Férfi NB I. A csoport, rájátszás az 1-8. helyért- 2020/2021
2021. április 17. | 18:00
212. forduló
Oláh Gábor utcai sportcsarnok
81 -96
(20-21, 21-22, 19-27, 21-26)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Földházi Tamás Péter, Tóth Cecília, Minár László Balázs (dr. Gincsai János Péter)

Hazai edző nyilatkozata
Kovács Adrián : Az Alba jobban akarta ezt a sikert, ehhez nem férhet kétség. Történelmünk első rájátszás-mérkőzésén majdnem száz pontot kaptunk, ami mindent elmond. Nem taktikailag szenvedtünk vereséget, hanem mentálisan, valamint fizikálisan. Változtatnunk kell keddre, hiszen azzal nem fogunk mérkőzést nyerni, hogy egy hete a nyakunkba akasztották a Magyar Kupa ezüstérmét.

Vendég edző nyilatkozata
Forray Gábor : A védekezés volt a siker záloga, a gyakorlatban is működött, amit az edzéseken gyakoroltunk. A fiúk negyven percig koncentráltak, rendkívül fókuszáltan kosárlabdáztunk. Támadásban akadtak rövidebb egyénieskedő periódusaink, de a huszonegy gólpassz arról árulkodik, hogy csapatként arattunk győzelmet. Természetesen örülünk, de már csak a keddi meccs lebeg a szemeink előtt.

Hazai játékos nyilatkozata
Djordje Drenovac : Kezdettől fogva nem voltunk elég élesek, rendre elveszítettük az egy-egy elleni párharcokat, és a lepattanócsatát sem kontrolláltuk. Az Alba agresszívabb volt, és megérdemelten nyert.

Vendég játékos nyilatkozata
Csorvási Milán : Örülök, hogy megszereztük a pályaelőnyt, szép sikert arattunk. A támadó – és a védőtérfélen is jól teljesítettünk, ami a felkészülésünket dicséri. Ezen az úton kell tovább haladnunk, kedden ismét győzni szeretnénk.


Dobástérkép
DEAC
Alba Fehérvár
DEAC
Alba Fehérvár
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
DEAC
Alba Fehérvár
55%
65%
2p ktáv.
DEAC
Alba Fehérvár
20%
27%
3p táv.
DEAC
Alba Fehérvár
30%
38%
1p bünt.
DEAC
Alba Fehérvár
68%
73%
DEAC Alba Fehérvár
Szerzett labda 1 5
Eladott labda 9 7
Lepattanó 33 45
Gólpassz 14 21
Fault 22 27
VAL 103 139
Statisztika
DEAC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Hines

Shaqiulle Savan
X 9 2 4 50 1 1 100 0 3 0 3 8 38 3 4 75 4 1 5 1 0 4 2 0 1 0 12 34 0

Moody

Stefan Tyler
X 20 7 7 100 0 0 0 1 3 33 8 10 80 3 3 100 3 3 6 0 3 3 4 4 0 0 29 27 0

Tóth

Ádám
X 15 6 9 67 0 0 0 0 0 0 6 9 67 3 4 75 2 0 2 0 2 5 5 0 2 0 18 24 0

Polyák

László
X 5 1 2 50 0 0 0 1 3 33 2 5 40 0 1 0 1 0 1 0 2 4 2 0 0 0 2 20 0

Somogyi

Ádám
X 2 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 2 2 100 2 0 2 0 0 0 1 3 0 0 6 14 0

Drenovac

Dorde
17 5 12 42 0 1 0 1 3 33 6 16 38 4 6 67 4 3 7 0 2 0 8 0 0 1 18 30 0

Ronald

Moore
11 1 2 50 0 1 0 3 6 50 4 9 44 0 2 0 5 1 6 0 0 2 2 6 0 0 18 25 0

Guyton

Carlton
2 1 2 50 0 1 0 0 1 0 1 4 25 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 1 0 0 1 14 0

Molnár

Márton
0 0 4 0 0 0 0 0 0 0 0 4 0 0 0 0 2 1 3 0 0 3 0 0 0 0 -1 12 0

Molnár

Dániel
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Kovács

Ákos Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Asszú

Ádám
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 81 23 42 55 1 5 20 6 20 30 30 67 45 15 22 68 24 9 33 1 9 22 24 14 3 1 103 200
Alba Fehérvár
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Vojvoda

Dávid
X 14 2 5 40 0 1 0 3 8 38 5 14 36 1 2 50 2 0 2 2 2 2 4 4 0 1 14 33 0

Davis

Stacy Wright
X 23 7 7 100 1 4 25 0 3 0 8 14 57 7 7 100 9 2 11 0 0 1 3 2 0 0 33 30 0

Curry

Ronald Lee JR.
X 10 1 2 50 0 1 0 2 5 40 3 8 38 2 3 67 4 0 4 1 0 4 3 5 0 0 17 27 0

Ahmad

Esa Yaqin
X 18 4 7 57 0 1 0 3 3 100 7 11 64 1 1 100 5 2 7 0 2 4 1 1 0 2 21 20 0

Lukács

Norbert
X 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 3 0 1 0 0 2 8 0

Hearst

Zaid
14 4 6 67 1 3 33 1 4 25 6 13 46 1 2 50 5 6 11 0 1 1 3 2 1 0 22 24 0

Gillon III

John Benjamin
0 0 2 0 0 0 0 0 1 0 0 3 0 0 0 0 2 0 2 1 2 3 2 5 0 0 5 22 0

Markovic

Luka
10 1 1 100 1 1 100 1 2 50 3 4 75 3 4 75 1 3 4 0 0 3 2 1 0 0 15 17 0

Csorvási

Milán
7 3 4 75 0 0 0 0 0 0 3 4 75 1 3 33 3 0 3 0 0 2 2 0 0 0 9 11 0

Omenaka

Godwin Ekene
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 4 0 0 0 0 1 7 0

Takács

Martin
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0

Takács

Milán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 96 22 34 65 3 11 27 10 26 38 35 71 49 16 22 73 32 13 45 5 7 27 20 21 1 3 139 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek