Magyar Kupa, Női- 2020/2021
2021. február 24. | 20:30
1. forduló
Gabányi László Sportcsarnok
53-88
(17-25, 8-26, 17-16, 11-21)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Söjtöry Tamás Ferenc, dr. Mészáros Balázs, Szilágyi Bálint (Farkas Zoltán)

Hazai edző nyilatkozata
Bódi Ferenc : Az ország – és Európa – egyik legjobb csapatával játszottunk, de realizálódott a papírforma. Végig volt tartásunk, emelet fővel jöhettünk le a parkettről. A Sopronnak sok sikert a bajnokságban és a kupában is, kollégámnak, Tursics Krisztiánnak jobbulást kívánok!

Vendég edző nyilatkozata
Gáspár Dávid : Gratulálok mindkét együttesnek! A mérkőzésnek voltak olyan periódusai, ahol láttam előrelépést. Az előző meccshez képest nagyobb ellenállásba ütköztünk, de jó úton haladunk. Készülünk a következő kihívásra.

Hazai játékos nyilatkozata
Horváth Bernadett : Nagyon büszke vagyok a csapatra, hogy meg tudtuk mutatni, hogy fel tudunk állni bizonyos helyzetekben még egy Sopron ellen is.

Vendég játékos nyilatkozata
Határ Bernadett : Gratulálok a Csatának, mert nem feltett kézzel jöttek ki a mérkőzésre, megmutatva, hogy nem azok, akik a legutóbbi mérkőzésünkön voltak. Védekezésben néha elfeledkeztünk magunkról, a támadójátékon is dolgoznunk kell, de megyünk tovább.


CSAPAT %
2p köz.
Ludovika-FCSM Csata
Sopron Basket
53%
63%
2p ktáv.
Ludovika-FCSM Csata
Sopron Basket
33%
40%
3p táv.
Ludovika-FCSM Csata
Sopron Basket
9%
18%
1p bünt.
Ludovika-FCSM Csata
Sopron Basket
82%
65%
Ludovika-FCSM Csata Sopron Basket
Szerzett labda 4 9
Eladott labda 12 5
Lepattanó 30 43
Gólpassz 13 24
Fault 22 18
VAL 67 141
VIDEÓK
Statisztika
Ludovika-FCSM Csata
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Zempare

Batabe
X 9 3 4 75 1 1 100 0 3 0 4 8 50 1 3 33 8 2 10 1 2 3 2 2 0 1 16 34 0

Horváth

Bernadett Katalin
X 9 3 6 50 0 0 0 1 5 20 4 11 36 0 0 0 0 0 0 0 1 2 1 3 0 0 5 29 0

Lelik

Réka
X 6 3 6 50 0 1 0 0 4 0 3 11 27 0 0 0 2 1 3 2 2 5 3 2 0 1 6 26 0

Mányoky

Réka
X 4 2 3 67 0 0 0 0 1 0 2 4 50 0 0 0 6 0 6 1 0 3 1 1 1 0 12 24 0

Hegedűs

Janka
X 2 0 3 0 0 0 0 0 1 0 0 4 0 2 2 100 1 1 2 0 0 2 1 2 0 0 3 20 0

James

Dejza Ujagar
8 4 6 67 0 1 0 0 2 0 4 9 44 0 0 0 4 0 4 0 3 2 2 1 0 0 7 23 0

Böröndy

Vivien
6 0 0 0 1 3 33 0 1 0 1 4 25 4 4 100 4 0 4 0 3 3 5 1 0 0 10 16 0

Angyal

Barbara
5 1 3 33 0 0 0 1 3 33 2 6 33 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 0 0 1 3 9 0

Gyöngyösi

Janka
2 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 2 50 0 0 0 1 0 1 0 1 0 0 0 1 1 2 8 0

Balogh

Liza
2 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 2 2 100 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 2 8 0

Angyal

Nikolett
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 3 0

Toman

Petra
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 53 17 32 53 2 6 33 2 22 9 21 60 35 9 11 82 26 4 30 4 12 22 18 13 2 4 67 200
Sopron Basket
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Czukor

Dalma
X 0 0 2 0 0 1 0 0 1 0 0 4 0 0 0 0 5 0 5 2 1 2 0 3 0 1 5 23 0

Határ

Bernadett
X 18 8 8 100 0 0 0 0 0 0 8 8 100 2 3 67 6 5 11 0 0 1 4 1 2 0 35 22 0

Brooks

Jelena
X 15 5 7 71 1 1 100 1 3 33 7 11 64 0 0 0 3 2 5 3 1 2 3 2 0 0 23 20 0

Williams

Gabrielle Lisa
X 15 3 5 60 2 4 50 1 3 33 6 12 50 2 2 100 1 0 1 1 0 2 2 2 0 0 15 19 0

January

Briann Jolie
X 7 2 4 50 0 2 0 0 1 0 2 7 29 3 4 75 2 0 2 1 2 1 3 4 0 1 9 17 0

Dénesné Fegyverneky

Zsófia
4 2 4 50 0 1 0 0 3 0 2 8 25 0 0 0 2 0 2 0 1 1 4 8 0 0 11 20 0

Varga

Alíz
2 1 2 50 0 0 0 0 1 0 1 3 33 0 0 0 6 2 8 1 0 3 0 2 0 0 11 20 0

Walker

Megan Kayla
17 5 6 83 0 0 0 1 3 33 6 9 67 4 8 50 3 0 3 1 0 1 5 0 2 0 21 20 0

Krajisnik

Tina
6 3 8 38 0 0 0 0 1 0 3 9 33 0 0 0 4 1 5 0 0 1 1 0 0 0 6 18 0

Varga

Sára
4 1 2 50 1 1 100 0 1 0 2 4 50 0 0 0 1 0 1 0 0 3 0 2 0 0 5 17 0

Varga

Kamilla
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 4 0
Összesen 5 88 30 48 63 4 10 40 3 17 18 37 75 49 11 17 65 33 10 43 9 5 18 22 24 4 2 141 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Megyei szövetségek