Női Amatőr NB I. Zöld csoport- 2020/2021
2020. október 31. | 19:00
5. forduló
Szigetszentmiklós Városi Sportcsarnok
58 -72
(9-22, 17-16, 15-13, 17-21)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Sértő Róbert, Káré Gergő

Hazai edző nyilatkozata
Csuba Attila : Az ellenfél jóval rutinosabb ebben a bajnokságban, mint mi. Ez az első negyeden sajnos meg is látszott. Jól kezdtünk, de azután egy nagyobb előnyre tettek szert. A 2.-3.-4. negyed teljesen vállalható volt és nagyon szépen dolgoztak a lányok. Továbbra is csökkentenünk kell az eladott labdák számát és az elzárás-levállás védésére kell jobban figyelnünk. Gratulálok a Dávid Kornél Akadémia csapatának!

Vendég edző nyilatkozata
Bukics Zsolt : Az első félidő hellyel-közzel egészen jó játékot hozott. Amit viszont a csapatom a második félidőben a pályára kitett az nagyon gyenge volt. A szezon leggyengébb játékát produkáltuk, mind támadásban, mind védekezésben. Ezen mindenféleképpen kell a későbbiekben változtatnunk! Szeretnék gratulálni az ellenfélnek a lelkes játékához!


Dobástérkép
BKG Príma II.
Dávid Kornél KA
BKG Príma II.
Dávid Kornél KA
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
BKG Príma II.
Dávid Kornél KA
47%
53%
2p ktáv.
BKG Príma II.
Dávid Kornél KA
15%
33%
3p táv.
BKG Príma II.
Dávid Kornél KA
44%
33%
1p bünt.
BKG Príma II.
Dávid Kornél KA
50%
65%
BKG Príma II. Dávid Kornél KA
Szerzett labda 11 10
Eladott labda 20 21
Lepattanó 26 40
Gólpassz 14 18
Fault 11 9
VAL 58 99
Statisztika
BKG Príma II.
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Molnár

Flóra
X 7 2 2 100 0 2 0 1 5 20 3 9 33 0 0 0 1 0 1 2 4 1 1 4 1 0 6 36 0

Levente

Zsófia Katalin
X 15 6 10 60 0 3 0 0 1 0 6 14 43 3 3 100 3 1 4 1 3 2 2 2 0 3 13 35 0

Kovács

Virág
X 15 0 3 0 0 2 0 5 9 56 5 14 36 0 2 0 0 1 1 1 3 2 1 2 0 2 6 34 0

Horváth

Boglárka
X 6 2 7 29 0 2 0 0 0 0 2 9 22 2 2 100 4 0 4 0 3 1 2 0 0 3 2 22 0

Pandur

Réka
X 4 1 3 33 1 1 100 0 0 0 2 4 50 0 0 0 4 2 6 1 1 1 0 1 0 1 9 18 0

Kapi

Boglárka Vivien
9 3 3 100 0 0 0 1 1 100 4 4 100 0 3 0 0 0 0 4 5 1 2 4 0 0 11 19 0

Soós

Lili
0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 4 0 4 1 0 1 1 0 0 0 4 13 0

Orbán

Rebeka Nóra
2 0 1 0 1 1 100 0 0 0 1 2 50 0 0 0 6 0 6 0 1 1 0 0 0 0 6 12 0

Al-Ariki

Mariam Mohamed
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 5 0

Abou-Namouss

Leila
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 5 0

Ágics

Barbara Dóra
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 1 0

Deli

Dóra
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 58 14 30 47 2 13 15 7 16 44 23 59 39 5 10 50 22 4 26 11 20 11 9 14 1 9 58 200
Dávid Kornél KA
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Nagy

Dorottya
X 14 2 5 40 2 5 40 1 1 100 5 11 45 3 4 75 1 2 3 1 1 1 2 3 0 0 15 29 0

Tamás

Jázmin
X 16 6 9 67 0 2 0 0 2 0 6 13 46 4 5 80 7 2 9 5 3 3 3 0 4 0 26 29 0

Szőke

Cintia Fanni
X 7 0 3 0 0 0 0 2 4 50 2 7 29 1 2 50 1 1 2 0 5 1 1 5 0 0 4 27 0

Ehmann

Dalma
X 11 5 9 56 0 1 0 0 0 0 5 10 50 1 3 33 4 2 6 0 4 1 2 1 4 0 13 22 0

Vas

Viktória
X 2 1 1 100 0 1 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 2 0 0 4 8 0

Németh

Bíborka
10 4 6 67 1 1 100 0 0 0 5 7 71 0 0 0 8 0 8 1 3 1 0 2 0 0 16 27 0

Vas

Beatrix
0 0 2 0 0 1 0 0 1 0 0 4 0 0 2 0 3 3 6 2 1 0 1 3 0 1 5 21 0

Szabó

Eszter
8 2 3 67 1 1 100 0 0 0 3 4 75 2 2 100 3 1 4 0 1 1 1 0 0 0 11 16 0

Dávid

Mia Aletta
4 1 2 50 0 0 0 0 1 0 1 3 33 2 2 100 1 1 2 0 2 1 1 2 0 0 5 14 0

Ugrics

Blanka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 1 0 0 7 0
Összesen 5 72 21 40 53 4 12 33 3 9 33 28 61 46 13 20 65 28 12 40 10 21 9 11 18 9 1 99 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek