Magyar Kupa, Női- 2020/2021
2021. február 24. | 15:30
1. forduló
Gabányi László Sportcsarnok
71 -74
(9-17, 24-18, 25-15, 13-24)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Győrffy Pál Attila, Nagy Viktor, Pozsonyi László (Schäffer Béla Róbert)

Hazai edző nyilatkozata
Iványi Dalma : Én is szeretnék gratulálni a Diósgyőrnek, mert ha a mérkőzés egészét nézzük, sokkal okosabban játszottak. Sajnálom, mert úgy gondolom, hogy rengeteg energiát fektettünk ebbe a mérkőzésbe, de bebizonyosodott, hogy ha nem vagyunk ott 100%-osan fejben az elejétől a végéig, akkor nem tudunk mérkőzést nyerni, főleg nem olyan jó csapatok ellen, mint a DVTK. Le kell vonni a tanulságokat, ahogy Ági mondta, nem szabad lehajtani a fejünket, ki kell javítanunk azokat a hibákat, amikkel esélyt adtunk az ellenfélnek, hogy visszajöjjön a meccsbe. A Diósgyőrnek további szép kupaszereplést kívánok!

Vendég edző nyilatkozata
Földi Attila : Nagyon jó mérkőzés volt egy nagyon jó csapat ellen, a Győr idén igazán szimpatikus együttes lett. Idén már kétszer alulmaradtunk a Győr ellen, úgy gondolom, ez plusz motivációt adott nekünk, be akartuk bizonyítani, hogy tudunk nyerni ellenük. Ma egy kicsit fegyelmezettebbek voltunk, a harciasságunk már meccsek óta a helyén van, ma koncentrációban is hozzá tudtunk adni annyit, hogy siker legyen a vége. Amilyen helyzetben voltunk mi a Győr ellen, olyan helyzetben lesz a Pécs ellenünk, kétszer kikaptak tőlünk az alapszakaszban, és biztosan mindent meg fognak tenni, hogy legyőzzenek minket.

Hazai játékos nyilatkozata
Török Ágnes : Gratulálok a Diósgyőrnek, nagyon szoros mérkőzésen maradtunk alul. Hullámzó mérkőzés volt, és sajnos a meccsvégi mélypontot mi kezeltük rosszabbul. Ennek ellenére úgy gondolom, nincs miért szégyenkeznünk, még egyszer gratulálok a DVTK-nak, és sok sikert kívánok nekik a kupában.

Vendég játékos nyilatkozata
Medgyessy Dóra : Tudtuk, hogy a Győr egy nagyon erős csapat, és hogy nehéz dolgunk lesz. 40 percen keresztül nem adtuk fel, végig fókuszáltunk, és hajtottunk a végsőkig. Nagyon büszke vagyok a csapattársaimra, mert mindig volt valaki, aki átlendítette a csapatot a holtponton. Sikerült megvalósítanunk, amit elterveztünk, úgyhogy köszönöm mindenkinek!


Dobástérkép
UNI Győr MÉLY-ÚT
Aluinvent DVTK
UNI Győr MÉLY-ÚT
Aluinvent DVTK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
UNI Győr MÉLY-ÚT
Aluinvent DVTK
37%
38%
2p ktáv.
UNI Győr MÉLY-ÚT
Aluinvent DVTK
29%
69%
3p táv.
UNI Győr MÉLY-ÚT
Aluinvent DVTK
32%
40%
1p bünt.
UNI Győr MÉLY-ÚT
Aluinvent DVTK
68%
59%
UNI Győr MÉLY-ÚT Aluinvent DVTK
Szerzett labda 7 4
Eladott labda 13 10
Lepattanó 47 36
Gólpassz 13 22
Fault 18 22
VAL 94 104
Statisztika
UNI Győr MÉLY-ÚT
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Kiesel

Brianna
X 20 6 16 38 2 3 67 1 4 25 9 23 39 1 2 50 5 1 6 1 1 2 3 5 0 1 19 40 0

Török

Ágnes Zsuzsanna
X 18 2 4 50 1 2 50 3 10 30 6 16 38 3 3 100 6 1 7 1 2 3 4 2 0 0 20 37 0

Dubei

Debóra Franciska
X 6 0 3 0 0 4 0 2 7 29 2 14 14 0 0 0 5 2 7 1 1 0 1 0 2 1 4 29 0

Mompremier

Beatrice
X 8 2 3 67 0 1 0 0 0 0 2 4 50 4 8 50 8 7 15 1 7 3 9 2 0 0 22 29 0

Dombai

Réka
X 12 1 3 33 0 2 0 2 2 100 3 7 43 4 4 100 2 2 4 2 1 4 2 2 0 0 17 21 0

Weninger

Virág
3 1 3 33 0 1 0 0 2 0 1 6 17 1 2 50 3 2 5 1 1 2 2 1 0 1 5 23 0

Barnai

Judit Eszter
2 1 3 33 0 0 0 0 0 0 1 3 33 0 0 0 1 2 3 0 0 0 1 0 0 0 4 11 0

Lass

Kadri-Ann
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 7 0

Varga

Zsófia
2 0 0 0 1 1 100 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0 1 0 0 3 3 0

Révész

Boróka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kéita

Aya Júlia
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Mansaré

Anna Manty
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 71 13 35 37 4 14 29 8 25 32 25 74 34 13 19 68 30 17 47 7 13 18 22 13 2 3 94 200
Aluinvent DVTK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Kravjánszki-Medgyessy

Dóra
X 16 2 2 100 0 1 0 3 5 60 5 8 63 3 6 50 3 0 3 0 3 4 8 10 0 0 28 39 0

Keyona Lavette

Hayes
X 27 5 16 31 3 3 100 2 2 100 10 21 48 5 7 71 10 5 15 4 1 3 5 2 0 1 39 37 0

Pusztai

Petra Panna
X 0 0 3 0 0 0 0 0 3 0 0 6 0 0 0 0 3 1 4 0 1 1 0 4 0 1 1 33 0

Aho

Nina Daniella
X 7 2 3 67 0 0 0 1 2 50 3 5 60 0 0 0 3 0 3 0 0 2 2 3 1 0 14 27 0

Mokango Modiri

Chanel
X 8 1 2 50 3 4 75 0 2 0 4 8 50 0 0 0 4 0 4 0 1 3 1 0 1 0 9 22 0

Kányási

Veronika
6 1 4 25 1 1 100 0 1 0 2 6 33 2 2 100 0 1 1 0 1 4 1 2 1 0 6 20 0

Kiss

Angelika
10 3 7 43 2 4 50 0 0 0 5 11 45 0 2 0 6 0 6 0 3 3 1 1 0 0 7 19 0

Tóth

Franka Emilia
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 3 0

Frindt

Nikolett
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0

Bacsó

Zsófia
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Vég-Dudás

Anna
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Montai-Vukov

Szonja
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 74 14 37 38 9 13 69 6 15 40 29 65 45 10 17 59 29 7 36 4 10 22 18 22 3 2 104 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek