Tippmix Női NB I. A csoport- 2020/2021
2021. január 12. | 18:00
17. forduló
Lauber Dezső Sportcsarnok
53 -72
(17-26, 12-28, 17-11, 7-7)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Tőzsér Dénes Kelemen, Pozsonyi László, Major Ádám (Fekete László)

Hazai edző nyilatkozata
Csirke Ferenc : A 8-9. perctől kezdve nem igazán forgott veszélyben a Sopron győzelme, de hát mégis egy Euroliga Final Fourra esélyes csapatról beszélünk. Amiben idén jók voltunk, a védekezés, az a puhaságunk miatt az első félidőben nem működött. Ezt kellett a félidőben megbeszélni a lányokkal, hogy akárhogy támadunk is, a védekezésünk nem eshet szét. Örömmel láttam, hogy a második félidőben már a megfelelő keménységgel játszottunk.

Vendég edző nyilatkozata
Gáspár Dávid : Két ellentétes félidőt játszottunk. Támadásban volt leginkább érzékelhető, hogy a második félidőben ritmusunkat vesztettük. Az első félidő támadójátékával elégedett vagyok, és összességében a védekezéssel is.

Hazai játékos nyilatkozata
Wentzel Nóra : A második félidőben nagyon jól védekeztünk, és büszke vagyok a csapatra, hogy a összesen tizennyolc pontot tudott dobni nekünk a Sopron. A saját dobóformám viszont meglehetősen zavar, de próbálom túltenni magam rajta.

Vendég játékos nyilatkozata
Fegyverneky Zsófia : Nagyon örülök a győzelemnek! Kemény mérkőzésre számítottunk, készültünk is a PEAC-ra, azt gondolom, hogy nagyon jó kosárlabdát játszanak. Nagyjából azt is kaptuk, amit vártunk.


Dobástérkép
PEAC-Pécs
Sopron Basket
PEAC-Pécs
Sopron Basket
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
PEAC-Pécs
Sopron Basket
50%
54%
2p ktáv.
PEAC-Pécs
Sopron Basket
25%
60%
3p táv.
PEAC-Pécs
Sopron Basket
22%
32%
1p bünt.
PEAC-Pécs
Sopron Basket
71%
92%
PEAC-Pécs Sopron Basket
Szerzett labda 4 12
Eladott labda 16 10
Lepattanó 32 29
Gólpassz 15 17
Fault 16 17
VAL 69 104
Statisztika
PEAC-Pécs
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Kiss

Virág
X 15 5 11 45 0 0 0 1 5 20 6 16 38 2 3 67 6 3 9 0 3 1 5 2 1 0 18 34 0

Wentzel

Nóra
X 6 1 4 25 2 5 40 0 1 0 3 10 30 0 0 0 2 0 2 1 2 3 0 3 0 0 3 32 0

Szűcs

Réka
X 10 5 5 100 0 1 0 0 5 0 5 11 45 0 0 0 3 0 3 1 1 3 2 3 0 0 12 32 0

Strautmane

Paula
X 6 0 1 0 0 0 0 2 4 50 2 5 40 0 0 0 3 0 3 1 3 4 3 2 1 0 10 27 0

Andusic

Tijana
X 8 3 4 75 0 1 0 0 0 0 3 5 60 2 2 100 8 0 8 0 3 2 3 1 0 0 15 25 0

Sarok

Nikolett
4 0 1 0 0 1 0 1 3 33 1 5 20 1 2 50 1 1 2 1 2 2 4 2 0 0 6 29 0

Kaposi

Pálma
4 2 5 40 0 0 0 0 0 0 2 5 40 0 0 0 2 2 4 0 2 1 0 0 0 0 3 12 0

Sánta

Petra
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 2 0 0 2 7 0

Habling

Lara
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0

Popovic

Milica
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Hegedűs

Rebeka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Szűcs

Luca Gabriella
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 53 16 32 50 2 8 25 4 18 22 22 58 38 5 7 71 26 6 32 4 16 16 17 15 2 0 69 200
Sopron Basket
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

January

Briann
X 12 2 3 67 2 3 67 1 4 25 5 10 50 1 1 100 1 0 1 2 2 0 4 2 0 0 14 28 0

Krajisnik

Tina
X 18 4 9 44 2 2 100 0 0 0 6 11 55 6 6 100 8 4 12 1 0 2 6 0 0 0 32 27 0

Brooks

Jelena
X 5 1 4 25 0 1 0 1 3 33 2 8 25 0 0 0 2 0 2 0 0 4 2 2 0 0 5 23 0

Williams

Gabrielle
X 12 3 4 75 1 1 100 0 3 0 4 8 50 4 5 80 2 0 2 4 2 0 3 2 0 1 16 22 0

Varga

Sára
X 3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0 0 7 15 0

WALKER

MEGAN KAYLA
7 2 2 100 0 1 0 1 4 25 3 7 43 0 0 0 4 1 5 1 1 2 0 3 0 0 11 27 0

Dénesné Fegyverneky

Zsófia
10 2 3 67 0 1 0 2 3 67 4 7 57 0 0 0 4 0 4 0 0 1 0 3 0 1 14 26 0

Varga

Alíz
2 0 1 0 1 1 100 0 2 0 1 4 25 0 0 0 3 0 3 1 2 4 1 0 0 0 2 17 0

Czukor

Dalma
3 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 0 0 0 3 3 4 0 1 0 0 3 15 0

Varga

Kamilla
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Pfeiffer

Virág Angyalka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 72 14 26 54 6 10 60 7 22 32 27 58 47 11 12 92 24 5 29 12 10 17 16 17 0 2 104 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek