Magyar Kupa, Női- 2020/2021
2021. február 26. | 17:30
2. forduló
Gabányi László Sportcsarnok
56-77
(20-33, 13-11, 9-17, 14-16)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Kapitány Gellért, dr. Mészáros Balázs, Goda László (Faidt Mihály)

Hazai edző nyilatkozata
Zseljko Djokiccs : Szomorú vagyok, hogy nem tudtuk felvenni a Sopron ritmusát, nem tudtunk alkalmazkodni a brusztolós kettő-kettő elleni játékához sem. A harmadik negyedben úgy éreztem, hogy visszajöhetünk a meccsbe, de túlságosan puhán védekeztünk. A statisztikai mutatókból egy lényeges dolgot szeretnék kiragadni. A Sopron huszonhárom gólpassza igazi csapatjátékot mutat, igazi remek edzői munka segítségével, amely Gáspár Dávid munkáját is dicséri.

Vendég edző nyilatkozata
Gáspár Dávid : Kemény mérkőzés volt, mindkét együttes brutális versenyszellemben játssza nemcsak a meccseit, hanem minden stábtag is ebben a szellemben dolgozik. Az első negyedben hiába dobtunk sok pontot, az nem tetszett, hogy rengeteg második esélyt adtunk a Szekszárdnak, nem zártunk ki saját palánkunk alatt. Ezek a dolgok apróságokon, odafigyelésen múlnak. Érzésem szerint végig kontroláltunk az összecsapást.

Hazai játékos nyilatkozata
Studer Ágnes : Nagyon készültünk erre a mérkőzésre, a pár héttel ezelőtti bajnoki meccs tanulságait, hibáit igyekeztünk levonni, kijavítani. Az első negyedben rengeteg pontot kaptunk, de éreztem, hogy visszajöhetünk még a meccsbe. A harmadik negyedbeli puha védekezésünknek és a Sopron gyorsindításos pontjainak köszönhetően, azonban szertefoszlottak álmaink. Vasárnap visszajövünk és megpróbáljuk megszerezni a bronzérmet.

Vendég játékos nyilatkozata
Jelena Brooks : Kemény mérkőzésre számítottunk, ez be is igazodott, hiszen minden meccsen erre kell felkészülnünk a Szekszárd ellen. Különösen figyelemre méltó volt második félidei védekezésünk, hiszen hatvan pont alatt sikert tartanunk ellenfelünket. Készülünk a döntőre.


CSAPAT %
2p köz.
KSC-Szekszárd
Sopron Basket
44%
55%
2p ktáv.
KSC-Szekszárd
Sopron Basket
18%
29%
3p táv.
KSC-Szekszárd
Sopron Basket
25%
32%
1p bünt.
KSC-Szekszárd
Sopron Basket
82%
94%
KSC-Szekszárd Sopron Basket
Szerzett labda 7 7
Eladott labda 10 11
Lepattanó 27 44
Gólpassz 10 23
Fault 19 21
VAL 69 128
VIDEÓK
Statisztika
KSC-Szekszárd
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Studer

Ágnes
X 18 1 4 25 2 6 33 2 5 40 5 15 33 6 7 86 4 0 4 3 3 2 5 5 0 2 21 38 0

Gereben

Lívia
X 5 2 5 40 0 2 0 0 1 0 2 8 25 1 1 100 0 2 2 0 1 0 5 1 0 3 6 31 0

Goree

Cyesha Damian
X 7 2 4 50 1 3 33 0 1 0 3 8 38 1 2 50 4 2 6 2 0 4 3 2 0 0 14 29 0

Mc Call

Erica Angelyn
X 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 3 1 4 1 1 3 0 0 0 1 2 23 0

Friskovec

Zala
X 0 0 2 0 0 1 0 0 1 0 0 4 0 0 0 0 0 1 1 0 0 1 0 1 0 2 -2 11 0

Krnjic

Sara
10 4 5 80 0 2 0 0 0 0 4 7 57 2 3 67 3 0 3 0 3 1 1 1 2 0 10 22 0

Bálint

Réka
11 2 2 100 0 1 0 1 4 25 3 7 43 4 4 100 1 0 1 0 1 4 6 0 0 0 13 18 0

Theodoreán

Alexandra
3 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 2 0 2 0 0 1 0 0 0 0 4 11 0

Miklós

Melinda
0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 0 0 2 0 0 0 0 -1 11 0

Zele

Dorina
2 1 4 25 0 0 0 0 1 0 1 5 20 0 0 0 1 2 3 1 1 1 1 0 0 0 2 6 0

Renczes

Rebeka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szabó

Fanni
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 56 12 27 44 3 17 18 4 16 25 19 60 32 14 17 82 19 8 27 7 10 19 21 10 2 8 69 200
Sopron Basket
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Brooks

Jelena
X 19 3 6 50 1 2 50 3 7 43 7 15 47 2 2 100 3 4 7 2 3 1 3 5 1 0 26 33 0

Dénesné Fegyverneky

Zsófia
X 2 0 1 0 1 3 33 0 1 0 1 5 20 0 0 0 4 0 4 1 1 0 0 6 1 1 9 32 0

Williams

Gabrielle Lisa
X 19 4 8 50 1 3 33 0 4 0 5 15 33 9 9 100 6 3 9 2 1 2 6 3 3 1 31 31 0

January

Briann Jolie
X 11 0 0 0 1 2 50 3 6 50 4 8 50 0 0 0 5 0 5 1 1 1 1 5 1 0 19 30 0

Határ

Bernadett
X 10 3 5 60 0 1 0 0 0 0 3 6 50 4 5 80 2 3 5 0 2 4 4 0 1 0 14 21 0

Krajisnik

Tina
14 5 7 71 0 0 0 1 1 100 6 8 75 1 1 100 8 2 10 1 0 4 5 0 1 0 29 19 0

Czukor

Dalma
0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 3 0 0 0 0 1 0 1 0 0 2 0 2 0 0 0 14 0

Walker

Megan Kayla
2 1 2 50 0 1 0 0 1 0 1 4 25 0 0 0 1 2 3 0 2 5 0 1 0 0 1 12 0

Varga

Alíz
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 0 1 0 0 -1 7 0

Varga

Sára
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0

Varga

Kamilla
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 77 16 29 55 4 14 29 7 22 32 27 65 42 16 17 94 30 14 44 7 11 21 19 23 8 2 128 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Megyei szövetségek