Tippmix Férfi NB I. A csoport- 2021/2022
2021. október 6. | 18:00
4. forduló
Krajnyik "Akác" András Sportcsarnok
86 -84
(22-31, 23-17, 21-24, 20-12)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Győrffy Pál Attila, Nagy Viktor, Szilágyi Bálint (Fekete László)

Hazai edző nyilatkozata
Sebastjan Krasovec : Kemény meccs volt! Abszolút! Azt hiszem, ebben a szezonban minden mérkőzés ilyen lesz. Fizikális a bajnokság és nekünk készen kell állnunk a kemény játékra. Nagy mínuszunk volt, 12 pont, de Mucza megmentett minket az első félidőben. Visszahozott minket a hárompontosokkal, és ez nagyon jó volt nekünk. A második félidőben harcoltunk minden pozícióért, és a végén tulajdonképpen 2 pont volt, egy kosár döntött. Nagyon örülünk, fontos győzelmet szereztünk, folytatjuk az utat.

Vendég edző nyilatkozata
Teo Cizmic : Gratulálnom kell az Oroszlánynak a győzelemhez. Természetesen meg volt az esélyünk, hiszen sok percen keresztül vezettünk a mérkőzésen, jó ritmusban voltunk, de végül valahogy kiengedtük a kezünkből a mérkőzést, apróságokkal, amiket Parrish megbüntetett, talán egy lepattanó hiba is volt és így elvesztettük a magabiztosságunk, megvolt az előnyünk is, amit nem használtunk ki megfelelően, és a sok kihagyott helyzetünk lett a kulcs a végeredményhez.

Hazai játékos nyilatkozata
Brandon Parrish : Mindenképpen értékes győzelmet ragadtunk meg, persze van min dolgozni, például, hogy jobban vigyázzunk a labdára, figyeljünk a folyamatos jó védekezésre, de ettől függetlenül jól harcoltunk, nagyot küzdöttünk és ez egy értékes győzelem.

Vendég játékos nyilatkozata
Németh Ákos : Nehéz mit mondani…Egymás után zsinórban a második egylabdás mérkőzésünk volt. Úgy gondolom, hogy a mai meccs esetében és a meccsek többségében is nálunk volt a vezetés jóval több ideig, mint az ellenfél csapatánál, és egyszerűen nem sikerül lezárnunk úgy a meccsek végét, ahogy kellene. Az első félidőben, főleg első negyedben úgy játszottunk, ahogyan kellene, jól védekeztünk, jó energiával mentünk. Aztán a hazai csapat extra dobószázalékkal vissza tudott jönni a mérkőzésbe és a végén meg tudták nyerni a mérkőzést.


Dobástérkép
MVM-OSE Lions
Zalakeramia ZTE KK
MVM-OSE Lions
Zalakeramia ZTE KK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 4 12
Legtöbb egymás után szerzett pont 15 9
Vezetés váltás 15
Egyenlő eredmények száma 11
Csapat vezetési ideje 07:55 27:07
CSAPAT %
2p köz.
MVM-OSE Lions
Zalakeramia ZTE KK
63%
57%
2p ktáv.
MVM-OSE Lions
Zalakeramia ZTE KK
20%
50%
3p táv.
MVM-OSE Lions
Zalakeramia ZTE KK
54%
35%
1p bünt.
MVM-OSE Lions
Zalakeramia ZTE KK
85%
83%
MVM-OSE Lions Zalakeramia ZTE KK
Szerzett labda 8 8
Eladott labda 14 10
Lepattanó 24 28
Gólpassz 22 10
Fault 17 23
VAL 125 102
Statisztika
MVM-OSE Lions
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Ihring

Mario
X 19 3 4 75 1 1 100 2 4 50 6 9 67 5 6 83 2 1 3 2 3 0 7 10 0 0 34 35 14

Milisavljevic

Milos
X 12 0 1 0 0 1 0 2 6 33 2 8 25 6 6 100 3 0 3 1 1 2 4 6 0 0 19 29 2

Minchev

Yordan Dinkov
X 6 2 2 100 0 2 0 0 0 0 2 4 50 2 2 100 7 0 7 3 2 4 2 0 0 1 14 29 4

Burns

Elijah Ross
X 9 2 2 100 0 0 0 0 1 0 2 3 67 5 6 83 4 2 6 0 1 4 5 1 0 0 18 17 -1

Carev

Aleksej
X 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 1 0 0 0 -1 6 -4

Garamvölgyi

Ákos Tibor
5 2 2 100 0 0 0 0 1 0 2 3 67 1 2 50 2 1 3 0 1 2 1 1 2 0 9 25 7

Parrish

Alfred Brandon
21 0 1 0 0 1 0 7 9 78 7 11 64 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 18 24 3

Ruják

András Baldvin
4 1 3 33 0 0 0 0 1 0 1 4 25 2 2 100 1 0 1 0 3 2 1 3 0 0 3 20 -14

Mucza

Tamás
10 0 1 0 0 0 0 3 3 100 3 4 75 1 2 50 1 0 1 2 2 0 2 0 0 0 11 13 6

Dorogi

Gergő
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 -7

Tóth

Bence Miklós
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 86 10 16 63 1 5 20 14 26 54 25 47 53 22 26 85 20 4 24 8 14 17 23 22 2 1 125 200
Zalakeramia ZTE KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Wilson

Derrick
X 21 6 10 60 1 1 100 1 4 25 8 15 53 4 4 100 1 1 2 2 2 3 6 3 0 0 25 35 5

Barnett

Jordan Kahlil
X 7 1 6 17 0 0 0 1 6 17 2 12 17 2 2 100 2 1 3 3 2 3 2 0 1 0 4 25 -3

Németh

Ákos
X 7 2 2 100 0 0 0 0 3 0 2 5 40 3 3 100 3 1 4 1 1 1 2 2 0 0 12 22 -2

Horti

Bálint
X 5 1 3 33 0 0 0 0 1 0 1 4 25 3 4 75 1 2 3 0 1 4 2 0 0 1 5 15 1

Polster

Attila
X 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 -2 11 5

Guyton

Carlton
20 3 3 100 0 1 0 4 6 67 7 10 70 2 2 100 3 0 3 0 1 1 1 3 0 0 23 29 3

Harris

Chris
6 3 4 75 0 0 0 0 0 0 3 4 75 0 2 0 3 3 6 0 0 2 2 0 0 0 11 22 -5

Heron

Mustapha Jahhad
2 1 3 33 0 0 0 0 0 0 1 3 33 0 0 0 2 1 3 0 2 1 0 2 0 1 3 12 4

Bonifert

Bendegúz
8 2 2 100 0 0 0 1 2 50 3 4 75 1 1 100 0 0 0 1 1 4 2 0 0 0 9 10 -12

Révész

Ádám
3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 2 1 3 0 0 1 0 0 0 0 6 10 -4

Simó

Bence Zoltán
5 1 2 50 0 0 0 1 1 100 2 3 67 0 0 0 0 1 1 1 0 0 0 0 0 0 6 9 -2

Csuti

Kornél
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 84 20 35 57 1 2 50 9 26 35 30 63 48 15 18 83 17 11 28 8 10 23 17 10 1 2 102 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek