Férfi A, Play-out- 2020/2021
2021. május 1. | 18:00
7. forduló
Kaposvár Aréna
81 -74
(22-21, 17-16, 21-18, 21-19)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Földházi Tamás Péter, Minár László Balázs, Kovács Nimród János (Gorka Szabolcs Zsombor)

Hazai edző nyilatkozata
Nikola Lazics : Látszik, hogy fáradt mindkettő csapat. Túl sok mérkőzést játszunk ebben az időszakban, egy hét alatt ez volt a harmadik találkozónk. Kevés játékosunk van a rotációban és utaztunk is a héten, de aki volt az megtette a magáét. Amikor jól védekeztünk, jó volt a ritmusunk és gyors indításokból, könnyű pontokkal kialakítottunk egy tíz pontos előnyt. Ebben pillanatban a győzelem volt a fontos.

Vendég edző nyilatkozata
Heinrich Róbert : Gratulálok a a Kaposvárnak a győzelemhez! Örülök, hogy valamennyi játékosunk pályára tudott kerülni. Minden fiatal tanulságos időt töltött a pályán, Nyilván ebből fognak tudni kamatoztatni a jövőben. A hibáikból is és a jó dolgaikból is. Ez egy fontos része volt a mérkőzésnek. Szerettünk volna egy jobb eredményt elérni ennél, de a védekezésben olyan sok hibát követtünk el, amit egyébként meg szoktunk oldani, ha nagyon élesek a játékosok. Ennek ellenére köszönöm nekik ezt a küzdést és mégegyszer gratulálok a Kaposvárnak!

Hazai játékos nyilatkozata
Puska Bence : Örültem a játéklehetőségnek. Szűkös a keretünk, mi fiatalok is megkapjuk a lehetőséget és próbálunk is élni vele és száz százalékot nyújtani a pályán. Csapatként együtt voltunk ezen a meccsen. A harmadik negyedtől egy kicsit jobban összeszedtünk a védekezést. Akkor sikerült tíz pontos előnyt kiharcolni és azt megtartottunk a találkozó végére.

Vendég játékos nyilatkozata
Szabó Zsolt : Védekezésben nem mindig voltunk a helyzet magaslatán. Nagyon sokszor üresen hagytuk a Kaposvár játékosait a gyűrű alá belépve és a hátsó befutásokból. Sokszor ilyen szituációt ki tudtunk volna védeni, akkor talán jobb ritmusban tudtunk volna támadásban menni. Akkor talán szorosabb lehetett volna a mérkőzés. A második félidőben voltak olyan hibáink védekezésben, amikből könnyű kosarakat kaptunk és ezzel elveszítettük a mérkőzést.


Dobástérkép
Kaposvári KK
Zalakerámia ZTE KK
Kaposvári KK
Zalakerámia ZTE KK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Kaposvári KK
Zalakerámia ZTE KK
64%
47%
2p ktáv.
Kaposvári KK
Zalakerámia ZTE KK
40%
29%
3p táv.
Kaposvári KK
Zalakerámia ZTE KK
43%
38%
1p bünt.
Kaposvári KK
Zalakerámia ZTE KK
81%
85%
Kaposvári KK Zalakerámia ZTE KK
Szerzett labda 7 6
Eladott labda 9 11
Lepattanó 29 32
Gólpassz 18 13
Fault 20 13
VAL 113 96
Statisztika
Kaposvári KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Milisavljevic

Milos
X 18 3 9 33 2 3 67 1 2 50 6 14 43 5 7 71 7 0 7 3 4 4 6 5 0 1 25 40 0

Krnjajski

Boris
X 18 5 8 63 0 1 0 1 2 50 6 11 55 5 6 83 4 0 4 3 2 2 3 6 0 1 26 35 0

Hendlein

Roland
X 18 8 9 89 0 0 0 0 1 0 8 10 80 2 2 100 8 1 9 0 2 2 2 1 0 0 26 34 0

Bogdán

Benedek
X 3 0 1 0 0 1 0 1 2 50 1 4 25 0 0 0 2 1 3 1 0 4 0 3 0 0 7 33 0

Baki

Gergely
X 12 3 5 60 0 0 0 2 4 50 5 9 56 0 0 0 2 1 3 0 0 3 1 2 0 0 14 28 0

Plézer

Gábor
6 1 1 100 0 0 0 1 3 33 2 4 50 1 1 100 0 0 0 0 1 0 1 1 1 0 6 15 0

Puska

Bence
6 3 3 100 0 0 0 0 0 0 3 3 100 0 0 0 3 0 3 0 0 5 0 0 0 0 9 14 0

Takács

Arnold
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0

Paár

Márk
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Veilandics

Barna
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 81 23 36 64 2 5 40 6 14 43 31 55 56 13 16 81 26 3 29 7 9 20 13 18 1 2 113 200
Zalakerámia ZTE KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Szabó

Zsolt András
X 22 4 9 44 2 5 40 3 7 43 9 21 43 1 1 100 9 2 11 0 2 2 4 3 1 0 27 36 0

Simon

Kristóf Gábor
X 6 1 3 33 0 2 0 0 2 0 1 7 14 4 4 100 1 1 2 1 2 3 6 8 0 0 15 36 0

Vuko

Tonko
X 25 8 13 62 0 0 0 1 4 25 9 17 53 6 8 75 10 3 13 1 2 0 9 1 1 1 38 34 0

Bonifert

Bendegúz
X 5 1 5 20 0 0 0 1 3 33 2 8 25 0 0 0 2 2 4 1 3 2 1 0 0 0 2 28 0

Polster

Attila
X 5 1 2 50 0 0 0 1 2 50 2 4 50 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 4 22 0

Antoni

Csanád Zoltán
6 0 1 0 0 0 0 2 5 40 2 6 33 0 0 0 1 1 2 1 0 0 0 1 0 0 6 20 0

Simó

Bence Zoltán
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 2 10 0

Szalay

Domonkos
3 0 0 0 0 0 0 1 1 100 1 1 100 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 3 6 0

Makkos

Dávid
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 3 0

Csuti

Kornél
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 0 0 0 0 -1 3 0

Büki

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0
Összesen 5 74 16 34 47 2 7 29 9 24 38 27 65 42 11 13 85 23 9 32 6 11 13 20 13 2 1 96 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek