Férfi NB I. B Zöld csoport- 2020/2021
2021. február 19. | 18:30
20. forduló
Tiszaújvárosi Sportcentrum Játékcsarnok
64 -61
(19-17, 16-19, 14-14, 15-11)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Sallai István József, Gergely Csaba, Drenyovszki Dániel (Balogh László György)

Hazai edző nyilatkozata
Szendrey Zsombor : Nem kezdtük jó előjelekkel a mérkőzést, hiszen éppen a meccs előtt jelentett sérültet az egyik, kezdőbe szánt játékosom, akinek becsípődött a dereka. Innen is mielőbbi felépülést kívánunk neki, hiszen fontos meccsünk lesz szerdán is. Az U20-as meccsen izomsérülést szenvedett az egyik magasemberünk, úgyhogy hirtelen két sérültünk is lett, nélkülük kellett kiállnunk. Gondolkodnunk kellett azon, hogy mit változtassunk, de – hála Istennek – erre végül nem volt szükség. Nagyon kemény, igazi férfias mérkőzés volt ez; szerencsénkre az ellenfél gyengén dobta a büntetőket, így meccsben tudtuk tartani magunkat. A két csapat többször is átvette egymástól a vezetést, de a végén a szerencse mellett a lelkünk és a szívünk is a helyén volt, így sikerült ezt a nehéz találkozót megnyernünk.

Vendég edző nyilatkozata
Csaplár-Nagy Ervin : Sajnos a kötelező győzelmes mérkőzésünk rosszul sült el, így a hazai csapat arathatott sikert. Nagyon sok hibával játszottunk – úgy gondolom, mind a két csapat sokat hibázott –, nagyon sok büntetőt kihagytunk, nagyon sok buta eladott labdánk volt, és így nem lehet meccset nyerni. Nagyon nagy szívfájdalmam az, hogy mind a két mérkőzésen – Győrben is és itt is – kikaptunk a Tiszaújvárostól. Ez nagyon-nagyon megnehezíti azt, hogy a nyolcban maradjon a csapatom.


Dobástérkép
Tiszaújvárosi Phoenix KK
SZE Győri KC
Tiszaújvárosi Phoenix KK
SZE Győri KC
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Tiszaújvárosi Phoenix KK
SZE Győri KC
56%
52%
2p ktáv.
Tiszaújvárosi Phoenix KK
SZE Győri KC
31%
75%
3p táv.
Tiszaújvárosi Phoenix KK
SZE Győri KC
26%
17%
1p bünt.
Tiszaújvárosi Phoenix KK
SZE Győri KC
60%
39%
Tiszaújvárosi Phoenix KK SZE Győri KC
Szerzett labda 10 8
Eladott labda 13 12
Lepattanó 38 35
Gólpassz 15 14
Fault 20 15
VAL 83 78
Statisztika
Tiszaújvárosi Phoenix KK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Molnár

Bence
X 9 0 0 0 1 3 33 2 8 25 3 11 27 1 2 50 3 2 5 3 2 4 1 4 0 0 11 40 0

Drahos

Gábor
X 12 1 2 50 0 1 0 2 8 25 3 11 27 4 5 80 4 3 7 3 3 3 4 2 0 1 16 35 0

Lajsz

Gergely
X 2 1 3 33 0 2 0 0 0 0 1 5 20 0 0 0 2 2 4 0 0 1 1 2 0 0 5 29 0

Szilasi

Bence
X 13 1 2 50 1 1 100 3 6 50 5 9 56 0 0 0 1 0 1 0 4 3 2 2 0 0 10 27 0

Orliczki

Bence Barnabás
X 15 6 10 60 0 0 0 0 0 0 6 10 60 3 6 50 5 4 9 3 0 5 3 3 1 1 27 26 0

Kovács

Zoltán
3 0 0 0 0 3 0 1 6 17 1 9 11 0 0 0 3 2 5 0 2 1 1 0 0 0 -1 23 0

Kovács

Martin
10 1 1 100 2 3 67 1 6 17 4 10 40 1 2 50 6 1 7 1 2 3 4 2 0 0 15 20 0

Asszú

Áron
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Eremiás

Kristóf
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Taskó

István
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 64 10 18 56 4 13 31 9 34 26 23 65 35 9 15 60 24 14 38 10 13 20 16 15 1 2 83 200
SZE Győri KC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Kertész

Dániel
X 5 2 4 50 0 0 0 0 4 0 2 8 25 1 5 20 6 1 7 3 3 2 4 8 0 0 14 35 0

Geiger

Bálint József
X 17 1 6 17 2 2 100 3 9 33 6 17 35 2 2 100 4 2 6 0 2 1 3 3 0 0 16 34 0

Berneczei

László István
X 15 7 10 70 0 0 0 0 1 0 7 11 64 1 4 25 4 5 9 3 3 5 2 1 1 1 21 30 0

Hágen

Tamás
X 5 2 4 50 0 0 0 0 2 0 2 6 33 1 1 100 2 1 3 0 1 0 1 0 0 0 4 21 0

Földesi

Marcell
X 1 0 1 0 0 0 0 0 1 0 0 2 0 1 4 25 1 0 1 1 0 1 3 0 0 0 1 16 0

Lógár

Bence
14 5 7 71 1 2 50 0 0 0 6 9 67 2 5 40 5 2 7 0 1 2 3 0 1 0 18 29 0

Friedl

Kristóf Bence
1 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 1 2 50 1 0 1 1 1 2 4 2 0 0 5 17 0

Nagy

Tamás
3 0 0 0 0 0 0 1 3 33 1 3 33 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 0 0 0 2 9 0

Kámán

Bálint
0 0 1 0 0 0 0 0 2 0 0 3 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 -2 7 0

Bakon

Csanád
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 -1 2 0

Jakab

Dániel Tamás
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Tóth

Kornél
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 61 17 33 52 3 4 75 4 24 17 24 61 39 9 23 39 24 11 35 8 12 15 21 14 2 1 78 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek