Férfi A, Play-out- 2020/2021
2021. április 14. | 18:00
2. forduló
Zalaegerszegi Városi Sportcsarnok
98 -90
(24-23, 22-19, 23-26, 29-22)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Praksch Péter Árpád, Györfy Rúben, Makrai Márton (Téczely Tamás)

Hazai edző nyilatkozata
Heinrich Róbert : A Kaposvárnak az egyik kulcsembere hiányzott a mérkőzésből, ami könnyebbé tette a mérkőzésünket. Sok hibát követtünk el ugyan, de nagy akarással dolgoztak a fiúk és mindenki meg akarta mutatni, hogy csapatként is tudunk együtt dolgozni. Ez volt ma a sikerünk kulcsa.

Vendég edző nyilatkozata
Nikola Lazic : A ZTE sokkal nagyobb energiával játszott, mint mi. Nem a saját ritmusunkban játszottunk és ez meghatározta a mérkőzést. Sok gonddal küzdünk mostanában és az edzéseken és a meccseken sem úgy teljesítünk, mint korábbam. Amik jellemeztek minket, a jó védekezés, gyorsindítások, most hiányoztak a játékunkból.

Hazai játékos nyilatkozata
Sekou Wiggs : Kemény mérkőzést játszottunk, megpróbáltunk az első perctől kezdve élesek, lenni és harcosan játszani. Jól felkészültünk ellenfelünkből és így sikerült behúznunk ezt a mérkőzést.

Vendég játékos nyilatkozata
Milos Milisavljevic : Gratulálok a ZTE-nek, mert sokkal jobban játszottak, mint mi és fontos győzelmet értek el ellenünk. Mi csak percekig hoztuk azt a teljesítményt, amit szerettünk volna. Készülünk a következő mérkőzésre, ami szombaton a Kecskemét ellen lesz.


Dobástérkép
Zalakerámia ZTE KK
Kaposvári KK
Zalakerámia ZTE KK
Kaposvári KK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Zalakerámia ZTE KK
Kaposvári KK
79%
61%
2p ktáv.
Zalakerámia ZTE KK
Kaposvári KK
25%
44%
3p táv.
Zalakerámia ZTE KK
Kaposvári KK
38%
36%
1p bünt.
Zalakerámia ZTE KK
Kaposvári KK
81%
78%
Zalakerámia ZTE KK Kaposvári KK
Szerzett labda 2 2
Eladott labda 6 5
Lepattanó 33 27
Gólpassz 19 16
Fault 19 21
VAL 138 113
Statisztika
Zalakerámia ZTE KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Duren

Tyreek Andrew
X 29 6 8 75 1 2 50 3 7 43 10 17 59 6 6 100 4 0 4 0 2 4 9 7 1 0 41 40 0

Vuko

Tonko
X 17 5 8 63 0 1 0 2 4 50 7 13 54 1 3 33 7 0 7 0 1 2 2 2 0 0 19 38 0

Szabó

Zsolt András
X 20 5 6 83 1 2 50 2 6 33 8 14 57 2 2 100 7 4 11 1 1 2 1 4 0 0 30 33 0

Donovan Treveon

Donaldson
X 11 3 4 75 0 2 0 1 3 33 4 9 44 2 2 100 2 0 2 0 2 3 2 2 0 0 10 33 0

Polster

Attila
X 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 1 -2 9 0

WIGGS

Sekou Aole
19 7 7 100 0 0 0 1 2 50 8 9 89 2 3 67 3 1 4 0 0 1 7 4 0 0 32 23 0

Bonifert

Bendegúz
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 3 3 0 0 3 0 0 1 0 4 12 0

Völgyi

Marcell Zoltán
2 1 1 100 0 0 0 0 0 0 1 1 100 0 0 0 0 1 1 1 0 2 0 0 0 0 4 9 0

Antoni

Csanád Zoltán
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 0 0 0 3 0

Csuti

Kornél
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Simó

Bence Zoltán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Büki

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 98 27 34 79 2 8 25 9 24 38 38 66 58 13 16 81 23 10 33 2 6 19 21 19 2 1 138 200
Kaposvári KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Rivers

Demetre Earl
X 26 5 8 63 2 4 50 2 6 33 9 18 50 6 7 86 1 1 2 0 0 3 5 2 0 0 25 38 0

Curry

Morris Sharaud
X 18 3 7 43 2 4 50 1 5 20 6 16 38 5 6 83 1 2 3 0 1 4 5 3 0 1 17 35 0

Krnjajski

Boris
X 13 3 4 75 0 0 0 1 4 25 4 8 50 4 6 67 4 0 4 0 0 2 3 2 1 1 17 35 0

Hendlein

Roland
X 6 3 6 50 0 0 0 0 0 0 3 6 50 0 0 0 5 4 9 1 0 2 0 4 0 0 17 30 0

Bogdán

Benedek
X 3 1 3 33 0 1 0 0 0 0 1 4 25 1 2 50 2 2 4 0 1 2 1 0 0 0 3 18 0

Milisavljevic

Milos
24 5 5 100 0 0 0 4 6 67 9 11 82 2 2 100 4 1 5 0 3 4 5 5 0 0 34 31 0

Baki

Gergely
0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 0 2 0 0 0 0 0 10 0

Plézer

Gábor
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 3 0

Puska

Bence
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Takács

Arnold
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 90 20 33 61 4 9 44 8 22 36 32 64 50 18 23 78 17 10 27 2 5 21 19 16 1 2 113 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek