Női Amatőr NB I. Piros csoport- 2020/2021
2021. április 9. | 16:45
24. forduló
Bauer Rudolf Egyetemi Sportcsarnok
40 -89
(14-27, 4-19, 9-18, 13-25)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Tóth Bence, Magyari Viktor

Hazai edző nyilatkozata
Ábrahám Márta : Hiányos kerettel vágtunk neki ennek találkozónak, de megvolt a magunk kis feladata és célkitűzése, amit hellyel-közzel meg is tudunk valósítani. Az első negyedbeli stabilitást szeszélyesség követte, ami az eredményen is meglátszott. Fizikai fölényét az ellenfelünk festéken kívül és belül is jól tudta érvényesíteni, de mindehhez mi is kellettünk, főként az első félidőben, amikor rengeteg "and 1" -t engedtünk Nekik. A második félidőben a tisztes helytállásért küzdöttünk, a jó momentumok mellett viszont sok olyan hibát vétettünk, ami nem az ellenfél fizikai fölényén, vagy rutinján múlt, hanem a mi rossz döntéseinken.

Vendég edző nyilatkozata
Gedei Tibor : örülök a győzelmért és, hogy mindenki játszhatott.Van még hátra hét mérkőzés és haladunk a céljaink felé


Dobástérkép
UNI-Győr Szese
BKG DSE
UNI-Győr Szese
BKG DSE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
UNI-Győr Szese
BKG DSE
27%
68%
2p ktáv.
UNI-Győr Szese
BKG DSE
29%
50%
3p táv.
UNI-Győr Szese
BKG DSE
22%
19%
1p bünt.
UNI-Győr Szese
BKG DSE
75%
80%
UNI-Győr Szese BKG DSE
Szerzett labda 6 15
Eladott labda 23 13
Lepattanó 28 42
Gólpassz 9 16
Fault 23 16
VAL 32 141
Statisztika
UNI-Győr Szese
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Bánszegi

Borbála
X 8 3 9 33 0 0 0 0 0 0 3 9 33 2 4 50 4 1 5 0 3 1 4 0 0 1 6 36 0

Baffy

Fanni
X 10 0 3 0 2 4 50 2 7 29 4 14 29 0 0 0 4 1 5 2 4 1 2 1 0 1 6 35 0

Rozmán

Lilla Anna
X 6 1 2 50 2 7 29 0 4 0 3 13 23 0 0 0 5 0 5 1 7 5 5 6 0 0 6 35 0

Ferenczi

Kata
X 9 1 3 33 1 3 33 1 4 25 3 10 30 2 2 100 1 1 2 1 3 3 2 0 0 1 4 26 0

Mihály

Emma
X 0 0 0 0 0 3 0 0 2 0 0 5 0 0 0 0 1 0 1 1 0 2 1 0 0 0 -2 17 0

Bogdán

Réka Anna
5 1 5 20 0 0 0 1 1 100 2 6 33 0 0 0 2 1 3 1 2 2 0 0 0 0 3 17 0

Varga

Réka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 2 0 0 2 0 0 0 0 2 12 0

Jakubovics

Dóra
2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 2 100 1 1 2 0 2 4 1 1 0 0 4 9 0

Holló

Evelin
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 1 3 1 0 0 0 1 7 0

Bognár

Kinga
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 0 1 0 0 1 0 0 2 6 0
Összesen 5 40 6 22 27 5 17 29 4 18 22 15 57 26 6 8 75 22 6 28 6 23 23 16 9 0 3 32 200
BKG DSE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Suppán

Anna
X 24 4 6 67 2 2 100 2 5 40 8 13 62 6 6 100 4 1 5 5 1 2 4 1 0 0 33 28 0

Davis

Camesha Rochell
X 15 5 10 50 1 2 50 0 0 0 6 12 50 3 3 100 9 4 13 2 2 0 4 3 0 0 29 25 0

Varga

Anna Dorottya
X 8 3 3 100 1 1 100 0 3 0 4 7 57 0 0 0 2 0 2 3 1 2 1 4 0 0 14 25 0

Raus

Vivien
X 8 2 4 50 0 0 0 1 3 33 3 7 43 1 2 50 2 0 2 1 1 3 2 1 0 0 8 24 0

Nyulasi

Barbara
X 8 2 2 100 0 0 0 0 1 0 2 3 67 4 6 67 4 1 5 3 0 3 5 1 1 0 20 23 0

Aldazabal Berroa

Laura Solanch
19 7 10 70 0 1 0 0 0 0 7 11 64 5 6 83 10 2 12 1 3 3 4 1 1 0 30 22 0

Kenyeres

Anett Beáta
6 3 3 100 0 0 0 0 1 0 3 4 75 0 0 0 0 0 0 0 3 0 1 2 0 0 5 21 0

Lorántfyné Lakatos

Dóra Csilla
0 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 3 0 0 0 0 2 0 2 0 2 3 0 1 1 0 -1 19 0

Pál

Szandra
1 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 2 0 1 2 50 1 0 1 0 0 0 2 2 0 0 3 13 0
Összesen 5 89 26 38 68 4 8 50 3 16 19 33 62 53 20 25 80 34 8 42 15 13 16 23 16 3 0 141 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek