Tippmix Női NB I. A csoport- 2020/2021
2020. november 16. | 18:00
9. forduló
Zalaegerszegi Városi Sportcsarnok
47 -104
(16-37, 7-25, 12-22, 12-20)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Csabai-Kaskötő Brigitta, Varga-Záray Katalin, Horváth Csongor Béla (Gorka Szabolcs Zsombor)

Hazai edző nyilatkozata
Ambrus Péter : Olyan helytállást mutattak a lányok az elmúlt meccsen, ami bizakodásra adhatott okot. Ezt az első félidőben csak nyomokban láthattuk. A másodikban viszont megértették a lányok, hogy mik azok az elvek, amiket látni szeretnénk védekezésben. Javultunk és így a támadásainkat is gördülékenyebben tudtuk vezetni és helyzetig tudtunk játszani ebben látom a mai meccs pozitívumát. Készülünk a PEAC ellen.

Vendég edző nyilatkozata
Gáspár Dávid : Nem vagyunk teljesen túl ezen a nehéz időszakon, hiszen többen még lábadoznak, vagy küzdenek a betegséggel. Folyamatos alkalmazkodást igényelt a stábtól és a játékosoktól is. Megpróbáltuk ebből kihozni a maximumot, de egyértelmű jelei vannak, hogy a játékunk akadozott és nem is a megszokott szerkezetben játszottunk. A következő időszakot is az építkezés fogja meghatározni, hogy felhozzuk azokat a játékosokat, akik le vannak maradva a kihagyások miatt és emellett a játékunkat is folyamatosan építgetjük. Ez úgy gondolom még hosszú folyamat lesz.

Hazai játékos nyilatkozata
Kulcsár Bianka : Az volt a célunk, hogy tisztességgel helytálljunk a Sopron ellen. Ez talán a második félidőben jobban sikerült. A védekezésünknek még sokat kell javulni, azon dolgozunk, hogy ez így legyen.

Vendég játékos nyilatkozata
Gabrielle Williams : Van még min dolgoznunk, egy hónapos szünet után ez nem meglepő. Napról napra szeretnénk jobbak lenni. Sok jó dolgot csináltunk a meccsen, de kijöttek a hibák is, amiket javítanunk kell.


Dobástérkép
ZTE NKK
Sopron Basket
ZTE NKK
Sopron Basket
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
ZTE NKK
Sopron Basket
38%
75%
2p ktáv.
ZTE NKK
Sopron Basket
45%
43%
3p táv.
ZTE NKK
Sopron Basket
32%
45%
1p bünt.
ZTE NKK
Sopron Basket
75%
100%
ZTE NKK Sopron Basket
Szerzett labda 7 18
Eladott labda 24 10
Lepattanó 22 26
Gólpassz 9 26
Fault 19 9
VAL 37 162
Statisztika
ZTE NKK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Kulcsár

Bianka
X 14 0 1 0 4 7 57 2 2 100 6 10 60 0 0 0 1 2 3 2 2 3 0 0 0 0 13 37 0

Mányoky

Judit Eszter
X 3 1 2 50 0 1 0 0 4 0 1 7 14 1 2 50 6 0 6 0 1 4 3 6 0 1 10 36 0

Dzombeta

Miljana
X 16 4 9 44 1 1 100 2 6 33 7 16 44 0 0 0 4 0 4 3 9 1 2 2 0 1 9 36 0

Szabó

Petra Judit
X 6 2 6 33 0 1 0 0 1 0 2 8 25 2 2 100 5 3 8 0 3 3 3 0 0 1 8 22 0

Horváth

Fruzsina
X 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 2 4 0 0 0 1 -3 15 0

Dömötör

Dorina
3 0 1 0 0 1 0 1 3 33 1 5 20 0 0 0 0 1 1 1 1 3 1 0 0 1 1 22 0

Úr

Boglárka
3 0 0 0 0 0 0 1 3 33 1 3 33 0 0 0 0 0 0 1 4 1 0 1 0 0 -1 17 0

Horváth

Fanni
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 0 11 0

Németh

Kincső Boglárka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0

Szabó

Kinga
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Tuchscherer

Deanna
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Chroméj

Hajnalka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 47 8 21 38 5 11 45 6 19 32 19 51 37 3 4 75 16 6 22 7 24 19 9 9 0 5 37 200
Sopron Basket
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Pfeiffer

Virág Angyalka
X 9 1 5 20 0 0 0 2 4 50 3 9 33 1 1 100 1 1 2 4 0 0 1 5 0 0 15 35 0

WALKER

MEGAN KAYLA
X 18 6 9 67 0 0 0 2 4 50 8 13 62 0 0 0 3 2 5 1 1 3 0 1 2 0 21 32 0

January

Briann
X 14 2 2 100 1 3 33 1 3 33 4 8 50 5 5 100 1 1 2 3 3 0 6 5 0 0 23 31 0

Williams

Gabrielle
X 24 5 6 83 0 1 0 3 3 100 8 10 80 5 5 100 5 0 5 3 3 0 4 3 2 0 36 24 0

Brooks

Jelena
X 24 11 11 100 0 0 0 0 1 0 11 12 92 2 2 100 5 1 6 2 0 2 3 0 0 0 34 23 0

Czukor

Dalma
5 0 0 0 0 1 0 1 4 25 1 5 20 2 2 100 2 1 3 4 1 1 1 5 1 0 14 21 0

Dénesné Fegyverneky

Zsófia
10 2 3 67 2 2 100 0 0 0 4 5 80 2 2 100 2 0 2 0 2 0 2 6 0 0 17 20 0

Kocsis

Fanni Dóra
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 0 1 1 0 3 0 1 0 0 2 14 0
Összesen 5 104 27 36 75 3 7 43 9 20 45 39 63 62 17 17 100 20 6 26 18 10 9 17 26 5 0 162 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek