Hepp Kupa, Női- 2020/2021
2021. január 29. | 15:00
4. forduló
Szekszárd Városi Sportcsarnok
38 -57
(10-12, 17-16, 5-15, 6-14)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Drenyovszki Dániel , Dr. Szalóki Bence, Zahorán Kitti Mária (Téczely Tamás)

Hazai edző nyilatkozata
Hegedűs Péter : A mai napon sajnos egy kaviccsal sem találtunk volna bele az óceánba, 21%-os mezőnymutatóval nem lehet mérkőzést nyerni. Az első félidőben még tudtuk tartani magunkat, ám a második félidőre összerogytunk, nem volt olyan kulcsjátékosom, aki át tudta volna lendíteni a csapatot ezen a holtponton. Búslakodásra összességében nincs okunk, hiszen itt vagyunk a négyes döntőben – de holnap mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy jó szájízzel távozzunk.

Vendég edző nyilatkozata
Gedei Tibor : Örülök a győzelemnek a második félidőben 18 perc alatt 6 pontot kaptunk, ami magáért beszél, a védekezésünk végre összeállt, és megvalósítottuk azokat a célokat, amiket elterveztünk. Bár szűkebb kerettel érkeztünk, kevesebben vagyunk, mint szoktunk, de sikerült győzni, aminek nagyon örülök. Nagyon várjuk a folytatást, holnap a döntőben!


Dobástérkép
MTK-TFSE
BKG PRIMA
MTK-TFSE
BKG PRIMA
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
MTK-TFSE
BKG PRIMA
26%
39%
2p ktáv.
MTK-TFSE
BKG PRIMA
7%
50%
3p táv.
MTK-TFSE
BKG PRIMA
24%
29%
1p bünt.
MTK-TFSE
BKG PRIMA
50%
80%
MTK-TFSE BKG PRIMA
Szerzett labda 6 10
Eladott labda 13 11
Lepattanó 39 40
Gólpassz 11 7
Fault 17 15
VAL 45 87
Statisztika
MTK-TFSE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Király

Andrea
X 9 0 1 0 0 3 0 3 8 38 3 12 25 0 1 0 2 1 3 0 0 2 2 1 0 0 5 27 0

Miháczi

Diána
X 0 0 4 0 0 3 0 0 1 0 0 8 0 0 0 0 3 2 5 1 0 1 0 2 1 2 1 26 0

Benke

Sára
X 8 0 1 0 0 0 0 2 5 40 2 6 33 2 3 67 3 1 4 0 1 0 6 0 1 0 13 21 0

Dúl

Panka Dulcinea
X 0 0 1 0 0 0 0 0 3 0 0 4 0 0 0 0 1 1 2 1 3 1 0 0 0 0 -4 16 0

Munkácsi

Enikő Anett
X 2 1 3 33 0 0 0 0 2 0 1 5 20 0 0 0 4 2 6 1 0 1 1 0 0 0 6 15 0

Karlócai

Julianna
6 3 5 60 0 1 0 0 4 0 3 10 30 0 0 0 4 2 6 2 1 1 0 1 0 0 7 20 0

Szeitl

Vanessa
0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 3 3 0 1 0 0 -5 20 0

Szeli

Dorina
2 0 0 0 1 5 20 0 0 0 1 5 20 0 0 0 1 3 4 0 2 4 4 1 0 0 5 18 0

Dömötör

Petra
3 0 1 0 0 1 0 1 4 25 1 6 17 0 0 0 3 0 3 1 1 2 2 5 0 1 8 13 0

Sólyom

Sára
8 1 1 100 0 0 0 2 3 67 3 4 75 0 0 0 5 0 5 0 2 1 0 0 1 0 11 12 0

Burján

Laura
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 -1 9 0

Hanti

Daniella
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 3 0
Összesen 5 38 5 19 26 1 14 7 8 33 24 14 66 21 2 4 50 27 12 39 6 13 17 15 11 3 3 45 200
BKG PRIMA
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Aldazabal Berroa

Laura Solanch
X 19 5 9 56 1 2 50 0 0 0 6 11 55 7 8 88 16 4 20 0 4 3 8 1 2 0 40 34 0

Suppán

Anna
X 14 2 6 33 1 2 50 2 3 67 5 11 45 2 3 67 5 2 7 1 2 2 2 0 0 0 15 34 0

Raus

Vivien
X 11 1 4 25 0 0 0 3 9 33 4 13 31 0 0 0 1 1 2 3 0 2 0 2 0 1 9 33 0

Nyulasi

Barbara
X 4 1 4 25 1 1 100 0 0 0 2 5 40 0 0 0 1 0 1 2 1 5 0 2 0 1 5 22 0

Davis

Camesha Rochell
X 2 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 1 100 0 0 0 3 0 3 0 0 0 0 0 0 0 5 9 0

Bodnár

Fanni
0 0 2 0 0 1 0 0 1 0 0 4 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 1 0 0 1 -4 24 0

Lorántfyné Lakatos

Dóra Csilla
4 2 2 100 0 0 0 0 2 0 2 4 50 0 0 0 1 0 1 3 1 1 1 0 0 0 6 20 0

Pál

Szandra
3 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 3 4 75 4 0 4 0 2 1 4 2 1 0 9 20 0

Kenyeres

Anett Beáta
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 1 1 2 1 0 0 1 0 0 0 2 3 0

Varga

Anna Dorottya
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0

Sándorfi

Réka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 57 11 28 39 4 8 50 5 17 29 20 53 38 12 15 80 32 8 40 10 11 15 17 7 3 3 87 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek