Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2021/2022
2021. október 10. | 18:00
5. forduló
Lauber Dezső Sportcsarnok
103-99
(24-33, 13-27, 30-14, 36-25)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Papp Péter, Balog György Attila, Sörlei Attila (Bognár Tibor)

Hazai edző nyilatkozata
Dragan Alekszics : Az elején lassúak voltunk, lemaradtunk a védekezésnél, lemaradtunk a támadásnál. Az Alba nagyon jól dobott, mi pedig nem koncentráltunk, sokat hibáztunk a ziccereknél. Amikor bementünk az öltözőbe, arról beszéltünk, hogy milyen energiával kell pályára lépni. Nem kell felnézni az eredményjelzőre, játszani kell és jobban védekezni. Szerencsére Sammynek és Mikenak csodálatos dobóteljesítménye volt, ami sok energiát adott a csapatnak. Köszönöm a szurkolóknak, extra volt amit kaptunk tőlük.

Vendég edző nyilatkozata
Dejan Mihevc : Gratulálok az ellenfélnek, hihetetlen második félidőt produkáltak. Haynes-Jones és Bryson 45 pontot szereztek a második félidőben. Tudtuk, hogy jó játékosok, és ezt be is bizonyították. Az első és a második félidő előtt is ugyanarról beszéltünk az öltözőben. Az első félidőben sikerült eztmegvalósítani, a második félidőre pedig nehéz mit mondani. Dolgozunk és megyünk tovább.

Hazai játékos nyilatkozata
Michael Bryson : Fantasztikus, ahogy a második félidőben pályára léptünk. Rendbe rakta a fejünket az edzőnk a szünetben, és ennek hatására elkezdtünk jól játszani. Keményen védekeztünk, de még keményebben támadtunk. Mindent beleadtunk, rendkívül büszke vagyok a csapatra.

Vendég játékos nyilatkozata
Vojvoda Dávid : Először is gratulálok a Pécsnek. Mutatja a csapatuk tartását, hogy 23 pontos hátrányból is fel tudtak állni és hittek abban, hogy győzni tudnak. Az első félidőben klappolt minden, a védekezés és támadás is rendben volt, a legjobb félidőnk volt a szezonban. Az, hogy a második félidőben mi történt azt nyilván vissza kell néznünk. nem járattuk annyira a labdát, csak egyéniskedtünk, ami a másik oldalon bejött, a két amerikai játékosuk megvert minket.


Dobástérkép
Pécsi VSK-VEOLIA
Alba Fehérvár
Pécsi VSK-VEOLIA
Alba Fehérvár
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 4 25
Legtöbb egymás után szerzett pont 8 11
Vezetés váltás 3
Egyenlő eredmények száma 3
Csapat vezetési ideje 03:08 35:32
CSAPAT %
2p köz.
Pécsi VSK-VEOLIA
Alba Fehérvár
56%
66%
2p ktáv.
Pécsi VSK-VEOLIA
Alba Fehérvár
0%
75%
3p táv.
Pécsi VSK-VEOLIA
Alba Fehérvár
42%
38%
1p bünt.
Pécsi VSK-VEOLIA
Alba Fehérvár
92%
78%
Pécsi VSK-VEOLIA Alba Fehérvár
Szerzett labda 9 3
Eladott labda 11 15
Lepattanó 27 34
Gólpassz 15 20
Fault 21 21
VAL 132 129
Statisztika
Pécsi VSK-VEOLIA
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Bryson

Michael Joseph
X 31 4 6 67 0 1 0 4 5 80 8 12 67 11 11 100 4 1 5 1 1 4 7 2 1 0 42 35 13

Gordon

Justin Windell
X 6 2 3 67 0 0 0 0 2 0 2 5 40 2 2 100 1 0 1 3 1 3 1 1 2 0 10 31 13

Brkic

Veljko
X 6 3 9 33 0 0 0 0 0 0 3 9 33 0 0 0 2 3 5 1 3 4 1 1 0 0 5 16 -21

Illés

Máté Csongor
X 5 1 2 50 0 0 0 1 3 33 2 5 40 0 0 0 1 0 1 0 2 1 0 2 0 0 3 15 -17

Popadic

Miljan
X 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 3 -5

Haynes-Jones

Samajae Naeem
36 8 12 67 0 0 0 3 7 43 11 19 58 11 13 85 4 0 4 1 1 1 11 3 0 1 44 32 15

Bíró

Olivér
3 0 1 0 0 0 0 1 3 33 1 4 25 0 0 0 4 1 5 1 0 2 0 1 0 0 7 26 19

Ivosev

Tamás
14 4 7 57 0 0 0 2 4 50 6 11 55 0 0 0 3 2 5 2 3 4 1 5 1 1 20 25 21

Hőgye

Patrik
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 10 -14

Goldring

Gergő
2 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 2 7 -4

Doktor

Péter László
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kalmár

Viktor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 103 23 41 56 0 1 0 11 26 42 34 68 50 24 26 92 20 7 27 9 11 21 21 15 4 2 132 200
Alba Fehérvár
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Stark

Jonathan
X 21 4 9 44 0 1 0 2 4 50 6 14 43 7 7 100 5 0 5 1 4 3 6 11 0 1 32 33 -4

Laksa

Martins
X 18 0 1 0 2 2 100 4 9 44 6 12 50 2 2 100 5 0 5 0 3 2 2 0 0 0 16 31 -1

Lukács

Norbert
X 15 4 5 80 0 0 0 2 2 100 6 7 86 1 3 33 3 1 4 0 1 3 2 1 1 1 19 27 8

Mulalic

Mirko
X 6 1 1 100 0 0 0 1 6 17 2 7 29 1 3 33 0 0 0 0 1 4 3 3 0 0 4 26 -3

Steele

Baylee
X 10 5 8 63 0 0 0 0 0 0 5 8 63 0 0 0 3 3 6 0 1 2 1 0 1 2 14 20 8

Omenaka

Godwin Ekene
8 4 4 100 0 0 0 0 0 0 4 4 100 0 0 0 3 3 6 1 4 2 2 1 0 0 14 20 -12

Pongó

Marcell
10 3 4 75 0 0 0 1 4 25 4 8 50 1 1 100 4 0 4 1 1 2 1 2 0 0 13 19 -2

Vojvoda

Dávid
9 2 3 67 1 1 100 1 3 33 4 7 57 0 0 0 2 0 2 0 0 3 1 1 0 0 10 14 -9

Szabó

Zsolt
2 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 2 2 100 2 0 2 0 0 0 3 0 0 0 6 9 -1

Takács

Milán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 1 -2

Takács

Martin
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -2

Balsay

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 99 23 35 66 3 4 75 11 29 38 37 68 54 14 18 78 27 7 34 3 15 21 21 20 2 4 129 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Megyei szövetségek