Férfi NB I. A csoport, rájátszás az 1-8. helyért- 2020/2021
2021. április 23. | 18:00
220. forduló
Városi Sportcsarnok
96 -94
(23-22, 27-18, 19-28, 27-26)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Kapitány Gellért, Ádám József, Fodor Attila (Farkas János)

Hazai edző nyilatkozata
Szrecsko Szekulovics : Gratulálok a Paksnak a tisztes helytálláshoz! A győzelem volt a fontos ezen a mérkőzésen, de ez volt a leggyengébb meccsünk a párharcban. Kicsit görcsösek és fáradtak voltunk, hiszen hat nap alatt a harmadik meccsünket játszottuk, de sikerült nyernünk. Büszke vagyok a csapatomra, és hogy sikerült történelmet írnunk, hiszen a Szedeák sosem jutott még a legjobb négy csapat közé. Megpróbálunk meglepetést okozni az elődöntőben, és remélem, hogy a szurkolók is visszatérhetnek a csarnokba, sokat segíthetnek nekünk!

Vendég edző nyilatkozata
Jan Pavlik : Gratulálok a Szegednek a győzelemhez és a továbbjutáshoz! Sajnálom, hogy legalább egy meccset nem nyertünk a párharcban. Részben sikerült megvalósítanunk új dolgokat az előző meccsekhez képest, de ilyen találkozókon általában az apró hibák döntenek, ezekből pedig mi ma többet követtünk el, mint a Szedeák. 

Hazai játékos nyilatkozata
Kerpel-Fronius Gáspár : Érződött rajtunk, hogy ezen a meccsen lezárhatjuk a párharcot. Gratulálok a Paksnak, hiszen az előző két meccs után egy jó mérkőzést játszottak, azonban úgy gondolom, megérdemelt győzelmet arattunk. Örülök, hogy sikerült lezárni a párharcot, és ott vagyunk az elődöntőben!

Vendég játékos nyilatkozata
Kovács Ákos : Gratulálok a Szegednek a győzelemhez! Teljesen más arcunkat mutattuk, mint eddig, sajnáljuk, hogy nem ezt tudtuk nyújtani az előző két mérkőzésen, mert úgy érzem, lett volna keresnivalónk a párharcban. Küzdöttünk a végsőkig, de a Szegednek mindig volt válasza, ez is megmutatja, ellenfelünk milyen jó csapat. Emelt fővel fejezhettük be a meccset, sajnálom, hogy nem tudtuk szorosabbá tenni a párharcot.


Dobástérkép
Naturtex-SZTE-Szedeák
Atomerőmű SE
Naturtex-SZTE-Szedeák
Atomerőmű SE
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Naturtex-SZTE-Szedeák
Atomerőmű SE
81%
65%
2p ktáv.
Naturtex-SZTE-Szedeák
Atomerőmű SE
0%
24%
3p táv.
Naturtex-SZTE-Szedeák
Atomerőmű SE
37%
56%
1p bünt.
Naturtex-SZTE-Szedeák
Atomerőmű SE
93%
74%
Naturtex-SZTE-Szedeák Atomerőmű SE
Szerzett labda 9 14
Eladott labda 16 14
Lepattanó 40 28
Gólpassz 22 14
Fault 17 21
VAL 135 121
Statisztika
Naturtex-SZTE-Szedeák
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Govens

Darrin Anthony
X 29 2 2 100 0 2 0 6 8 75 8 12 67 7 7 100 4 0 4 2 4 3 6 9 0 0 42 38 0

Brown

Zachary Garrett
X 10 2 4 50 0 1 0 1 8 13 3 13 23 3 3 100 5 5 10 2 2 2 6 7 0 1 23 32 0

Dickey III

James L
X 16 8 8 100 0 3 0 0 0 0 8 11 73 0 0 0 10 4 14 2 4 5 0 2 2 0 29 32 0

Gjorgji

Dzeletovic
X 13 2 3 67 0 1 0 2 5 40 4 9 44 3 4 75 2 0 2 0 2 0 5 1 0 2 13 31 0

Kerpel-Fronius

Gáspár
X 7 2 3 67 0 0 0 1 2 50 3 5 60 0 0 0 0 1 1 0 1 3 1 0 0 0 6 16 0

Kerpel-Fronius

Balázs
6 3 4 75 0 0 0 0 5 0 3 9 33 0 0 0 6 1 7 1 1 1 0 0 0 1 7 20 0

Bognár

Kristóf
15 3 3 100 0 2 0 3 4 75 6 9 67 0 0 0 2 0 2 1 0 2 1 1 1 1 18 17 0

Keller

Iván
0 0 0 0 0 1 0 0 3 0 0 4 0 0 0 0 0 0 0 1 2 1 0 2 0 0 -3 14 0

Olasz

Ádám Zsolt
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Mayer

Ákos
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Balogh

Szilárd
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Polányi

Kristóf Áron
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 96 22 27 81 0 10 0 13 35 37 35 72 49 13 14 93 29 11 40 9 16 17 19 22 3 5 135 200
Atomerőmű SE
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Kovács

Ákos
X 19 3 3 100 0 1 0 4 5 80 7 9 78 1 2 50 4 1 5 1 5 3 3 3 0 0 23 34 0

Paige

Jaysean
X 32 5 9 56 2 6 33 5 7 71 12 22 55 3 4 75 2 0 2 4 2 3 3 2 0 1 30 30 0

Jackson

Justin Le Shayne
X 19 3 3 100 0 2 0 4 5 80 7 10 70 1 2 50 2 1 3 1 2 4 3 2 3 1 25 30 0

Lóránt

Péter
X 6 0 3 0 2 5 40 0 1 0 2 9 22 2 4 50 7 1 8 1 0 2 2 2 0 1 10 28 0

Capers

Kevin Jerome
X 10 2 2 100 0 1 0 1 3 33 3 6 50 3 3 100 2 0 2 3 1 5 2 3 0 0 16 25 0

Eilingsfeld

János
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 2 1 3 2 1 0 1 0 1 0 5 21 0

Valerio Bodon

Vincent
4 1 1 100 0 0 0 0 3 0 1 4 25 2 2 100 2 0 2 2 1 2 1 1 1 0 7 16 0

Shepard

Winston
4 1 2 50 0 1 0 0 1 0 1 4 25 2 2 100 2 1 3 0 1 2 2 1 0 0 6 11 0

Gulyás

Milán Róbert
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -1 5 0

Kis

Attila Raul
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Pajor

Dávid
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Velkey

János
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 94 15 23 65 4 17 24 14 25 56 33 65 51 14 19 74 23 5 28 14 14 21 17 14 5 3 121 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek