Férfi A, Play-out- 2020/2021
2021. április 28. | 18:00
6. forduló
Bercsényi tornacsarnok
86 -80
(22-22, 25-17, 22-26, 17-15)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Cziffra Csaba Zsolt, Csabai-Kaskötő Brigitta, Lengyel Ádám József (Balogh László György)

Hazai edző nyilatkozata
Patai Benjamin : Gratulálok a Kaposvárnak, a fiataljaik jól élnek a játéklehetőséggel, jó példa lehet ez számunkra is. Örülök, hogy nyertünk, de reálisan kell értékelnünk az első hazai sikerünket. Szombaton a Kecskemét ellen ismét szeretnénk nyerni.

Vendég edző nyilatkozata
Nikola Lazics : Gratulálok a Jászberénynek, megérdemelten nyertek, de jár a dicséret az én játékosaimnak is, mert ebben az összeállításban is jól teljesítettek. Harcoltunk, megpróbáltuk játszani, amit gyakoroltunk, kívánom, hogy Jászberényben rendeződjenek a dolgok, s találkozzunk ismét az NB I-ben.

Hazai játékos nyilatkozata
Orlando Coleman : Nyertünk, de nem játszottunk végig jól, voltak kihagyásaink a mérkőzésen. Ezzel együtt is örülök, hogy megvan az első hazai sikerünk és nagyon várjuk már vissza a szurkolókat a mérkőzésekre a csarnokba.

Vendég játékos nyilatkozata
Milos Milisavljevics : Gratulálok a Jászberénynek és a saját csapattársaimnak is teljesítményükhöz. Remélem, hogy a hátralévő mérkőzéseinken ismét csatlakozik hozzánk sérüléseiből felépülve Rivers, és meg tudjuk nyerni ezeket a találkozókat.


Dobástérkép
Jászberény
Kaposvári KK
Jászberény
Kaposvári KK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Jászberény
Kaposvári KK
63%
69%
2p ktáv.
Jászberény
Kaposvári KK
0%
50%
3p táv.
Jászberény
Kaposvári KK
33%
41%
1p bünt.
Jászberény
Kaposvári KK
89%
58%
Jászberény Kaposvári KK
Szerzett labda 9 5
Eladott labda 8 14
Lepattanó 29 22
Gólpassz 11 18
Fault 16 20
VAL 114 98
Statisztika
Jászberény
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Coleman

Marcus Orlando
X 30 9 15 60 0 5 0 0 1 0 9 21 43 12 14 86 3 1 4 3 4 1 10 2 1 1 32 40 0

Primorac

Mladen
X 24 8 10 80 0 1 0 2 5 40 10 16 63 2 2 100 5 7 12 1 2 1 9 1 0 0 39 40 0

Garrett JR

Jarvis L
X 15 6 9 67 0 1 0 1 4 25 7 14 50 0 0 0 3 0 3 3 1 1 0 5 0 0 18 37 0

Czirbus

József
X 9 2 2 100 0 0 0 1 1 100 3 3 100 2 2 100 3 1 4 2 1 3 1 0 1 0 16 24 0

Brbaklic

Aleksa
X 0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -3 3 0

Füzi

Róbert János
3 0 0 0 0 0 0 1 2 50 1 2 50 0 0 0 1 0 1 0 0 4 0 2 0 0 5 27 0

Filipovic

Stefan
3 0 1 0 0 0 0 1 2 50 1 3 33 0 0 0 2 0 2 0 0 4 0 1 1 0 5 16 0

Katona

József Bence
0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 2 0 2 0 0 1 0 0 0 1 0 10 0

Ruják

Bence Menyhért
2 1 2 50 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 2 3 0
Összesen 5 86 26 41 63 0 7 0 6 18 33 32 66 48 16 18 89 20 9 29 9 8 16 20 11 3 2 114 200
Kaposvári KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Milisavljevic

Milos
X 23 8 9 89 0 0 0 1 1 100 9 10 90 4 8 50 4 0 4 1 3 3 9 7 2 1 38 40 0

Hendlein

Roland
X 12 3 4 75 1 1 100 1 2 50 5 7 71 1 1 100 4 2 6 2 1 3 4 2 0 0 23 40 0

Baki

Gergely
X 14 0 1 0 1 1 100 4 8 50 5 10 50 0 0 0 6 0 6 0 2 4 0 1 0 0 14 35 0

Bogdán

Benedek
X 5 2 4 50 0 1 0 0 6 0 2 11 18 1 2 50 4 1 5 1 2 2 2 3 0 0 4 31 0

Krnjajski

Boris
X 2 1 3 33 0 1 0 0 3 0 1 7 14 0 0 0 0 0 0 1 3 1 0 4 0 0 -2 22 0

Plézer

Gábor
13 2 3 67 0 0 0 3 5 60 5 8 63 0 0 0 0 1 1 0 1 3 0 0 0 2 10 19 0

Puska

Bence
5 2 2 100 0 0 0 0 0 0 2 2 100 1 1 100 0 0 0 0 2 4 1 1 0 0 5 7 0

Takács

Arnold
6 0 0 0 0 0 0 2 2 100 2 2 100 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 6 6 0

Fehér

Benjamin
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Veilandics

Barna
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 80 18 26 69 2 4 50 11 27 41 31 57 54 7 12 58 18 4 22 5 14 20 16 18 2 3 98 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek