Tippmix Női NB I. A csoport- 2020/2021
2020. október 3. | 16:00
1. forduló
Gabányi László Sportcsarnok
68-73
(22-17, 15-22, 11-18, 20-16)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Rácz Zsolt Róbert, Varga-Záray Katalin, Horváth Csongor Béla (Fekete László)

Hazai edző nyilatkozata
Balogh Judit : Egy meccset már megnyertünk, ez a vírusteszt volt, ez volt a második, ezt most elvesztettük. De ha ilyen pepitába megyünk, hogy egy győzelem, egy vereség, akkor én nagyon elégedett leszek. Mindenki minden mérkőzésen úgy lép pályára, hogy győzni szeretne, ebben a bajnokságban fokozottan is igaz, hoyg mindenki elhiszi majd, hogy képes bárkit legyőzni – és miért ne sikerülhetne?

Vendég edző nyilatkozata
Földi Attila : Az első mérkőzések mindig ilyen döcögősek, ez most hatványozottan igaz volt, hogy ennyi idő után lép mindenki pályára. Mi egy relatíve új csapat vagyunk, még bőven alakulunk, nehéz körülmények mellett készültünk. Egyetlen egy célunk volt, hogy megszerezzük a győzelmet, ez sikerült, dolgozunk tovább, hogy javuljunk.

Hazai játékos nyilatkozata
Czank Tímea : Egy pillanatig sem adtuk fel, akkor sem, amikor a Miskolc elment 11 ponttal. Azt hiszem, ha egy kicsit pontosabbak vagyunk, néhány büntetőt és még egy-két ziccert bedobtunk volna, akkor ez a meccs másként is alakult volna, de azt gondolom, jó úton vagyunk.

Vendég játékos nyilatkozata
Pusztai Petra : A második félidőre sikerült megérkeznem a mérkőzésbe, örülök, hogy addigra túl tudtam lendülni azon, ami akár az első félidőben, akár az elmúlt 10 napban történt, és kaptam lehetőséget, amivel tudtam élni és bizonyítani.


CSAPAT %
2p köz.
ELTE BEAC Újbuda
Aluinvent DVTK
44%
62%
2p ktáv.
ELTE BEAC Újbuda
Aluinvent DVTK
25%
36%
3p táv.
ELTE BEAC Újbuda
Aluinvent DVTK
33%
33%
1p bünt.
ELTE BEAC Újbuda
Aluinvent DVTK
64%
61%
ELTE BEAC Újbuda Aluinvent DVTK
Szerzett labda 12 7
Eladott labda 11 20
Lepattanó 26 48
Gólpassz 15 23
Fault 19 20
VAL 80 110
VIDEÓK
Statisztika
ELTE BEAC Újbuda
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Czank

Timea
X 5 0 0 0 1 1 100 1 5 20 2 6 33 0 0 0 3 0 3 1 0 4 1 5 0 0 11 31 0

Boros

Júlia
X 7 1 2 50 2 5 40 0 0 0 3 7 43 1 1 100 1 0 1 3 2 4 2 2 2 0 11 27 0

Smith

Janae Louise
X 14 4 8 50 0 2 0 1 2 50 5 12 42 3 3 100 6 2 8 1 0 2 2 1 1 0 20 27 0

Mérész

Beatrix
X 10 2 5 40 2 4 50 0 0 0 4 9 44 2 3 67 1 0 1 0 0 2 3 1 0 0 9 26 0

Small

Ieshia Diamond
X 16 4 6 67 1 5 20 0 1 0 5 12 42 6 9 67 4 0 4 3 3 3 7 2 0 0 19 26 0

Szabó

Dóra
9 0 2 0 0 3 0 3 6 50 3 11 27 0 2 0 2 1 3 3 4 0 3 3 0 0 7 21 0

Dusanic

Latinka
5 0 3 0 0 1 0 1 3 33 1 7 14 2 4 50 0 4 4 1 1 2 2 0 0 1 3 15 0

Koch

Dóra
2 1 1 100 0 3 0 0 1 0 1 5 20 0 0 0 0 0 0 0 1 2 0 0 0 0 -3 14 0

Laufer

Gabriella
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 8 0

Juhász

Angéla Blanka
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 1 0 0 2 5 0

Zsámár

Lili
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 68 12 27 44 6 24 25 6 18 33 24 69 35 14 22 64 18 8 26 12 11 19 20 15 3 1 80 200
Aluinvent DVTK
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Medgyessy

Dóra
X 7 1 4 25 2 3 67 0 3 0 3 10 30 1 2 50 3 1 4 1 5 5 3 8 0 1 10 32 0

Vitola

Kristine
X 18 6 8 75 1 5 20 0 1 0 7 14 50 4 8 50 12 1 13 0 4 3 6 1 0 1 23 31 0

Kányási

Veronika
X 5 1 1 100 0 0 0 1 5 20 2 6 33 0 0 0 2 1 3 1 1 1 0 5 0 0 9 29 0

Mokango Modiri

Chanel
X 15 1 4 25 3 8 38 1 1 100 5 13 38 4 4 100 11 4 15 0 5 3 3 1 1 0 22 29 0

Kiss

Angelika
X 6 2 3 67 1 1 100 0 0 0 3 4 75 0 2 0 1 1 2 2 0 3 2 1 0 1 10 18 0

Pusztai

Petra
14 4 4 100 2 4 50 0 0 0 6 8 75 2 2 100 4 1 5 1 2 1 3 2 0 0 21 23 0

Aho

Nina Daniella
8 1 1 100 0 1 0 2 2 100 3 4 75 0 0 0 1 1 2 0 2 1 1 5 0 0 13 21 0

Tóth

Franka Emilia
0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 2 0 2 1 1 2 0 0 0 0 0 11 0

Bacsó

Zsófia
0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 2 0 2 1 0 1 1 0 0 0 2 6 0

Frindt

Nikolett
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Vég-Dudás

Anna
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 73 16 26 62 9 25 36 4 12 33 29 63 46 11 18 61 38 10 48 7 20 20 19 23 1 3 110 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Megyei szövetségek