 100 4 5 80 8 9 89 2 3 67 2 0 2 2 1 3 3 1 0 0 27 30 3

Smith Jr.

Lenzelle Lajuan
X 7 1 5 20 0 1 0 1 2 50 2 8 25 2 2 100 1 0 1 2 2 1 1 3 1 0 7 29 -4

Vojvoda

Dávid
X 23 4 5 80 0 0 0 4 5 80 8 10 80 3 4 75 3 0 3 2 0 4 3 3 0 0 31 28 2

Omenaka

Godwin Ekene
X 2 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 2 100 1 2 3 0 1 1 1 0 0 0 3 12 24

Fakuade

Michael
13 3 5 60 0 1 0 0 1 0 3 7 43 7 9 78 5 3 8 3 0 3 6 1 1 0 26 21 -7

Pongó

Marcell
14 2 2 100 0 0 0 3 4 75 5 6 83 1 1 100 1 0 1 0 0 2 2 3 0 0 19 18 1

Szabó

Zsolt András
11 4 5 80 0 1 0 1 1 100 5 7 71 0 0 0 5 1 6 1 2 1 0 1 0 0 15 12 8

Takács

Milán
0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 -2 12 7

Lukács

Norbert
3 0 0 0 0 1 0 1 2 50 1 3 33 0 0 0 2 0 2 1 5 4 0 2 0 0 1 7 3

Takács

Martin
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Balsay

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 103 17 30 57 3 9 33 14 24 58 34 63 54 21 25 84 21 6 27 13 12 23 18 20 2 1 138 200
Zalakeramia ZTE KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Barnett

Jordan Kahlil
X 12 4 5 80 1 1 100 0 2 0 5 8 63 2 2 100 5 0 5 1 0 2 3 1 0 0 19 38 -5

Parks JR

Deondre Kendrell
X 33 8 8 100 0 1 0 3 8 38 11 17 65 8 12 67 4 1 5 1 4 2 9 2 0 0 36 35 -9

Németh

Ákos
X 7 0 2 0 0 0 0 1 2 50 1 4 25 4 4 100 1 0 1 0 5 3 5 3 0 1 8 27 7

Horti

Bálint
X 4 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 2 4 50 2 0 2 1 2 2 3 1 0 0 6 20 13

Polster

Attila
X 9 0 0 0 0 0 0 3 4 75 3 4 75 0 0 0 3 0 3 0 0 2 0 1 0 0 12 12 -3

Guyton

Carlton
12 3 4 75 0 0 0 2 4 50 5 8 63 0 0 0 2 0 2 1 1 2 0 2 0 1 13 26 -1

Holton

Jonathan Leon
12 5 7 71 0 0 0 0 2 0 5 9 56 2 2 100 3 2 5 1 0 3 1 1 0 0 16 21 -19

Bonifert

Bendegúz
4 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 2 2 100 1 1 2 2 1 1 2 0 1 0 9 13 -17

Révész

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 1 3 0 1 1 0 0 0 0 2 8 -14

Makkos

Dávid
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Csuti

Kornél
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 0 -10

Simó

Bence Zoltán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 93 22 30 73 1 2 50 9 23 39 32 55 58 20 26 77 23 5 28 7 14 18 23 11 1 2 120 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek