Férfi NB I. B Zöld csoport- 2020/2021
2021. február 19. | 18:00
20. forduló
Pápa Városi Sportcsarnok
81 -71
(13-22, 27-9, 18-19, 23-21)
Játékvezetők és MKOSZ ELLENŐR:
Dr. Oláh Márk, Major Ádám, Polonkai Balázs István (HOFFMANN Gergely)

Hazai edző nyilatkozata
Kálmán László : Ezt a győzelmet a szakmai igazgatónknak ajánljuk Vajda Józsefnek, aki sajnos hosszú idő után nem tudott itt lenni, de bízom abban, hogy minél előbb visszatér a pályára. Lehetett látni, hogy mennyivel gyengébbek voltunk, amiért nem tudta tanácsokkal ellátni a csapatot és engem is. Úgyhogy várjuk mielőbb vissza. Egy nagyon aggresszív mérkőzés volt, az Egernek nem volt veszíteni valója és lényegében ránk kényszerítette az akaratát. Mindig felállt védelem ellen kellett támadnunk. Nem tudtunk könnyű kosarakat szerezni. A dobószázalekunk nem volt jó.Egy nagyon erős mérkőzés volt, de örülök a győzelemnek. 2 hete nem voltunk játékban, így kiestünk a ritmusunkból, de ez kevés lesz a következő mérkőzésen, úgyhogy megpróbálunk arra jól felkészülni.

Vendég edző nyilatkozata
Váczy Zalán : .


Dobástérkép
Conoil Motax KC
EKE Eger KOK
Conoil Motax KC
EKE Eger KOK
Eredmény alakulása
Legnagyobb vezetés 0 0
Legtöbb egymás után szerzett pont 0 0
Vezetés váltás 0
Egyenlő eredmények száma 0
Csapat vezetési ideje 00:00 00:00
CSAPAT %
2p köz.
Conoil Motax KC
EKE Eger KOK
64%
68%
2p ktáv.
Conoil Motax KC
EKE Eger KOK
20%
38%
3p táv.
Conoil Motax KC
EKE Eger KOK
22%
33%
1p bünt.
Conoil Motax KC
EKE Eger KOK
64%
30%
Conoil Motax KC EKE Eger KOK
Szerzett labda 12 5
Eladott labda 4 11
Lepattanó 29 35
Gólpassz 16 13
Fault 16 28
VAL 118 91
Statisztika
Conoil Motax KC
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Sonyák

Béla Ádám
X 27 6 10 60 1 3 33 3 7 43 10 20 50 4 5 80 4 1 5 2 0 2 8 0 0 0 31 35 0

Murai

Gábor
X 20 7 9 78 0 0 0 0 3 0 7 12 58 6 9 67 6 2 8 6 2 2 6 4 2 0 36 31 0

Koma

Dániel
X 21 8 12 67 0 1 0 0 0 0 8 13 62 5 8 63 1 3 4 0 1 1 5 1 0 0 22 31 0

Hódi

Patrik
X 6 0 0 0 0 1 0 2 6 33 2 7 29 0 0 0 3 1 4 4 1 0 1 3 0 0 12 29 0

Erdei

Márk
X 2 0 2 0 0 0 0 0 2 0 0 4 0 2 4 50 1 1 2 0 0 4 4 4 0 0 6 25 0

Horváth

Attila
4 2 2 100 0 0 0 0 3 0 2 5 40 0 0 0 4 0 4 0 0 0 1 4 0 0 10 22 0

Németh

Gábor
1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 2 50 0 1 1 0 0 4 2 0 0 0 3 13 0

Kasza

Krisztián
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 0 0 0 0 0 1 4 0

Kiss

Kornél László
0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 -2 4 0

Kocsis

Tamás Zoltán
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 0 3 0

Parcsami

Kornél
0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -1 3 0

Kovács

Balázs
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 81 23 36 64 1 5 20 5 23 22 29 64 45 18 28 64 20 9 29 12 4 16 27 16 2 0 118 200
EKE Eger KOK
Stat download
JÁTÉKOS K. P. Közeli Középtáv Távoli Összes Büntető Lepattanó Labda Fault Gp Blokk VAL Idő +/-
S K % S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KA

Illés

Balázs
X 8 3 6 50 1 1 100 0 0 0 4 7 57 0 2 0 6 0 6 2 2 1 4 6 0 0 19 38 0

Szicsák

Bence
X 9 4 6 67 0 3 0 0 2 0 4 11 36 1 2 50 9 3 12 0 0 2 4 1 0 0 18 37 0

Máté

Balázs
X 10 4 4 100 1 2 50 0 5 0 5 11 45 0 0 0 2 4 6 1 4 4 0 1 0 0 8 30 0

Szabó

Martin
X 11 4 5 80 0 0 0 1 5 20 5 10 50 0 3 0 3 2 5 1 1 5 4 3 0 0 15 25 0

Ungi

Keve
X 4 1 1 100 1 2 50 0 1 0 2 4 50 0 0 0 0 0 0 0 3 4 0 0 0 0 -1 20 0

Csomor

Péter
8 1 3 33 0 0 0 2 4 50 3 7 43 0 0 0 3 2 5 1 0 3 0 0 0 2 10 21 0

Mondi

Richárd
10 1 1 100 0 0 0 2 2 100 3 3 100 2 3 67 1 0 1 0 1 4 2 1 0 0 12 17 0

Pomázi

Patrik
11 1 2 50 0 0 0 3 5 60 4 7 57 0 0 0 0 0 0 0 0 5 1 1 0 0 10 12 0

Kátai

Zsolt Kristóf
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0

Bíró

Botond
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
Összesen 5 71 19 28 68 3 8 38 8 24 33 30 60 50 3 10 30 24 11 35 5 11 28 15 13 0 2 91 200
VAL=Dobott pont+lepattanók+szerzett labda+gólpassz+kiharcolt fault+blokk-eladott labda-rossz dobás

Vármegyei szövetségek