Magyar Kupa, Női- 2020/2021
2021. február 28. | 17:00
3. forduló
Gabányi László Sportcsarnok
64-70
(14-18, 15-19, 19-12, 16-21)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Földházi Tamás Péter, Minár László Balázs, Varga-Záray Katalin (Dernei Gábor)

Hazai edző nyilatkozata
Csirke Ferenc : Büszke vagyok a csapatomra. Öt nap alatt három olyan mérkőzést játszottunk, amelyeket kitehetünk az ablakba, sajnos az érmet pont nem... A Szekszárd sok támadólepattanót szedett, de abból csak nyolc pontot dobott, tehát erre nem foghatjuk a vereséget. Körülbelül ötször támadhattunk egypontos hátrányban, ilyenkor kimaradtak az üres dobásaink, míg a túloldalon rendre betalált ellenfelünk. Mi is fáradtak voltunk, Kiss Virág csípősérüléssel bajlódik, de nem akarunk kifogásokat keresni. A lányoknak azt mondtam, most két napig nem nézhetnek kosárlabdát.

Vendég edző nyilatkozata
Zseljko Djokics : Biztos hasznos lesz, ami itt, a Magyar Kupában történt velünk. Nagyon boldog vagyok a bronzérem miatt, mert korábban még sosem lettem harmadik az MK-ban. Elismerésem a játékvezetőknek, akik hiba nélkül fújták le az egylabdás meccseket is. Fáradtak voltunk ezen a napon, a Sopron elleni mérkőzés sok érzelmet váltott ki belőlünk, mert álmodtunk a döntőről és a kupagyőzelemről, mint mindig. A PEAC-nál remekelt Sánta Petra és Wentzel Nóra, a mi oldalunkon meg kell dicsérnem Zele Dorinát, aki sérülten is visszaállt a harmadik negyedben és lendületet adott.

Hazai játékos nyilatkozata
Wentzel Nóra : Büszke vagyok a csapatra, mert többször vissza tudtunk jönni a mérkőzésbe, viszont nagyon csalódott vagyok, hogy nem sikerült érmet nyerni. Ez betudható a tapasztalatlanságnak, viszont a bajnokságra való építkezés szempontjából nagyon hasznos napokon vagyunk túl.

Vendég játékos nyilatkozata
Theodoreán Alexandra : Gratulálni szeretnék a PEAC-nak, mert egy végletekig kiélezett csata volt. Nagyon kemény mérkőzés volt, nüanszokon múlt a bronzérem sorsa. Helyén volt a szívünk, és egy vereség után is fel tudtunk állni. Most egy kis pihenő jön, hosszú menetelés volt.


CSAPAT %
2p köz.
PEAC-Pécs
KSC-Szekszárd
52%
57%
2p ktáv.
PEAC-Pécs
KSC-Szekszárd
25%
33%
3p táv.
PEAC-Pécs
KSC-Szekszárd
38%
23%
1p bünt.
PEAC-Pécs
KSC-Szekszárd
55%
87%
PEAC-Pécs KSC-Szekszárd
Szerzett labda 5 5
Eladott labda 10 9
Lepattanó 27 40
Gólpassz 18 18
Fault 21 20
VAL 86 105
VIDEÓK
Statisztika
PEAC-Pécs
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Wentzel

Nóra
X 23 3 7 43 2 3 67 4 5 80 9 15 60 1 2 50 4 2 6 1 2 2 6 3 0 1 30 35 0

Kiss

Virág
X 6 2 3 67 0 1 0 0 4 0 2 8 25 2 3 67 3 2 5 0 2 1 5 2 0 0 9 29 0

Szűcs

Réka
X 2 1 3 33 0 1 0 0 5 0 1 9 11 0 0 0 0 0 0 1 0 3 1 3 0 0 -1 28 0

Strautmane

Paula
X 5 1 2 50 0 0 0 1 4 25 2 6 33 0 0 0 1 1 2 0 1 3 0 3 1 0 6 27 0

Andusic

Tijana
X 10 3 5 60 1 5 20 0 0 0 4 10 40 2 2 100 4 1 5 0 3 4 4 1 1 0 12 27 0

Sarok

Nikolett
6 0 0 0 0 1 0 2 4 50 2 5 40 0 0 0 3 0 3 2 2 1 1 3 0 0 10 25 0

Sánta

Petra
11 1 1 100 0 1 0 3 4 75 4 6 67 0 2 0 2 1 3 1 0 5 2 2 0 0 15 19 0

Kaposi

Pálma
1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 50 2 1 3 0 0 2 1 1 0 0 5 10 0

Hegedűs

Rebeka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Habling

Lara
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Popovic

Milica
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 64 11 21 52 3 12 25 10 26 38 24 59 41 6 11 55 19 8 27 5 10 21 20 18 2 1 86 200
KSC-Szekszárd
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Studer

Ágnes
X 11 2 5 40 0 2 0 1 5 20 3 12 25 4 5 80 6 2 8 0 4 3 6 4 0 0 15 36 0

Gereben

Lívia
X 2 0 1 0 1 3 33 0 2 0 1 6 17 0 0 0 4 0 4 0 0 2 2 2 0 0 5 23 0

Goree

Cyesha Damian
X 10 4 4 100 0 2 0 0 1 0 4 7 57 2 2 100 2 2 4 1 1 2 2 1 0 0 14 22 0

Mc Call

Erica Angelyn
X 12 3 6 50 2 4 50 0 1 0 5 11 45 2 2 100 5 3 8 0 2 4 2 1 1 0 16 22 0

Theodoreán

Alexandra
X 3 0 1 0 0 0 0 1 4 25 1 5 20 0 0 0 1 0 1 2 0 3 2 3 0 0 7 21 0

Friskovec

Zala
15 1 1 100 1 1 100 3 6 50 5 8 63 2 2 100 5 1 6 1 2 2 2 2 0 1 21 30 0

Zele

Dorina
4 2 4 50 0 0 0 0 1 0 2 5 40 0 0 0 2 1 3 1 0 2 0 2 0 1 7 18 0

Krnjic

Sara
10 3 4 75 1 2 50 0 0 0 4 6 67 2 2 100 4 2 6 0 0 1 3 1 0 0 18 18 0

Bálint

Réka
3 1 2 50 0 1 0 0 2 0 1 5 20 1 2 50 0 0 0 0 0 1 2 2 0 0 2 10 0

Renczes

Rebeka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szabó

Fanni
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Miklós

Melinda
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 70 16 28 57 5 15 33 5 22 23 26 65 40 13 15 87 29 11 40 5 9 20 21 18 1 2 105 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Megyei szövetségek