Fiú Kadett- 2020/2021
2021. május 14. | 11:00
 
Vasas Pasaréti Sportcentrum
62-57
(16-20, 16-20, 15-11, 15-6)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Földesi Marcell, Antoni Márk Ágoston, Dr. Popgyákunik Balázs (Dr. Gencsev Plámen)

Hazai edző nyilatkozata
Tamás Péter : Az első nap csalódása után próbáltuk felrázni a csapatot, mert nagyon lent voltunk. Hála Istennek sikerült, hiszen megnyertük a meccset! Mindenképpen az döntött, hogy a második félidőben feljavult a védekezésünk, a harmadik negyedben 11, a negyedikben pedig csak 6 pontot kaptunk. Nagyon büszke vagyok a csapatra, mert fel tudtunk állni! Nem lehet más célunk, minthogy vasárnap az ötödik helyet behúzzuk.

Vendég edző nyilatkozata
Lakosa Zsolt : Két csalódott csapat küzdelmében sajnos megint alul maradtunk. Az első félidőben jól játszottunk, a másodikban azonban a magasaink fault gondokkal küzdöttek. Talán ennek köszönhető, hogy érthetetlen módon visszaestünk. Helyzeteink se voltak, ezt kihasználta a Dombóvár, és megérdemelten nyert.


Dobástérkép
Dombóvári Kosársuli KE
Kecskeméti KA / A
Dombóvári Kosársuli KE
Kecskeméti KA / A
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Dombóvári Kosársuli KE
Kecskeméti KA / A
59%
58%
2p ktáv.
Dombóvári Kosársuli KE
Kecskeméti KA / A
33%
15%
3p táv.
Dombóvári Kosársuli KE
Kecskeméti KA / A
16%
27%
1p bünt.
Dombóvári Kosársuli KE
Kecskeméti KA / A
60%
13%
Dombóvári Kosársuli KE Kecskeméti KA / A
Szerzett labda 5 10
Eladott labda 14 9
Lepattanó 36 41
Gólpassz 8 11
Fault 15 25
VAL 81 71
Statisztika
Dombóvári Kosársuli KE
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Szőke

Bálint
X 23 3 5 60 0 3 0 2 7 29 5 15 33 11 14 79 12 1 13 1 5 3 10 6 1 1 36 40 0

Fehérvári

Csegő
X 11 2 4 50 1 2 50 1 6 17 4 12 33 2 4 50 4 0 4 0 3 1 3 1 2 0 8 40 0

Roósz

Roland
X 20 8 11 73 1 1 100 0 0 0 9 12 75 2 5 40 1 2 3 2 1 4 6 0 1 1 25 40 0

Óliás

Gergő
X 2 0 1 0 1 1 100 0 1 0 1 3 33 0 0 0 4 2 6 0 1 1 0 1 0 1 6 37 0

Lép

Adrián
X 5 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 3 0 5 6 83 4 1 5 0 3 1 3 0 0 0 6 15 0

Monostori

Ákos
1 0 0 0 0 1 0 0 3 0 0 4 0 1 6 17 4 1 5 2 1 4 3 0 0 0 1 23 0

Berta

Boldizsár
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 -1 5 0

Pintér

Bálint
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Halmai

Zsombor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Csomor

Gábor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Vincellér

Nándor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 62 13 22 59 3 9 33 3 19 16 19 50 38 21 35 60 29 7 36 5 14 15 25 8 4 3 81 200
Kecskeméti KA / A
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Ladovszky

János László
X 14 1 1 100 0 3 0 4 10 40 5 14 36 0 2 0 2 0 2 3 1 3 1 3 0 1 11 32 0

Dobos

Máté
X 8 4 7 57 0 3 0 0 1 0 4 11 36 0 0 0 8 5 13 0 1 4 2 0 3 2 18 30 0

Kovács

Gergely
X 7 3 6 50 0 2 0 0 1 0 3 9 33 1 3 33 2 1 3 3 1 1 4 2 0 0 10 25 0

Szemerédi

Levente Béla
X 12 3 3 100 3 3 100 0 0 0 6 6 100 0 2 0 4 3 7 0 0 5 3 0 0 0 20 20 0

Mészáros

Botond
X 0 0 1 0 0 2 0 0 1 0 0 4 0 0 0 0 0 1 1 2 1 0 0 0 0 0 -2 17 0

Rácz

Dávid
11 3 6 50 1 6 17 1 2 50 5 14 36 0 0 0 2 0 2 0 2 5 0 3 0 1 5 26 0

Dávid

Benjámin
3 0 1 0 0 3 0 1 5 20 1 9 11 0 0 0 1 2 3 2 0 1 4 1 0 0 5 23 0

Borsik

Csombor
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 1 2 3 0 1 3 0 1 0 0 2 8 0

Gera

Ferenc
2 1 1 100 0 3 0 0 0 0 1 4 25 0 1 0 1 1 2 0 1 2 1 0 0 0 0 7 0

Hőgye

Attila
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 3 1 4 0 0 0 0 0 0 0 3 7 0

Sárai- Szabó

Zsolt
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 1 0 0 1 0 0 1 4 0

Benda

Gábor Ferenc
0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 -2 1 0
Összesen 5 57 15 26 58 4 27 15 6 22 27 25 75 33 1 8 13 25 16 41 10 9 25 15 11 3 4 71 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Megyei szövetségek