Férfi NB I. A csoport, rájátszás az 1-8. helyért- 2020/2021
2021. április 20. | 18:00
216. forduló
Körmend Városi Sportcsarnok
80 -97
(15-23, 19-21, 20-24, 26-29)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Papp Péter, Frányó Péter, Minár László Balázs (Fekete László)

Hazai edző nyilatkozata
Antonis Constantinides : Először is gratulálok a Falco-nak a győzelemhez. Nagyon csalódott vagyok, mert ennek a párharcnak különösen az első két mérkőzésén jobb dolgokra számítottam. Legalább egy győzelemre a kettőből. De tisztán látszik, hogy vannak alapvető különbségek a két csapat között. Például a keretek tekintetében. Azt hiszem, ezt mindenki láthatja a pályán. Személyesen engem ez nagyon bánt, mert egy ilyen klubnak, mint a Körmend, a rájátszásban ez – nem mondom, hogy elfogadhatatlan, mert a sportban benne van egy ilyen rossz szezon, mint a miénk most – de én ennél sokkal többet vártam, mint amit mutattunk. Sok mindent mondhatnánk, de ennek most nincs itt az ideje, majd ha vége lesz a szezonnak, akkor beszélhetünk sokat arról, mi történt itt az idényben. Hogy a klubunk miért ért el ilyen eredményt. Most van előttünk egy meccs pénteken, ahogy elmondtam a játékosoknak is, elmegyünk, és megpróbálunk életben maradni, esélyt teremteni arra, hogy lehessen negyedik mérkőzés itt nálunk. Megismétlem, ez, ami történik, nagyon nehéz, személyesen az én számomra is, hiszen itt voltam egy olyan pillanatban, amikor a klubnak teljesen más céljai voltak. Amikor első-második helyen voltunk a bajnokságban. És ez nagyon bánt, de történt, ami történt, igyekszünk olyan jól zárni az idényt, amennyire csak tudjuk. Meglátjuk, hogyan sikerül. De ha úgy alakul, hogy vége lesz a Falco elleni sorozatnak pénteken, akkor meglátjuk, hogyan lehet helyrehozni azt, hogy olyan csapata legyen Körmendnek, amelyet megérdemel.

Vendég edző nyilatkozata
Gasper Okorn : Egyetértek Boris-szal, több- kevesebb sikerrel igyekeztünk sokkal fizikálisabban védekezni, mint az első mérkőzésen. A mérkőzés elején ezt jól megvalósítottuk és ez adott kellő önbizalmat ahhoz, hogy mi tudjuk kézben tartani a meccset. Ha jól emlékszem, akkor 34-19-re vezettünk, tehát csak 19 pontot dobtak, amiben a védekezésünk volt a kulcs. Ezt követően sikeresen tartottuk kézben végig a mérkőzést, de abban is egyetértek, hogy még csak 2-0 az állás, és ezzel még soha, senki nem jutott elődöntőbe. Szükségünk van még egy győzelemre, és ha meg akarjuk tenni ezt az utolsó lépést, akkor fenn kell tartanunk az összpontosítást, a felkészültséget, keménynek kell maradnunk és a legjobbunkat kell adnunk újra. És meg próbálunk bejutni az elődöntőbe pénteken.

Hazai játékos nyilatkozata
Durázi Krisztofer : Először is szeretnék gratulálni a szombathelyi csapatnak, teljesen megérdemelten nyerték meg a mérkőzést. Úgy érzem, hogy minden egyes momentumban felülmúltak minket, az első perctől kezdve a negyvenedikig. Nagyon sok pontot szereztek második esélyből, támadó lepattanókból nagyon sok volt a kikényszerített hibánk. Ezeken mindenképpen javítanunk kell pénteken. Szeretnénk egy meccset nyerni, életben tartani a reményeinket. Meg kell nyernünk pénteken a mérkőzést, a 3-0 az nem lenne szép. Szeretnénk utána visszajönni Körmendre és nyílttá tenni a párharcot.

Vendég játékos nyilatkozata
Boris Barac : Azt gondolom, hogy nagyon jól kezdtük a meccset. Igaz, kicsit vissza tudtak jönni a harmadik negyedben, de ekkor volt néhány jó megmozdulásunk és gyakorlatilag az egész mérkőzést mi irányítottuk. De ez még csak a második lépés volt, meg kell tennünk a harmadikat is, remélem le tudjuk zárni a párharcot a következő mérkőzésen.


Dobástérkép
Egis Körmend
Falco KC
Egis Körmend
Falco KC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Egis Körmend
Falco KC
70%
70%
2p ktáv.
Egis Körmend
Falco KC
22%
44%
3p táv.
Egis Körmend
Falco KC
39%
39%
1p bünt.
Egis Körmend
Falco KC
64%
88%
Egis Körmend Falco KC
Szerzett labda 5 7
Eladott labda 13 8
Lepattanó 24 30
Gólpassz 14 24
Fault 21 20
VAL 96 143
Statisztika
Egis Körmend
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Thames

Xavier Raynard
X 20 2 2 100 1 3 33 4 6 67 7 11 64 2 4 50 3 0 3 0 4 3 5 7 0 0 25 34 0

Taylor

Travis T.
X 19 9 12 75 0 1 0 0 0 0 9 13 69 1 2 50 6 1 7 0 1 3 3 1 0 1 24 33 0

IRELAND

ANTHONY BERNARD
X 12 2 3 67 1 2 50 2 4 50 5 9 56 0 0 0 4 0 4 3 7 2 5 2 0 0 15 30 0

Simons

Benjamin David
X 11 4 5 80 0 2 0 1 3 33 5 10 50 0 0 0 2 2 4 0 0 4 0 0 0 0 10 26 0

Mócsán

Bálint
X 0 0 2 0 0 0 0 0 3 0 0 5 0 0 0 0 0 0 0 0 0 4 1 2 0 1 -2 16 0

Ferencz

Csaba
6 0 0 0 0 0 0 2 5 40 2 5 40 0 0 0 1 0 1 2 1 4 1 0 0 0 6 23 0

Takács

Kristóf
6 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 2 2 100 0 2 2 0 0 1 2 2 0 0 12 16 0

Durázi

Krisztofer
4 2 3 67 0 0 0 0 2 0 2 5 40 0 1 0 3 0 3 0 0 0 1 0 0 1 4 10 0

Németh

Ákos
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 5 0

Tóth

Norbert Péter
0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 5 0

Balogh

Máté
2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 2 100 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 3 2 0

Oroszi

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 80 21 30 70 2 9 22 9 23 39 32 62 52 7 11 64 19 5 24 5 13 21 20 14 0 3 96 200
Falco KC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Benke

Szilárd
X 19 1 2 50 0 1 0 5 9 56 6 12 50 2 2 100 2 0 2 0 1 3 2 4 0 0 20 35 0

Bruinsma

Evan John
X 14 3 5 60 1 1 100 1 2 50 5 8 63 3 4 75 7 1 8 1 0 2 5 1 1 0 26 31 0

Váradi

Benedek
X 11 4 8 50 0 2 0 0 4 0 4 14 29 3 4 75 6 1 7 2 0 3 3 4 0 0 16 30 0

Keller

Ákos
X 9 4 5 80 0 0 0 0 1 0 4 6 67 1 2 50 6 1 7 1 1 2 1 3 0 0 17 27 0

Doktor

Péter László
X 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 1 0 0 2 12 0

Perl

Zoltán
20 5 5 100 2 3 67 0 1 0 7 9 78 6 6 100 1 1 2 1 2 3 5 6 0 0 30 27 0

Barac

Boris
14 5 6 83 1 2 50 0 0 0 6 8 75 2 2 100 1 1 2 0 0 2 1 1 2 0 18 20 0

Anderson

Kyan Shakeel
10 1 1 100 0 0 0 1 1 100 2 2 100 5 5 100 2 0 2 1 4 3 2 3 0 0 14 14 0

Dancsecs

András
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 2 0

Kovács

Benedek Máté
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 2 0

Sövegjártó

Ábel György
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 97 23 33 70 4 9 44 7 18 39 34 60 57 22 25 88 25 5 30 7 8 20 19 24 3 0 143 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek